"Ez volt a mottónk: Omega, az igazi választás"

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2021.12.06 19:17

Zene

Az Omega frontemberével még a nagy vitákat kiváltó felcsúti koncert előtt beszélgettünk. Orbán, 1956, az oroszok, a vallás és a stadionépítési láz is szóba került. Nagyinterjúnk teljes változata.

Magyar Narancs: Egyenesen Moszkvából érkezett erre az interjúra, ahol nem akárhol koncerteztek. A Megváltó Krisztus-székesegyházban, ahol a Pussy Riot-botrány volt.

Kóbor János: Az orosz újságok tele is voltak célozgatással, és úgy éreztük, az egyház részéről volt egy kis félelem, hogy megint botrány lesz. Szigorú előírások voltak, 90 decibelre korlátozták a hangerőt, és elkérték előre a számok szövegének fordítását is. Látták aztán, hogy sok benne a szakrális, meditatív elem, és ezzel így nem is volt semmi probléma.

MN: Itthon is több templomban és dómban lépett már fel az Omega az Oratórium című műsorával. A zenekar részéről mennyi ebben a projektben a zenei és mennyi a vallási indíttatás?

KJ: A zenekar fennállásának 53 éve alatt mi a végletekig eljutottunk, azonban a stadionkoncerteknél nagyobbakat nem lehet csinálni. A Népstadionban csináltunk négyet. Ott merült fel, hogy jó ez, de nem hiányzik egy kis klubhangulat? Persze a 60-as, 70-es évek hangulatát visszaadó klubok ma már nincsenek. Aztán pár éve egy templomban játszottunk egy válogatásműsort, a templom tornyának felújításához szerettünk volna hozzájárulni, ott éreztük meg, hogy igen, ez olyan, mint régen a klubok voltak. Szemeket, arcokat, embereket láttunk, nem tömeget. Ott döntöttük el, hogy megcsináljuk az oratóriumi programot.

KoborJanos1524.jpg

 
Fotó: Németh Dániel

De hogy a kérdésre is feleljek: sok ismert embernél idősebb korban jön egy ilyen „visszafordulás”. Ilyen volt a számítástechnika atyja, Neumann János, de említhetném Liszt Ferencet is, az én nagy zenei példaképemet. Mi magunk ettől persze nem lettünk jobban vallásosak, de mindig úgy éreztük, hogy nemcsak a testet, hanem a lelket is építeni kell. Én a mai napig úgy érzem, hogy erre még mindig az egyházak a legalkalmasabbak, benn a templomokban.

MN: Vallásos embernek tartja magát?

KJ: Igen, de nem bigott vallásosnak. Ez már a múlt rendszerben előjött, de ezzel nem szeretnék dicsekedni. Én gyerekkoromban megkaptam mindent: volt keresztelés, elsőáldozás, bérmálás. A vasárnapi misére járást azonban tizenéves koromtól kezdtem elhanyagolni. Később pedig mint építész csodáltam a templomokat.

MN: A szocialista időkben is járt vallási eseményeken?

KJ: Jártam. Emlékszem, ha az ember akkoriban elment egy körmenetre vagy éjféli misére, annak inkább demonstratív oka volt. Nem feltűnően, de azért jelzett az ember egy kis kétkedést, hogy biztos, hogy a tudományos szocializmus az egyetlen eszme, ami igaz? Sokan éreztük ott akkor, hogy jó lenne az ember lelkével is törődni, ebben több azonban nem volt. Mi – mármint az Omega – soha nem voltunk lázadók. Aki élt abban a rendszerben, pláne Rákosiék alatt, tudta, hogy nincsen pálya ennek a hozzáállásnak. Ahhoz el kellett hagyni az országot. Mi ezt nem akartuk, a gyökereinket nem akartuk elszakítani. Nálunk csak a szövegekben volt egy kis áttételesség, mondjuk, ott, hogy „szokd meg a viszonyokat, a balsáv mindig jobban halad”. Úgy voltunk a rendszerrel, hogy mellé nem álltunk, de az ellene tevést nem tekintettük a mi feladatunknak.

MN: Bírta azokat a zenekarokat, akik keményebbek voltak? Mondjuk, a Kexet?

KJ: Persze. Baksa-Soóst különösen, ő olyanokat meg mert csinálni, amit mi biztos nem, de nem is akartunk. De a későbbiek közül volt egy punkzenekar…

MN: A CPg?

KJ: Igen, de ők már túl direktek és személyeskedők voltak nekem. De hadd mondjak még valamit az Omegáról! Ez a csapat egy budai gimnáziumban alakult. Polgári, értelmiségi gyerekek voltunk, akiknek megtetszett a zene. Én nem voltam soha párt-, vagy KISZ-tag, de még úttörő sem. Az érettséginél az osztályfőnököm győzködött, hogy a felvételinél majd előny lesz a KISZ-tagság. Én meg úgy voltam vele, hogyha ezen múlik, akkor inkább ne vegyenek fel. Felvettek. De ebben nem volt semmiféle ellenállás, főleg nem elvi alapon. Csak hogy értse, miről beszélek: amikor 56-ban bejött a szovjet hadsereg, akkor én elgondolkodtam. Miben bízunk? A szuezi válság leköti az egész Nyugatot, mi azt már gyerekfejjel megértettük, hogy…

MN: Maguk gyerekként erről beszélgettek? Ez komoly?

KJ: Igen. A mi iskolánkat gránát­találat érte novemberben, féltünk, hogy folytatódik a háború. 11 évvel volt a világháború után, az semmi. Éreztük, hogy itt valami azért nem fog stimmelni. Azt gyerekfejjel is meg lehetett érteni, hogy az egy hülyeség, hogy majd a Nyugat segít nekünk. Nem fog. Azt sem tudtam felfogni, hogy Nagy Imre és Maléter Pál hogy képzeli. Hogy majd ezt katonai úton meg lehet oldani? A Vörös Hadsereg ellen? Amikor november 4-én lenn voltunk az óvóhelyen, és hallottam, hogy megindultak az oroszok, akkor én már tudtam, hogy másnap itt kő kövön nem marad. Így is lett. Ott voltak azok az értelmetlen lövöldözések… nem tudom. Mire számítottunk?

Minden elismerésem és tiszteletem a mártíroké, de sajnos esélytelenek voltunk. Már benne voltunk a 80-as években, de még akkor sem sejtettük, hogy lesz itt egy rendszerváltás. Én magam azt hittem, hogy itt voltak a törökök 150 évig, az oroszok legalább 100-at maradnak. Azt hittem, hogy ez a rendszer lesz a mi életünk, eszünkbe nem jutott, hogy itt változás lehet. Amikor 89-ben megvolt Nagy Imre újratemetése, én komolyan azt gondoltam, hogy ennek meglesz az ára.

MN: Ezt hogy érti?

KJ: Hogy az oroszok majd bekeményítenek megint. Jó, jó, most visszafogják magukat, de meddig? Amikor Orbán Viktor beszédét hallottam, akkor azt gondoltam: hú, ez egy nagyon merész fiatal gyerek. Én nem mertem volna azokat a dolgokat elmondani. Főleg, hogy az oroszokkal kifelé. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most realitás, vagy megint egy újabb mártírral találkozunk.

MN: Felcsúton most úgynevezett beatmisét adnak. De mi ez? Hogy jön össze a beat meg a mise? Van ennek hagyománya?

KJ: Van, persze. Még a 60-as évek végén a Mátyás-templomban volt két beatmise, onnan vettük fel a nevet. Hogy anno ez pontosan mi volt, azt nem tudom, gondolom, valami pol-beat zene lehetett vallási köntösben, nem is emlékszem, kik játszották. Mi azért gondoltunk rá, mert folytatni akartuk az oratóriumműsorunkat, de lazított formában, amit szabadtéren lehet csinálni. Ha meg már mise, akkor szóljon is valamiért. Na, nem szakrálisan, hanem áttételesen. A Budapest Parkban, ami május végén a próbája volt ennek a műsornak, ott játszottunk a régi Ifiparkért. Éreztük korábban, hogy ez jó irány, néztünk is hozzá balatoni helyszíneket, az jó lesz, mondtuk, játsszunk a Balatonért, játsszunk az NDK-s csajokért.

MN: De hogy jött képbe Felcsút?

KJ: Akkor jártam abban a stadionban, amikor tavaly a portugálokkal játszott az U19-es csapat.

MN: Nem lehetett túl jó meccs. Kaptunk egy hatost.

KJ: Igen, a kis portugálok nagyon szépen játszottak, de valóban, az ötödik után már inkább a stadiont figyeltem én is. És lenyűgözött, amit Makovecz álmodott oda… Aztán kérdezősködtem, az akadémiánál mondták, jöjjek ki egyszer csak úgy, nézzem meg. Mondtam aztán a többieknek, hogy ilyen templomi szépségű stadion nincs még egy a világon, ha koncertezünk ott, azt fel kéne venni! Az akadémia először azt mondta, hogy nem. Bulit? Itt? A stadion nem erre készült! Így az első körben le is mondtunk róla, aztán egy hét múlva jelentkeztek ők, hogy ha befejeződik a bajnokság, és még nem kezdődik el a gyepfelújítás, akkor játszhatunk, bérbe adják. A baj csak az volt, hogy arra az időre volt egy lekötött stockholmi fellépé­sünk. Kérdeztük a svédeket, át lehet-e tenni, mondták, át, jövő évre…

KoborJanos1524_top_story_lead.jpg

 
 Fotó: Németh Dániel

Szóval nehéz helyzetben voltunk, de amikor voltunk a német turnén, és mutattunk felvételeket a stadionról, mindenki mondta, hogy hú, ez valami, azzal a német csapattal pedig, akikkel forgattunk egy koncertfilmet kinn, jelezték, hogy ezt nagyon leforgatnák, ez a stadion nagyon illik az oratóriumhoz. És akkor mondtuk, hogy hagyjuk a fenébe Stockholmot!

MN: Mondja, mennyire követi a politikai eseményeket? Olvas hírportálokat?

KJ: Követem, az ember nem szakadhat el a közélettől. De aktívan semmilyen szerepet nem vállalok, nem járok se tüntetésre, se közéleti vagy pártrendezvényre. Sőt 98 óta választani sem voltam. 90-ig nem kellett, azaz nem volt értelme, a Hazafias Népfront nélkülem is nyert. Aztán az első szabad választásra elmentem. Akkor azért volt szimpatikus a Fidesz, mert fiatal gyerekek, mondtam, majd csak lesz belőlük valami. És naivan, de valamilyen szinten szabadelvűek voltak. Ez is tetszett.

MN: Sőt a 94-es kampányban volt közös plakátjuk a Fidesszel.

KJ: Ez igazi omegás trükk volt. Még előző ősszel lefoglaltuk Budapesten a plakáthelyek 80 százalékát, 94 őszén ugyanis koncertet adtunk a Népstadionban. Tudtuk, hogy lesz választás, ez is volt a mottónk: Omega, az igazi választás. Telt-múlt az idő, a pártok meg szembesültek, mi a helyzet, kevés a bérelhető plakátfelület. Meg is jelentek nálunk, hogy nem adnánk-e át egy pár plakátot, mi meg mondtuk, hogy nem. Ők egyre erősebben próbálkoztak, de mi nem akartuk feltenni a plakátra sem a szegfűt, sem a tulipánt, vagy azt, hogy MSZP vagy MDF.

Akkor keresett meg minket a Fidesztől valaki, hogy ők ezt megértik, nem is akarnak pártlogót, csak odaállnának. Arra gondoltak, hogy Orbán Viktor odaáll, és ő is mutatja, hogy az igazi választás az Omega a Népstadionban. Ez nekünk azonban sok volt, túl politikus. De mondtuk, hogy ha a Deutsch Tomi – akinek, ugye, szintén hosszú haja volt akkoriban – áll oda, és nekik az megfelel pártlogó nélkül, akkor részünkről mehet. Persze azt utólag láttuk csak, hogy a betűtípus hasonló volt, mint a Fidesz plakátjain, ugyanaz a nyomda csinálta. De nem volt zavaró. Onnantól kezdve kicsit fellélegeztünk, mert ezeket a marha nagy költségeket azért jó volt megosztani.

MN: Megbánta? Ezek után senkinek nem volt annyira nehéz lefideszesezni az Omegát.

KJ: Nem bántam meg, mert mi nem köteleztük el magunkat, és az akkori Fidesz semmilyen szempontból nem a hatalmat jelképezte. Azt sem tudom, hogy kinn voltak-e a bulin. Azt viszont tudom, ki volt kinn. A Horn Gyula meg a Kovács László.

MN: Ott nyomták ők is? Az esőben?

KJ: Bizony. Az egyetlen magyar, hivatalban lévő miniszterelnök, aki kinn volt Omega-koncerten. Mondok valamit, ami jellemző a magyar kultúrpolitikára Aczéltól egészen mostanáig. Tavasszal itt járt Angela Merkel, aki az NDK-ban, Lipcsében volt egyetemista a 70-es évek közepén, szóval biztos, hogy jelentett számára valamit az Omega. Éppen német turnén voltunk, ott megtudtuk, hogy bizony ez így van, és javasolták, hogy a magyar proto­kol­lon keresztül fejezzük ki a tiszteletünket felé. Egy gesztus lett volna a részünkről, semmi több. A Külügyminisztérium protokollfőosztálya azonban még csak nem is reagált ránk. Vagy volt tavaly ez a Szabadságkoncert, amit közösen csináltunk a Scorpionsszal. Ennyi embert én még nem láttam. Voltak itt háromszázezren is. Persze politikus nem volt köztük.

MN: Felcsúton most jó eséllyel ott lesz maga Orbán Viktor is, hisz a házából épp csak ki kell lépnie.

KJ: Ezt nem tudom. Aznap van a válogatott meccs a finnekkel, lehet, kiutazik rá. Imádja a focit.

MN: Nem érezte, hogy a felcsúti stadion nagyon problémás helyszín? Hiszen ez a stadion nem lenne, ha a kormányfőnek nem lenne egy ilyen becsípődése, hogy neki stadionokat kell építenie.

KJ: Ezzel számoltunk, hogy lesz ennek visszhangja, tartottunk is tőle. De úgy voltunk vele, ha már megvan ez a stadion, akkor miért tegyünk úgy, mintha nem lenne? Nem szeretem a tabukat. Erre a koncertre senki sem kért fel minket. A balhé onnan indult, hogy Mihály Tamás a Klubrádióban, aztán az ATV-ben bejelentette, hogy ő nem vesz részt ezen az Omega-koncerten. Ez kicsit olyan, mintha én azt mondanám, hogy nem veszek részt a riói olimpián. Nem is volt szó róla, hogy jön!
Ő már nyolc éve nem rendszeres tagja a fellépé­seinknek. Ezzel az egésszel az volt a baj, hogy ki volt ragadva a 12 helyszínes sorozatból, és politikai színezetet sugallt.

MN: Vele nem politizált sosem?

KJ: Nem, sosem. Én most tudtam meg, hogy ő milyen nagy baloldali. Aztán jött, amit én másnaptól kaptam, hogy gerinctelen, csúszómászó, seggnyaló meg minden, ami létezik. Mondja, el tudja ugyanezt képzelni egy nyugat-európai országban?

MN: De ott az sem történik meg, hogy a kormányfő egyszer csak épít egy stadiont a vidéki háza mellé. Ez szerintem, mármint az önökre zúduló indulat és Orbán mániája, összefügg.

KJ: Hadd mondjak erre valamit! Ha van egy miniszterelnök egy ilyen focistamúlttal, és van benne egy kis lokálpatriotizmus, akkor nem ez a legnagyobb tragédia, amit ő most tesz. Tudja, mennyibe került ez a stadion?

MN: Valahol 3 és 4 milliárd közt volt.

KJ: Az egy kilométer autópálya. És mint tudjuk, a M4-est azért állították le, mert kilométere 4 milliárdért épült.

MN: Azt azért állították le, mert Simicska Lajos építette.

KJ: Én ebből semmi konkrétumot nem tudok. De persze lehet, egy miniszterelnöknél nem biztos, hogy ez a legelegánsabb, ha ezt csinálja.

MN: De ha egy zenekar elmegy egy nem szokványos helyre koncertezni, annak igenis jelentése van. Itt szerintem az a nem ok nélküli látszat keletkezett, hogy az Omega végül is helyesli azt, ahogy és amiért ez a stadion megépült, és amit szimbolizál.

KJ: Ebben semmi ilyen nincs, és nem is szeretnék állást foglalni ezzel kapcsolatban. Mi soha nem köteleztük el magunkat egyik párt mellett sem, nem léptünk fel pártrendezvényen. A stadiont mi csak béreljük, ez a vita nem a nyugati demokráciák színvonala, inkább a harmadik világiaké. Nem is kívánok belemenni. Ami a stadion építése körül történt, számomra még nem elítélendő. Miközben mondom, nem elegáns dolog ez a stadionépítés. Ha én miniszterelnök lennék, nem biztos, hogy ezt csinálnám. De nem ítélem el százszázalékosan. A koncerttel kapcsolatban pedig úgy fogom fel, hogy a stadion a test, amibe mi viszünk lelket. Egyébként pedig Magyarország, ha valamiben, akkor sportban nagyhatalom.

MN: De attól fejlődik a magyar sport, ha egy faluban stadionokat húzunk fel?

KJ: Ezt nem tudom. Az akadémia-rendszert ugyanakkor jónak tartom. A foci ma már nemcsak sport, de üzlet, sőt iparág. Várszegi Gábor, aki az MTK-akadémiát csinálta meg először, jól tudta, hogy miért és mit tesz. Kinevelte, eladta a játékosokat, azért ez nem hülyeség. Később jött ez a felcsúti akadémia. Rá­adásul Puskás nevével fémjelezve, még jó eredményeket is hozhat. Miért? Berlusconi a Milant viszi…

MN: Na jó, de a Milan világklub! És vannak például nézői.

KJ: Nézze, én még emlékszem, amikor az emberek még tömött villamosokkal mentek ki a kettős rangadókra. Hiszek benne, hogy a magyar foci megint elérheti azt, hogy jó legyen. Miért? Nekünk milyen esélyünk volt anno a Led Zeppelin vagy Jimi Hendrix mellett? A magyar foci helyzete sem kilátástalan.

MN: Amikor Simicska nyilvánosan is összerúgta a port Orbánnal, készült egy kis animációs videó, ahol a Fidesz gazdasági holdudvarának korábbi első embere a felcsúti stadionba is elsétál, és a Régi csibészeket énekli.

KJ: Lázár János meg gitározik benne…

MN: Kövér László pedig a billentyűket nyűvi. Csípte a dolgot?

KJ: Nekünk ez egy kicsit viccnóta, mármint a Régi csibészek, nem igazán ez a stílusunk, kicsit ez egy Ob-La-Di, Ob-La-Da típusú szám. Abban a videóban nem láttam semmi olyat, ami gond. Jópofa. Egy fricska, ami nem áll tőlünk távol. Az ilyen se.

MN: Van tanulsága ennek a Felcsút-ügy­nek?

KJ: Nem kéne ennyi mindent a politika nyakába varrni. Ebben egyetértek Kokóval, ő mondta ezt nemrég. Az emberekben sajnos igény van erre a gyilkolós, „csak nekem van igazam” beszédre. Akárhol járunk Európában, ha hazajövünk, nincs rossz érzésünk. De csak addig, amíg az embereket nem nézem! Mert ennyi letargikus, rosszkedvű embert sehol nem lehet látni. Sem Szlovákiában, sem Csehországban vagy Lengyelországban. De Moszkvában sem. Nincs ez a vircsaft, ami itt folyik. Szoktam morfondírozni, mi a jobb. A legvidámabb barakk vagy a legletargikusabb demokrácia? A rendszerváltás előtt nem volt létbizonytalanság, ma viszont sokan szegényen élnek, igaz, a többmilliós számban nem hiszek, de biztos túl nagy ez a szám. Azt nem tudom megítélni, hogy ez kinek a felelőssége, mennyire a mostani kormányé, mennyire az előzőeké.

MN: Nem ártott ez a balhé az Omegának?

KJ: Egyikünk sem érezte így. Akinek ennyit jelentett az Omega, azt elengedem. Abban viszont egyetértettünk, hogy Mihály Tamástól ez nem volt sem korrekt, sem elegáns dolog. Kérdezték, hogy kirúgjuk-e emiatt. Marhaság. Az Omegából még nem rúgtak ki soha senkit. Ami engem bántott, az a rengeteg gyűlölködő komment. Hogy itt zenei környezetszennyezést folytatunk, és akkor mondták a Gyöngyhajú lányt is… Amit a Kanye West is elénekelt, és nemrég egy bolgár kislány nyerte meg vele az ottani Megasztárt. Meg hogy ideje lenne eltakarodnunk, és ennél durvábbakat is írnak. Elszomorodok, ha ezeket olvasom.

Azt, mondjuk, megszoktam még a hatvanas években, hogy a hosszú haj megosztja az embereket. Volt egy réteg, főleg az erős fiúk, akik néha utánam kiáltottak, hogy: Nézd, ott megy Zsuzsi! Én pedig mindig visszaintegettem nekik. Erre nem tudtak mit reagálni. Ott jöttem rá, hogy a durvaságra nem szabad durván reagálni. Nem éri meg belemenni.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk