Tudomány

Emelték a tétet

Idén az aukció elméletének továbbfejlesztéséért járt a közgazdasági Nobel-emlékdíj. Hiába, az árverezés, licitálás korunk egyik legfontosabb, valósággal művészi szintre emelt elfoglaltsága.

„Egy nagy hajóhoz hasonlít”

A tavalyi önkormányzati választásokkal közel egy időben nevezték ki a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) élére, ahol Budapest Múzeum munkanévvel határozott brandépítésbe kezdett. A főigazgatót erről és persze a karantén okozta zárva tartás súlyos hatásairól, meg az intézmény jövőjéről kérdeztük.

Keresem a szót

Röplap, röpcédula, röpcsi – e szavak hallatán elsőre talán a Horthy-korszak illegális kommunista munkásmozgalmára gondolhat a Bors Máté meg Láng Vince kalandjain nevelkedett olvasó, holott a legutóbbi száz év igazi politikairöplap-boomja sokkal inkább 1956-ra, pontosabban ’56 ősze és ’57 tavasza közé tehető. (A második helyezés jó eséllyel az 1989-es esztendőé lenne.)

Kezünkben az olló

Az idén a francia Emmanuelle Charpentier és az amerikai Jennifer Doudna kapta a kémiai Nobel-díjat a „genetikai szabászat” terén szerzett érdemeiért.

Éles tesztüzem

Magyar kutatók két ígéretes koronavírus-gyógyszer hatóanyagát is előállították, a vérplazma-terápiát pedig több mint 100 betegen alkalmazták már nálunk. A készítmények hatékonyságának tudományos vizsgálata azonban nehezen tartja a járványhelyzet megkövetelte tempót.