MyHeritage: Izrael után Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 13.

Tudomány

"A DNS-vizsgálatban részt vevők egy része számára nagy meglepetés az eredmény, de nagy meglepetés a demográfusok számára is."

Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.

A MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban. Az eredmény még a kutatókat is meglepte - tette hozzá az újság.

A DNS-tesztet beküldő 4981 magyarországi lakos 7,6 százalékánál találták legalább 25 százalékos askenázi zsidó származást - ami azt jelenti, hogy legalább egy askenázi, vagyis európai zsidó nagyszülője volt. Ez az érték jelentősen magasabb, mint az Egyesült Államokban mért 3,5 százalék vagy a Kanadában mért 3,0 százalék.

Azoknak az aránya, akiknél a gének legalább 10 százalékban askenázi zsidó származásra utaltak, Magyarországon eléri a 12,5 százalékot, szemben a mindössze 4,7 százalékos amerikai vagy 4 százalékos kanadai aránnyal.

A Magyarországról küldött minták 4,2 százaléka legalább 50 százalékos zsidó-askenázi etnikai háttért mutatott, az Egyesült Államokból érkezőknek csak a 2,3 százaléka.

A tanulmány következtetései és a korábbi becslések közötti óriási eltérés azt mutatja, hogy Magyarországon különösen sok ember van, aki egyáltalán nem ismeri a zsidó gyökereit, vagy akiknek zsidó örökségét a szülők vagy a nagyszülők tudatosan eltitkolták a holokauszt emléke és az antiszemitizmustól való intenzív félelem miatt - írta a lap.

A kutatást irányító Daniel Sztacki ugyanakkor rámutatott, hogy az ilyen típusú genetikai teszteket általában a jól képzett népesség végzi el, így ők a kutatásban túlreprezentáltak lehetnek.

Mindezek figyelembevételével a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a legalább 50 százalékban askenázi zsidó származású emberek száma Magyarországon eléri a 130 000-et. Ez a szám jelentősen magasabb a korábbi becsléseknél.

"A DNS-vizsgálatban részt vevők egy része számára nagy meglepetés az eredmény, de nagy meglepetés a demográfusok számára is" - mondta Daniel Sztacki.

MTI

Figyelmébe ajánljuk