A piac és a kormány várakozásánál is magasabb inflációról, sőt egyenesen „meglepetés-infláció”-ról beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már március 8-án egy konferencián. Nagy szerint nagyon kell figyelniük a növekvő inflációra, különösen az élelmiszerárak emelkedése okozhat gondokat.
A miniszter hétvégi jóslata szerint februárban az élelmiszer-infláció akár 7 százalék fölé is mehet (ebben a tekintetben vátesznek bizonyult), ami azt jelenti, hogy a teljes infláció sem tud majd csökkenni - pedig a januári sokkszerű 5,5 százalékos áremelkedést korántsem csupán az élelmiszerek vártnál nagyobb drágulása okozta. De arra talán sem ő, sem a KSH inflációs adatainak március 11-i publikálása előtti napon megszólaltatott piaci elemzők sem számítottak: az éves áremelkedés még nőtt is januárról februárra: az első havi (12 hónapra számított) 5,5 százalék után 5,6 lett az új éves inflációs adat. Ebből az élelmiszerinfláció egymagában is 7,1 százalékos, a maginfláció (azaz az inflációnak a gyorsan változó külső gazdasági hatásoktól megtisztított része) pedig minden várakozásnál rosszabb, 6,2 százalék lett (ez három hónapja még csak 4,4 százalék volt). Az élelmiszerek egy hónap alatt átlagosan 1,2 százalékkal drágultak – ezen belül az étolaj 5,4, a kávé 5,2, a margarin 4,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,8, a kenyér 3,3, a párizsi és kolbász 2,7, a csokoládé, kakaó 2,3, a vaj- és vajkrém 2,0, a baromfihús 1,9 százalékkal drágult.
Eme adat értékeléséhez nem árt emlékeztetni arra, mekkora meglepetést okozott már a KSH által bő egy hónapja publikált januári inflációs adat is. A piaci elemzők és kormányzati illetékesek által vártnál is jóval intenzívebb átárazások történtek az év elején, ami alighanem alapjaiban írhatja át a teljes 2025-ös áremelkedési pályát. Az 5,6 százalékos frissített árindex általánosságban is erősebb árnyomásról tanúskodik szinte minden területen. Az év eleji sokk alapvetően befolyásolta a prognózisokat is: az időközben már Varga Mihály irányítása alá került Magyar Nemzeti Bank 2025-re vonatkozó, még az előző vezetés alatt született éves átlagos inflációs előrejelzése ugyanolyan gyorsan vált idejétmúlttá, mint a túlzottan optimistának bizonyuló piaci elemzői prognózisok is.
A vártnál magasabb magas infláció magyarázatai kapcsán korántsem egy irányba húztak a decens piaci elemzők, illetve folyamatosan alaptalan hurráoptimizmust sugalló kormányzati kommunikáció. Utóbbi többnyire még mindig a Brüsszel–háború–gyenge német gazdaság–kapzsi kiskereskedelmi láncok vonalon mozog. A közgazdasági realitásokból kiinduló elemzések szerint viszont az év eleji magas inflációért egyaránt felelős a nyersanyagok drágulása, a forintgyengülés, a kommunikációs okokból néha máshogy hívott kormányzati adóemelések árfelhajtó hatása, a gyors béremelkedés költségoldali következménye, valamint az ezek következtében felerősödő inflációs várakozások. Magyarul a termelők áremelkedésre számítanak és emelni fogják áraikat, így teljesítve be saját kalkulációikat. Így azután érthető, ha az elemzők egyelőre inkább azt hangsúlyozzák, hogy az inflációs pálya magasabban van a korábban vártnál és valószínűleg ott is fog maradni.
Három lépcső, félemelet
Az Orbán-kormány korábban háromlépcsős akciótervet dolgozott ki az élelmiszer-drágulás megfékezésére. Ennek első elemeként önkéntes árcsökkentésre szólították fel az áruházakat – meglepő módon némelyek éltek is a soha vissza nem térő lehetőséggel. A Nagy Márton által számon tartott és egzecírozásra kijelölt hat áruházláncból kettő adott a miniszter számára is értékelhető választ, a többi négy reakciójával Nagy hallhatóan elégedetlen volt. Az érintettek számára kevésbé bíztató, hogy a kormány a következő ülésén foglalkozik majd a témával, pláne, hogy beígért másik két lépés – az első sikertelensége esetén – a kisker-hálózatok felé az árrés-maximalizálás, végső esetben pedig árstop újbóli bevezetése is szóba jöhet. A menetrendet tartja is a kormány: Orbán Viktor közvetlenül a keddi kedvezőtlen adatok publikálása után a Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy korlátozzák a kiskereskedők által alkalmazott árrést: 30 alapvető élelmiszer esetében ez nem haladhatja meg a 10 százalékot. A 30 terméket akkurátusan fel is sorolta Tállai András Fidesz-képviselő, év elejétől az agrártárca politikai államtitkára a változatosság kedvéért megint csak a Facebook-oldalán.
Hamarosan megszólalt az árrésstop kapcsán Nagy Márton is: szerinte az intézkedés hatása legkorábban az áprilisi inflációban jelenik meg. Várakozásaik szerint a lépés hatására 2 százalékponttal csökkenhet az éves élelmiszerinfláció, ami márciusban a miniszter szerint is már 9-10 százalék körül alakulhat. Ha pedig ez mégsem következik be áprilisra, akkor keményebben lép fel a Nemzetgazdasági Minisztérium, és jöhet az árstop alkalmazása, ugyanezen termékkörökre vonatkozóan.
Az árrés korlátozása logikájában, mechanizmusában is különbözik a korábban megismert árstoptól. Utóbbi esetében a fogyasztói árat korlátozzák, ám az így jelentkező nyereségcsökkenésen, néha egyenesen veszteségen elvileg osztozkodni tudtak a termelési lánc szereplői. A kiskereskedelmi lánc az árcsökkenés után megpróbálhatta a nagykereskedő illetve a termelő felé tovább hárítani a bevételkiesés egy részét a beszerzési ár csökkentésével.
Az árrés korlátozása nyomán a beszerzési ár lenyomása sem kompenzálja a kereskedőt, mert az erre rakodó árrés akkor is maximálva lesz. Arról nem is szólva, hogy magasabb beszerzési áron nagyobb lehet a maximálisan elérhető árrés is. A magas árréssel értékesített termékek kiskereskedelmi ára az intézkedés hatására biztosan esni fog, de közben gyengül a kiskereskedelmi szereplők érdekeltsége a nagykereskedelmi árak leszorításában, ami tompíthatja az intézkedés hatását. Az árrés korlátozása előbb-utóbb amúgy is megszűnik, és akkor az intézkedés nem kívánt mellékhatásai vissza is üthetnek.
Oka fogyott
Ha eltekintünk a merő bűnbakkereséstől, számos tényezőt tudunk felsorolni, amelyek mind együtt, mondjuk jól súlyozott módon befolyásolják a magyarországi infláció makacsul magas szintjét. Akadnak köztük (bel)gazdasági és külső tényezők egyaránt. Annak, hogy az elmúlt években a magyarországi infláció az egyik legmagasabb volt az Európai Unióban, léteznek olyan tényezői, amelyek nyilván sok érintettre gyakoroltak negatív hatást, valamiért mégis nálunk fájtak a legjobban.
Az energiaárak emelkedése még 2021-ben az oroszok gázügyi zsarolásával kezdődött, majd 2022-ben az ukrajnai orosz agresszió (kormányzati propagandában egyszerűen „háború”) tovább súlyosbította az energiakrízist – amihez hozzájárultak egyéb tényezők okozta nemzetközi piaci zavarok. Ez jelentősen növelte a földgáz és a villamos energia árát, ami a korábbi csúcspontokhoz képest ugyan sokat mérséklődött, de napjainkban is komoly piaci volatilitás jellemzi (és néha komoly spekuláció tárgya is). Mivel Magyarország nagyban függ az importált energiától, ez közvetlenül megdrágította a termelést és a lakosságra jutó energiaköltségeket, amit rezsicsökkentés ide vagy oda, az árakba építve úgy is megkapnak a fogyasztók.
A Covid-járvány és az utóbbi évek háborús konfliktusai hatására a nemzetközi szállítás és az alapanyag-ellátási láncok is akadoztak, ami drágábbá tette a termékeket. Ehhez jött még a globálisan jelentkező élelmiszerár-emelkedés: néhány alapvető élelmi anyag, mint például a búza, a kukorica és az étolajfélék világpiaci árának növekedése szintén hozzájárult a magyar élelmiszerinflációhoz.
Ezeknél azonban erősebbnek bizonyultak a belső gazdasági, gazdaságpolitikai okok – elvégre a nemzetközi hatások alól régiós és európai versenytársaink sem tudták kihúzni magukat. Saját, szándékosan gyengített forintunk például speciálisan minket sújtott; mindez drágábbá tette az importált termékeket, tovább növelve az inflációt.
A kormányzati intézkedések legalább ilyen pusztító hatásúak voltak. Az élelmiszerárak maximálása, de a kormány által még 2022-ben bevezetett (majd még az év végén kivezetett) üzemanyag ársapkák is csak rövid távon csökkenthették az inflációt, de a megszüntetésük után hirtelen megugrottak az árak.
Az elmúlt években jelentős minimálbér- és átlagbér-emelkedések voltak, ami növelte a lakossági keresletet, márpedig a többletkereslet tankönyvi módon tovább hajtotta az árakat felfelé. Pláne így történik, ha – ahogy arra több közgazdász is figyelmeztetett az elmúlt években – a jövedelemkiáramláshoz nem társul a termelékenység növekedése. Magyarországon a külső konjunktúra által is segített GDP-növekedést éveken át leginkább az hajtotta, hogy többen dolgoztak, mint korábban; ugyanakkor ettől a munka hatékonysága, a termelékenység szemernyit sem nőtt. Ilyen körülmények között a reálbérek növekedése csak feljebb hajtja az inflációt.
A magas magyarországi költségvetési hiány ez év elején ismét rekordot döntött: 1722 milliárdos rekordhiány jött össze februárra, azaz idén az éves cél 41 százalékát hozta már össze a kormány, ami önmagában is növelheti az inflációs nyomás. Ilyenkor amúgy is beindul a pénznyomtatás, de a kormányzati extra költekezések, különösen a választások előtti pénzosztás (13., 14. havi nyugdíj, adókedvezmények stb.) is tovább növelhetik a pénzmennyiséget a gazdaságban, ami inflációs nyomást okoz. Az inflációs várakozás és a folyamatos inflációban létezés pszichológiai hatásai maguk is az áremelkedés fennmaradása mellett szólnak. Az egyszerű fogyasztók és a vállalatok egyaránt hozzászoktak a folyamatos áremelkedéshez, így sokan előre beépítik az inflációt a döntéseikbe, ami a termelői árak emelésén keresztül közvetlenül, a magasabb fizetési igények kielégítése révén közvetve tovább növeli az árakat.
A kormány inflációellenes tevékenysége mostanában is kimerül a látszatintézkedésekben, amiben nyilván a nyugdíjasok élelmiszeráfájának korlátozott visszaigénylése viheti pálmát. A Magyar Nemzeti Bank kamatemeléssel, közvetve kezelheti az inflációs helyzetet, de az infláció csökkentése csak lépcsőzetesen valósulhat meg és ezt a hazai gazdaságpolitika mellett nemzetközi piaci folyamatok is befolyásolják. Hogy mást ne mondjunk, a Trump által elindított nemzetközi vámháború akár globálisan is meglódíthatja az árakat, de a mi régiónk, pláne exportnak-importnak kitett országunk ebből a szempontból is sérülékenyebb. Ráadásul az állami költségvetés rövid távon még jól is jár az inflációs adó révén az áremelkedéssel – ami az állami bevételek áfacentrikussága (és persze a kiskerláncokra korábban kivetett, természetesen a fogyasztói árakba beépült) különadó miatt persze megint csak a relatíve szegényebbeket sújtja jobban.
Megállni kötelező
Az Orbán-kormány számára szokásos módon az a legfontosabb, hogy elterelje a figyelmet arról, mennyiben okozzák a gazdaság bajait maguk a gazdaságpolitika irányítói. Élen magával a NER fennmaradása érdekében némi voluntarizmusra mindig kapható miniszterelnökkel, folytatva mindenkori első számú gazdaságpolitikai támaszaival, akik közül mostanra Nagy Márton maradt talpon. Márpedig ha a miniszter egyszer megígérte, hogy „visszaadják a bérekben azt, amit az infláció elvett”, de az árak pofátlan módon újra szárnyalni kezdenek, annak lesznek megnevezhető felelősei is. Természetesen nem azok, akik iparszerűen rontják a forintot, és szavazatvásárlásra szórnak ki temérdek pénzt, hanem „az árnövelők”, akik ellen kormányunk komplex akciótervvel harcol. A komplexitás mondjuk nem lép túl egy bizonyos mértéken és a zömmel külföldi kézben lévő kiskereskedelmi láncok revolverezése, rentabilitásának korlátozása, végső megoldásként pedig a „jól bevált”, kiszámíthatóan önmagában is inflatorikus hatású árstop gondolata körül forog. Egy újabb árstoppal természetesen már rövidebb távon sem járna jól senki: legkevésbé pont a kormány által célba vett nagy, külföldi láncokat viselné meg, akik a maximált áraktól amúgy sem sokkal magasabb diszkont árakon szórták ki eddig is a tejet, tojást és baromfifélék nemesebb szerveit, ezért a veszteségük csekély lesz és jól szétteríthető más áruk között.
Nagy Márton az inflációt érintő hatások között emlegette az országban most felbukkant ragadós száj- és körömfájás járványt is, ami ha elterjed, a miniszter szavaival érve „brutális hatással járhat”. Nagy azzal számol, hogy a járvány, de leginkább annak kényszerű kezelése rendkívüli hatással lehet a húsárakra is, amely önmagában is további inflációhoz vezethet számos alapélelmiszer, de leginkább a hús és a tej tekintetében.
