Makovecz-díjat kapott az egykori MSZP-s polgármester is
Azok kapják, akik példaértékűen művelik saját hivatásukat.
Azok kapják, akik példaértékűen művelik saját hivatásukat.
A főpolgármester módosító javaslatával együtt fogadták el az ellenzéki javaslatot.
A bíróság szerint a milliárdosnak tűrnie kell, hogy bűnözőnek nevezik.
VV Aurelio 2 év 3 hónapot kapott emberrablás miatt.
Az orvosegyetemekkel együtt a kifizetetlen számlák összege már szeptemberben is meghaladta a 40 milliárd forintot.
Eddig összesen 10,9 millió adag vakcinát hoztak. Magyarország viszont az egyetlen EU tagállamként azt mondta, nem kíván részt venni az uniós vakcinabeszerzés következő szakaszában.
A negyedik hullám csúcsán Áder János szerint a legjobb reklámozni, hogy száznyolcvan kiállítót várnak a Planet Budapest 2021-re.
A MOL-vezért Horvátországban két év börtönbüntetésre ítélték egy vesztegetési ügyben.
Az EGT országainak együttműködési nyilatkozatát harminc év után először nem fogják kiadni. Orbán revansa miatt.
A módosítás értelme az lehet, hogy ne kelljen papírt adni a CEU elüldözéséről.