A 60 milliós támogatásból épült "minta vágóhíd" helyén csak egy romos épületet talált Hadházy

  • narancs.hu
  • 2022. január 23.

Belpol

Megnézte, hogy halad a 2017-ben elindított beruházás Ludason.

Egy láthatóna romos, lepusztult épületről posztolt képeket Facebook-oldalán Hadházy Ákos, majd hozzátette, hogy a kép Ludason készült, és egy 60 milliós állami támogatásból épült "minta vágóhidat" látunk rajta, vagy legalábbis azt kellene.

Hadházy emlékeztet ugyanis, hogy a 60 milliónyi támogatást még 2017-ben a Belügyminisztérium adta a a ludasi Mezőgazdasági Szociális Szövetkezetnek (a névváltoztatás után Ludasi Baromfiipari Start Szociális Szövetkezet).

"Az Origo-n 2018-ban vicces termelési riportban hazudta a polgármesternő fia, mint projektmenedzser, hogy még az évben megindul a termelés. A következő fellelhető humor az, amikor 2021 nyarán a polgármesternő a romhalmaz előtt számol be arról, hogy milyen jól halad a beruházás..." - írja Hadházy.

A helyi önkormányzatra rálátó forrásaira hivatkozva Hadházy hozzáteszi, hogy a kapott 60 millió forint ráadásul csak az épületre ment volna, ezen kívül működési és eszközbeszerzési támogatás formájában még 60 milliót kaphatott a szövetkezet.

"Ezek a képek is mindent elmondanak a szerencsétlen helyzetű falvakon basáskodó polgármesterekről, a szociális szövetkezetekről, mint elkövetési formáról és a kormány közmunka programjáról (ilyen "beruházásokkal" van tele az ország)" - kommentálja az esetet Hadházy.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.