A globális felmelegedés és a komplex fizikai rendszerek kutatása ért idén fizikai Nobel-díjat
Három tudós megosztva kapta az elismerést.
Három tudós megosztva kapta az elismerést.
Karikó Katalint is a díjra esélyesek közé sorolták korábban. A kémiai Nobelt még megkaphatja.
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint.
Ahogy beköszönt a tél, szervezetünk működése eltérő üzemmódba kapcsol. Nyáron kevesebbet vagyunk betegek, télen sajnos a hideg beköszöntével viszont sokkal hajlamosabbak vagyunk legyengülni és megbetegedni. A természet álomba merülésével egyidőben fáradékonyabbá válhatunk, hajlamosabbak vagyunk kevesebbet mozogni, így nehezebbé válik a testsúlykontroll. De nem feltétlenül kell, hogy ez így történjen, hiszen számos praktika és életmódbeli változtatás segíthet abban, hogy testünk, lelkünk kiegyensúlyozott maradjon a tél folyamán is, illetve megtartsuk a súlyunkat is. Mutatjuk, hogyan!
Mert a kutatóbiológus úttörő szerepet játszott a Covid-19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztésében.
Túl sok nátrium, kevés kálium – ezzel járna a sóban gazdag, főleg nyugati étrend, legalábbis némely kutatók szerint. De megmenthető-e a szívünk némi kálisóval?
A Johnson & Johnson a vakcinafejlesztés "szuperhőseként" köszöntötte a magyar tudóst.
Végre kiderülhet, hogy miért betegszenek meg egyesek súlyosabban, mások kevésbé.
Grande Médaille-t annak adják, aki iskolát teremt maga körül.
Megkezdték az mRNS-alapú influenzaoltás klinikai próbáit.
A német BioNTech szakértői számoltak be az új eredményekről hétfőn.
Egy magyar nyelvemlék 400 évvel régebbi, mint a Halotti beszéd: egy avar kori tűtartó felirata – az intézet szerint. Igen, a b.szásról van szó, de nem olyan értelemben.
Az év vége felé a hat hónap és öt év közötti korosztályon végzett vizsgálatok eredményei is megérkezhetnek.