Interjú

„Súlyos károkat okozó faj”

Standovár Tibor biológus, ökológus a vadgazdálkodás hatásairól és a muflonról

Tudomány

A vadállomány és az erdők, természetes élőhelyek kapcsolata bonyolultabb annál, hogy a menedzselését trófeavadászokra lehetne bízni. Erről, meg a vadfajok okozta természeti és gazdasági károkról, a vadgazdálkodás alapvető kérdéseiről beszélgettünk az erdőkutatóval.

Magyar Narancs: Van még értelme nálunk vadon élő állatokról – szarvasról, őzről, vaddisznóról, rókáról, pláne muflonról, dámvadról – beszélni, ha egyszer háborítatlan erdők sem igazán maradtak, s az állatállomány jelentős részben fegyveres kontroll alatt áll?

Standovár Tibor: Azon állatok, amelyek legalább valamennyire vadonszerű környezetben élnek, jelentős részben az őshonos fajok közé tartoznak. Esetükben is nyilván sérül a természetes szabályozás, az például, ahogy a nagyragadozók szabályozták a nagyobb testű növényevők populációit. A különbség abban ragadható meg, hogy ezeket az állatokat sokszor telepítik, hogy átsegítsék őket a nehéz időszakokon, bár többségük azt is túlélné, ha nem kapnák meg ezt a gondoskodást. Más kérdés, hogy ez a gondoskodás nélkül is remekül megélő vadállomány mekkora károkat okoz az erdőknek, illetve az agráriumnak. Igazából e körül zajlanak a viták.

MN: Tényleg túl sok a nagyvad a magyar erdőkben és más élőhelyeken?

ST: Ez nagyon érzékeny téma, és a válasz rá annak megfelelő, hogy kit kérdezett. Én nem vadászként, biológusként, természetvédelem iránt elkötelezett személyként más véleményen vagyok, mint a hivatásszerűen vadgazdálkodással foglalkozó szakember vagy a sportvadász. Aki a vad szempontjából nézi a kérdést, mondhatja azt is: nincs túl sok belőlük, mert ha túl sok lenne, akkor éhen halnának. Aki pedig az egész rendszert nézi, mint én is, hajlamos úgy gondolni, hogy hatását tekintve mégiscsak túl sok a vad. Az erdő bizonyos működéseit, legalapvetőbben a megújulási képességét és az erdő összetételét is kedvezőtlenül befolyásolhatják – sok esetben éppen azért, mert bizonyos vadfajoknak szelektív a táplálékpreferenciájuk. A nagymértékű taposással, túrással az erdő egyéb komponenseire is hatással vannak a vadfajok – kár ezt tagadni. Az pedig már nem biológiai kérdés, hogy a társadalom mindezt tolerálhatónak tartja-e vagy sem; hogy mik a vaddal, az erdővel és az állatokkal kapcsolatos egyéb társadalmi igények.

MN: Ha egy adott erdőterületre vetítve túl sok a vad, akkor ezek gátolják az erdő felújulását?

ST: Eleve korlátozzák a természetes újulatot.

 
Fotó: Németh Dániel

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.