Megint lesz egy nemzetközi expó Budapesten, amire ingyen mehetnek a gyerekek

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. november 24.

Belpol

A negyedik hullám csúcsán Áder János szerint a legjobb reklámozni, hogy száznyolcvan kiállítót várnak a Planet Budapest 2021-re.

Száznyolcvan kiállítót várnak a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozóra - közölte a Áder János szerdán a Kossuth rádióban.

Az expó, amely gyakorlatilag egy vállalkozói kiállítás, november 30. és december 5. között a Hungexpón lesz, és vízgazdálkodásról, fenntartható mezőgazdaságról, okos városokról, energiahatékonyságról, a közlekedés zöldítéséről szól majd. A kiállítók kétharmada magyar, de érkeznek lengyel, cseh és szlovák cégek is. 

Áder elmondta, hogy lesznek tudományos tanácskozások fenntarthatósági kérdésekről,valamint a fiatalokat játékos formában ismertetik meg a fenntarthatóság kérdésével.

Utóbbira nagy volt az érdeklődés, ötszörös volt a túljelentkezés - fűzte hozzá. Az államfő kiemelte:  a gyerekek ingyen utazhatnak a kiállításra, a tömegközlekedéssel érkezőket pedig zöldbuszok szállítják majd.

Egyébként Áder arról is beszélt, hogy a kiállítást a lehető legkisebb környezeti lábnyommal szervezzék meg, ezért a standok újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagokból épültek, nem lesznek műanyag palackok az expo területén, elektromos kukásautók gyűjtik és szállítják majd el a szemetet. Emellett fásítási programot is indítottak.

 A kiállításon egyébként csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni, kötelező a maszkviselés, a fertőzések elkerüléséért pedig folyamatosan fertőtlenítik majd az eszközöket, a helyiségeket és orvosi ügyelet is lesz a helyszínen - mondta Áder.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

„A hallgatással élteted”

Marika néven létrehozott egy alternatív köztársasági elnököt, akinek sikerült a lehetetlen: fideszes propagandistaként is képes volt szerethetővé válni. Nemcsak Marika titkáról, de arról is kérdezősködtünk, hogy miért olyan nehéz Magyar Pétert parodizálni, s mi hiányzik Sulyok Tamásból. Szó esett továbbá politikai ősélményről, hazaszeretetről és a véleményüket nem vállalókról is.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”