Így hullunk darabokra

  • narancs.hu
  • 2016. december 16.

Villámnarancs

Budapest káoszt kap ajándékba a kormánytól: szétesik a 3-as, a 2-es és most már az 1-es metró is, a posta gigantikus fekete lyukká változott.

Az aktuális budapesti sajtóhírek most már annyira durvák, hogy nem is tudjuk, hol kezdjük.

A legpokolibb, apokaliptikus horrorfilmeket felidéző összegzéssel talán a 24.hu rukkolt elő, amely cikkében a 3-as metró idei évét összegzi.

Nézzük most csak címszavakban, hiszen így is olyan, mintha Dante tudósítana a pokolból: füstszag; füstölés; füstölés; ismét füstölés; megint füstölés; „darabok törtek ki a metróból”; kigyulladt; füstölés; füstölés.

De hova meneküljön az életét okkal veszélyben érző, de (nézzük el neki!) fejét mégis helyváltoztatásra adó budapesti polgár? Eddig az 1-es vonal, vagyis a kisföldalatti afféle „safe space”-nek számított a diabolikus alagutak terepén, de csak ma reggelig: „A Széchenyi fürdő után a Deák felé közlekedő szerelvény tönkrement az alagútban. Mozgásképtelen. Most vontatják vissza az állomásra – írja olvasónk a földalattiról” – veszi el a kedvünket végképp az élettől a 444.

És ha már 444: a portál nagyszerű, nagyjából egy háborús tudósításhoz hasonlóan nyomasztó írásban vázolja, hogyan omlott össze totálisan Budapesten a posta, amely már a megrendelt karácsonyi ajándékokat (vagy épp bármi mást) sem bírja kiszállítani, erre a kormány még tiszta erőből, már elnézést, meg is baszta őket a nyugdíjasoknak kiszállítandó Erzsébet-utalványokkal. Iszonyatos munkaerőhiány, megalázó fizetések, totális káosz: itt lehet borzadozni.

Annál pedig Örkény, Ionesco és a South Park alkotói együtt sem találhattak volna ki szebbet, hogy mindezek tudatában a kormány épp milyen propagandakampányra készül súlyos százmilliókat elverni.

A szlogen ugyanis az lesz, hogy „Magyarország erősödik”.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.