Megépül a sikló a Gellérthegyen

  • narancs.hu
  • 2021. november 24.

Belpol

A projekt megkapta az engedélyeket.

Megkapta a megépüléshez szükséges legfontosabb, környezetvédelmi engedélyt a gellérthegyi sikló, ezzel megnyílt az út a beruházás előtt – tudta meg a Népszava.

A lap információi szerint nem volt sem a fővárosi, sem az I. kerületi önkormányzatn ak ellenvetése, a sikló megépítésébe a katasztrófavédelem, az örökségvédelmi és természetvédelmi hatóság, illetve a területért felelős Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is beleegyezett.

A beruházásnak szabtak ugyan feltételeket, de ez annyit tesz, hogy a beruházónak, amely a  25 százalékban fővárosi, 75 százalékban magántulajdonban lévő Rác Sikló Kft., a felső állomás épületét a „táji háttér színvilágához és anyagaihoz történő minél teljesebb illeszkedéssel” kell megvalósítani.

A környetvédelmi hatóság az eljárás során többször hiánypótlásra szólította fel a beruházót, a megkérdezett illetékes szervek - helyi önkormányzat, szakhatóságok - nem találtak kivetnivalót a tervekben, így az annak ellenére is megvalósulhat, hogy a környezetvédelmi eljárásához készült hatástanulmány szerint a sikló „a főváros több nézőpontjából, így például a történelmi belvárosból, a Dunáról, a pesti rakpartról is látható lesz” és

„jelentősen megváltozik a gellérthegyi tájkép”.

Az engedélyben és indoklásban utóbbi megjegyzések azonban már nem is szerepelnek. Márpedig a sikló megépítésével tájképi változás lesz, nem is kevés: az építendő sikló és állomásai"markáns művi elemként” jelennek meg, a korábbi dokumentáció szerint a pályavonalon 12 méter szélességben nem lehet fa, az építkezés idején pedig 20 méter szélesen kell kivágni, csonkolni a fák lombkoronáját és eltüntetni a bokrokat.

A Népszava hozzáteszi, nem meglepő, hogy végül mégsem volt senkinek ellenvetése. Ahogy írják: "az előzetes régészeti dokumentációt a Budai Vár átépítését szervező Várkapitányság készíti el, az örökségvédelmi engedélyt a fővárosi kormányhivatal adja ki. Az I. kerület azt válaszolta, hogy a benyújtott tervlapok megfelelnek a helyi építési szabályzatnak. A fővárosiaknak meg nem sok lehetőségük nyílt a beleszólásra, lévén a közmeghallgatást a pandémiás veszélyhelyzet miatt „az érintettek személyes megjelenése nélkül” tartották meg."

Kiemelik: a most kiadott engedély 2031. november végéig érvényes, a határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.