Nálunk nem vizsgálható sem Pharaon, sem az orosz titkosszolgálat tevékenysége

  • narancs.hu
  • 2016. december 14.

Villámnarancs

A Fidesz nem engedi, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tegye a dolgát.

A Pharaon-ügy nagyjából az összes ellenzéki párt szerint a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legveszélyesebb nemzetbiztonsági ügye. Mióta cikkünk nyomán újra címlapokra került a szaúdi szomszéd tevékenysége, különböző biztonságpolitikai szakértők egymásra licitálva ecsetelték a helyzet komolyságát. De mondunk jobbat: maga Orbán Viktor is azt mondta, hogy amerikai titkosszolgálati játszma zajlik a háttérben. Vagyis mindenki szerint baj van, nem kicsi.

Ennek megfelelően ma az ellenzéki képviselők indítványozták, hogy a nemzetbiztonsági bizottság indítson ténymegállapító vizsgálatot. De a Fidesz leszavazta.

Az orosz titkosszolgálat egyre agresszívebb nyomulása az egész nyugati világban a legfontosabb kérdések között szerepelt idén. Kelet- és Közép-Európa a legveszélyeztetettebb térségek között van, több országban komoly parlamenti vizsgálatok zajlottak és jutottak dermesztő eredményekre az orosz ügynökök aktivitását illetően. De független tudományos műhelyek – például az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) vagy a Finn Külügyi Intézet – is kutatta a magyarországi műveleteket. A bőnyi gyilkosság pedig megmutatta, mennyire kézzelfogható nálunk ez a fenyegetés. Most az LMP kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság is kezdje már végre el a munkát…

De a Fidesz ezt is leszavazta.

Vagyis feltett kézzel nézzük, ahogy a külföldi titkosszolgálatok behálózzák az országot és a politikusainkat. Orbán Viktor téved, ha azt hiszi, ő nem ütheti meg a bokáját miattuk.

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.