A bíróság szerint aránytalan volt a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak rendkívüli felmentése

  • narancs.hu
  • 2024. november 8.

Belpol

Első fokon végkielégítés kifizetésére és a perköltség megtérítésére kötelezték a tankerületet.

A Fővárosi Törvényszék a legtöbb pontban a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak adott igazat, végkielégítés kifizetésére és a perköltség megtérítésére kötelezte a Belső-Pesti Tankerületi Központot – írja a Telex. A Fővárosi Törvényszék többszöri halasztás után péntek délelőtt hozott első fokon ítéletet. Az ítélet nem jogerős, a feleknek 15 napjuk van fellebbezni.

A tanárok követelése összesen körülbelül 35 millió forint volt, ebből nagyjából 27 millió forintot ítélt meg a bíróság, amely szerint a kölcseys tanárok kirúgása aránytalan volt.

Törley Katalint, Sallai Katalint, Palya Tamást, Ocskó Emesét és Molnár Barbarát azért bocsátotta el a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő egyesület képviselte a perben. A tanárok a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt indítottak pert a tankerület ellen, hivatkozva a véleménynyilvánítás szabadságára.

A tanárok a véleménynyilvánítási jogukkal éltek, egy jobbító szándék vezérelte őket – mondta indoklásában a bíró. Ettől azonban még nem volt jogszerű a munkabeszüntetésük, de ez utóbbi érv mégis olyan méltányolandó szempont, amit a munkáltatónak értékelnie kellett volna, ezért a bíróság szerint a rendkívüli felmentés aránytalan szankció volt. Az egyenlő bánásmód sérelmét nem állapította meg a bíróság.

Az ítélet némileg meglepő annak fényében, hogy a karinthys tanárok keresetét június közepén elutasította a bíróság. A kölcseys tanároknak ügyében eredetileg június 13-án hoztak volna ítéletet, amit július 4-re toltak, aztán augusztus 29-re, végül október 11-re. Utóbbi oka az volt, hogy új bírót neveztek ki az ügyben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

Masszírozzák egymást

A roma önkormányzat elnöke Tusnádfürdőn még kritizálta a kormány politikáját, néhány héttel később viszont bejelentette, hogy 2026-ban nem követik el a négy évvel korábbi hibát, biztosan lesz nemzetiségi listájuk, s az így bejutó képviselő a parlamentben a Fideszt fogja támogatni. Mindeközben alakul egy tiszás roma közösség is.