Demeter Szilárd szerint az ellenzék olyan, mint egy Hamász-terrorista
Egyébként pedig Gyurcsány.
Egyébként pedig Gyurcsány.
A DK elnöke 19 pontban elemezte Novák Katalin és Varga Judit lemondását.
„Nincs közünk semmihez” – mondta K. Endre felesége a Blikknek.
Ezt a székesfehérvári ügyvéd is megerősítette, de tagadta, hogy kapcsolat lenne a megbízások között.
Varga Judit volt férje arra számít, hogy Rogán Antal lejáratókampányt indít ellene.
A bicskei gyermekotthon volt igazgatójának is van kitüntetése.
Az ellenzéki politikus szerint Magyar Péter is erre utalt.
Fegyvereket is viseltek a neonáci felvonulók.
Egyetlen szót sem fecsérel a bukott párttársakra a miniszterelnök.
Nem kétséges, hogy a Fidesz egy újabb pártkatonát fog kinevezni Novák Katalin után.
Milliós fizetés, autó, komornyik – élete végéig luxusban élhet a bukott államfő.
„Mint amikor egy rákos szövetet a megfelelő következetességgel és kíméletlenséggel kivágnak”.
Sokáig hitt egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban.
Reagált az ellenzék Novák Katalin és Vargja Judit lemondására.