Matolcsy 250 milliárdos álma - Anomáliák a jegybank alapítványainál

  • Böszörményi Jenő
  • 2015.09.27 13:08

Belpol

A 2013–2014-ben létrehozott jegybanki alapítványok cél­jául a magyar közgazdászképzés megújítását tűzte ki Matolcsy György MNB-elnök. Jól járnak a régi meg az új haverok, és az se baj, ha közben az államháztartás is pénzhez jut.

Lázár János az Ökotárs Alapítványnál még a szekrények mögé meg a szőnyeg alá is be­nézett volna norvég pénzeket (és LMP-seket) keresve, a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank által a magyar nemzeti vagyonból alapított Pallas Athéné alapítványok működése ellenben teljesen hidegen hagyja a kormányköröket. A negyedbillió forintból gazdálkodó hat fundációról a nyilvánosság – általános céljaikon és ingatlanvásárlásaikon túl – alig tudhat valamit: honlapjaikon ugyan a kötelezően közzéteendő beszámolóik már elérhetők, a tevékenységüket irányító-ellenőrző testületek tevékenységéről, az alapítványok vezetőiről, tudományos közreműködőiről, ösztöndíjasairól, támogatott projektjeiről, gazdálkodásáról, alapdokumentumairól alig tudható meg bármi. (És ami tudható, az is elsősorban a sajtó kutakodásának köszönhető.) Bizonyára nem véletlenül.

Többszörös kurátorok (Nagy Róza, Matolcsy György, Balog Ádám)

Többszörös kurátorok (Nagy Róza, Matolcsy, Balog)

Fotó: Varga György / MTI

A fél tucat alapítvány a nemzeti bank társadalmi felelősségvállalási programjába, azon belül pedig a magyar közgazdászképzés és közgazdasági gondolkodás megújítását zászlajára tűző Pallas Athéné Közgondolkodási Programba illeszkedik. Bár első blikkre ellentmondásosnak hathat, hogy egy állami szerv az elsősorban a magánszférában elterjedt vállalati társadalmi felelősségvállalás (azaz corporate social responsibility, CSR) fogalmával operálva határoz meg önmaga számára programot, a központi bankok körében sem példa nélküli az ilyen kezdeményezés, az pedig végképp nem, hogy közgazdasági kutatásokat jelentősebb összegekkel támogassanak.

Ólomsúly

A nemzetközi és a magyar gyakorlat között a különbség elsősorban a léptékben és az arányokban van. A holland nemzeti bank például visszafogottabb CSR-politikát alakított ki, amelynek része a környezettudatosság, a pénzügyi integritás követelményeinek számon kérése, az alkalmazottak szociális, kulturális, vallási stb. hátterének figyelembevétele, az önkéntesség ösztönzése. Az erőteljesebb etatista hagyományú Franciaország központi bankja, a Banque de France viszont átfogóbb programot dolgozott ki, amely felöleli a lakosság pénzügyi kultúrájának javítását, az oktatási intézményekkel való együttműködést, a kulturális és kutatási ösztöndíjakat, az alkalmazottaknak biztosított továbbképzéseket. Ami a kutatásokat illeti, a Bank of England kifejezetten a pénzügyi intézmények működésének tudományos vizsgálatára alapította a Houblon–Norman Fundot, amely azonban évente mindössze 120 ezer fontot (nagyjából 53 millió forintot) oszt szét. Jelentősebb és nemcsak közgazdasági, hanem orvosi kutatásokat is finanszíroz az Osztrák Nem­zeti Bank Jubiläumsfondja: 2014-ben a rendelkezésre álló keret 9,4 millió euró (cirka 3 milliárd forint) volt.

A változatos nemzetközi példák és az MNB programjában ilyen-olyan formában visszaköszönő elemek ellenére a Magyar Nemzeti Bank által 2013 vége és 2015 első hónapjai között a Pallas Athéné alapítványoknak juttatott 250 milliárd forint a magyar gazdaság vagy a magyar központi bank eredményeihez, de a magyar felsőoktatás, s azon belül is a közgazdászképzés lehetőségeihez mérten is kiugróan magas. Az egyes országok vagy a jegybankok gazdasági-pénzügyi teljesítő­képességének összemérésére nem szükséges sok szót vesztegetni, de azért rögzítsük: ez az összeg a magyar GDP 0,8, a magyar államadósság 1 százaléka, míg az MNB jegyzett tőkéje 10 milliárd forint, bevételei pedig tavaly 803 milliárdra rúgtak.

Mellbevágó következtetés adódik akkor is, ha a felsőoktatás területén végzünk összehasonlítást. A jegybank által biztosított teljes vagyon hozzávetőleg 80 százalékának, vagy­is nagyjából 200 milliárd forintnak (ebből 70 milliárd euróban) csak a hozamát használhatják fel az alapítványok. Az, hogy ez évente milyen hozamot fog termelni, függ az alapítványok által alkalmazott befektetési politika eredményességétől. Bár az alapító okiratok megengedik, hogy vagyonukat kockázatosabb eszközökben helyezzék el, Matolcsy egy tavalyi nyilatkozatában elárulta, az alapítványok kizárólag magyar állampapírokat vásá­rolhatnak. Az állampapírhozamok ugyan jelentősen estek az elmúlt években, de ha 3–5 százalékos hozammal számolunk, ez még így is évi 6–10 milliárdos keretet tesz elkölthetővé. (Amennyiben az állampapírok mellett más pénzügyi termékekbe is fektethetnének – a brit Houblon–Norman Fund ezt minden további nélkül megteszi –, magasabb hozamok is elérhetők lennének; a Matolcsy által halálra ítélt magánnyugdíjpénztárak például 8–10 százalékos hozamokat is tudnak produkálni.) A magyar felsőoktatás éves állami költségvetési támogatása 152 milliárd, ezen belül a közgazdasági képzés támogatási összegét körülbelül ­15–20 milliárdra becsüljük. Matolcsy alapítványai tehát ezen a piacon jelennek meg évi 6–10 (vagy még több) elszórható milliárddal; s elképzelhetjük, micsoda vonzerőt jelent ez diákok, oktatók, kutatóhelyek számára. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy 2012-ben az Orbán-kormány meg akarta szüntetni a közgazdászképzés állami támogatását, gyorsan összeállhat az az összeesküvés-elméletre hajazó kép, hogy a terv Matolcsy alapítványainak helyzetbe hozása volt. (Nincs kétségünk ugyanis afelől, hogy mind Matolcsy bankelnöki kinevezése, mind az alapítványtételek már ekkor eldöntött tények voltak.) Az alapítványok kezelte vagyon nagyságrendjének érzékeltetésére idézzük még fel, hogy 1991-ben Soros György 880 millió dolláros adománnyal hozta létre a Közép-európai Egyetem működését azóta is finanszírozó CEU Endowment Fundot. A Matolcsy-alapítványok tehát, amelyek vagyona nagyjából szintén egymilliárd dollárra rúg, ebben a súlycsoportban játszanak.

Egy a tábor

Az alapítványok kuratóriumainak és felügyelőbizottságainak tagjait az alapító jegybank igen gondosan válogatta össze. A testületek tagjainak felét majdnem minden esetben MNB-s vezetők adják, és a többiek közül is jól beazonosíthatóan számosan kötődnek a jegybankhoz, a kormánypártokhoz vagy személyesen Matolcsy Györgyhöz.

A jegybanki vezetők közül Matolcsy mellett Balog Ádám alelnök, Nagy Róza főigazgató, Csizmadia Norbert, Kardkovács Kolos és Nagy Márton ügyvezető igazgatók, valamint Hergár Eszter főosztályvezető vesznek részt a kuratóriumok munkájában, többen több testületben is. Az MNB 100 százalékos tulajdonában álló társaságok néhány vezetője is kapott egy-egy helyet. Rajtuk kívül ismertebb tagok még Magyarics Tamás és Szapáry György, akik a közelmúltig az Orbán-kormány nagykö­veteiként szolgáltak Dublinban és Washingtonban; Schaller Ernő, a Fidesz pártalapítványának külügyi igazgatója: a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) alapító elnöke pedig nem más, mint Matolcsy György, aki ma is tagja az alapítvány védnöki tanácsának. Varga László nyugalmazott református püspökhelyettes, akárcsak Matolcsy, a Fidesz–KDNP Bács-Kiskun megyei közös területi listájáról jutott az Országgyűlésbe. Az első Orbán-kormány miniszterelnöki tanácsadóját, a még Matolcsynál is unortodoxabb Bogár Lászlót pedig nem kell bemutatni.

A kurátorok közül ketten különösen szoros nexust ápolnak Matolcsyval. A két alapítványban is tisztséget vállaló Réfy Imre (aki nem azonos számos budapesi és vidéki színház színpadtechnikájának tervezőjével), hogy, hogy nem, a tavalyi önkormányzati választásokon Matolcsy György feleségének polgármesteri kampányát szervezte Balatonakarattyán, ahol az újonnan megválasztott képviselő-testület rögvest fel is kérte alpolgármesternek. Az építőmérnök végzettségű szakember alpolgármesteri bemutatkozásában a Matolcsyékhoz fűződő kapcsolatáról így vallott: „A Matolcsy családot, így Matolcsy Gyöngyit is régóta ismerem. Családjainkat többgenerá­ciós barátság köti össze. Megtisztelő felkérés volt számomra Gyöngyi és csapatának támogatása kampányszervezőként [sic!]. Örömmel vállaltam el, mert minden szempontot elemezve és értékelve arra jutottam, hogy ez a csapat tud a legtöbbet tenni Akarattyáért.” Ez, már csak a baráti kapcsolatot tekintve is, aligha lehetett kérdéses, s bizonyára nem volt kisebb megtiszteltetés és öröm Matolcsy György és csapatának a felkérése sem. Réfy emellett kurátora annak a Tulajdon Alapítványnak is, amely a Matolcsy kizárólagos tulajdonában álló Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet (MGFI) ingatlanában működik, s feltehetően bérleti díjat is fizet. A Matolcsyhoz – gondolkodásban is – közel álló másik személy Lentner Csaba, a MIÉP korábbi országgyűlési képviselője, aki a Polgári Magyarországért Alapítvány által finanszírozott Polgári Szemle című folyóirat főszerkesztője; e lap szerkesztőbizottságának elnöke, mondanunk sem kell, Matolcsy György. A Szemle honlapja igazi kincsesbánya: itt találhatók az MGFI 2006 és 2009 közötti anyagai. A jegybankelnök által nem olyan rég „Magyarország egyik testőreként” magasztalt Lentner és Matolcsy kapcsolata a közelmúltban új dimenzióba lépett: Matolcsy ugyanis még a 80-as években megszerzett egyetemi (kis)doktorija mellé egy PhD-t is be kíván gyűjteni, s a jegybankelnök a Nem­zeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolájában tanító Lentner „gazdasági kormányzási mechanizmusok összehasonlító elemzése” című programjára jelentkezett, amelyet mintha éppen őreá szabtak volna. A témakiírásból idézünk betűhíven: „Tartja magát egy ortodox, hagyományos mechanizmus, pénzügyi kormányzás felfogás, de ezzel ellentétben erősödik az unortodox (lásd magyar) modell jelentősége, különösen az eredményei tükrében. A kutatás a kialakult (kialakuló félben lévő) pénzügyi kormányzási modelleket vizsgálja, de utal válságelhárító szerepükre is.” Aligha lehetnek kétségeink, hogy a matolcsyánus tanokat hirdető doktori programban meglesz-e Matolcsynak a summa cum laude. (Itt jegyezzük meg, hogy ugyancsak Lentnernél doktorál az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László is.)

Ha mindez nem lenne elég, néhány kuratórium összeállítása súlyosabb összeférhetetlenségi kérdéseket is felvet. A vonatkozó jogszabályok kizárják ugyanis, hogy az alapítóval érdekeltségi kapcsolatban álló személyek többségben legyenek a kuratóriumban. A Domus Scientiae és a Geopolitikai Alapítványnál azonban, olybá tűnik, éppen ez a helyzet. Az előbbi alapítvány kuratóriuma hét-, az utóbbié öttagú; az előbbiben három, az utóbbiban két tag (Balog Ádám, Kardkovács Kolos és Nagy Márton, illetve Csizmadia Norbert és Hergár Eszter) a jegybank alkalmazásában áll. Csakhogy rajtuk kívül van még egy-egy olyan személy, aki a jegybank 100 százalékos közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló gazdasági társaság vezető tisztségviselője: Hetényi Márk az MKB Bank vezérigazgató-helyettese, Nagy Viktor pedig a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. vezérigazgatója. Mindkettőjük kinevezésére a jegybank vezetésének meghatározó befolyása van, s velük együtt az alapító jegybanknak már többsége van a két alapítvány döntéshozó testületében. Kérdéses, hogy az ily módon előálló többség megfelel-e a törvényi előírásoknak. Ugyancsak problémás összefonódást jelez a Kecskeméti Főiskola rektorának, Ailer Piroskának a kurátorsága a Domus Mentis Alapítványnál, hiszen éppen az általa vezetett főiskola a kedvezményezettje ugyanezen alapítvány egyik 15 milliárdos beruházásának.

De Matolcsyhoz köthetők az alapítványok igazgatói is: a Matolcsy elnökölte Domus Animae igazgatója Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a felesége; a többiek, Bánkuty Tamás József, Erdélyi Rudolf Zoltán, Lay Csaba és Patakiné Gramantik Ildikó pedig valamennyien a Nemzetgazdasági Miniszté­rium miniszteri főtanácsadója, osztályvezetője vagy államtitkári tirkárságvezetői voltak Matolcsy minisztersége alatt. Bánkuty édesanyja, Bánkuty Józsefné egyébként – Matolcsy Gyöngyi felkérésére – Balatonakarattya művelődés­szervezője, emellett – Réfy Imrével együtt – a Balaton-parti település fejlesztéseit támogató alapítvány kurátora is. A fentiekből érzékelhető, Matolcsy nem bízta a véletlenre, kik irányítsák az alapítványait, de hát kicsi ez az ország, kevés a megbízható ember.

Maguk felé hajlik

Az alapítványok tisztségviselői nem mellesleg egész jó pénzeket vesznek fel: az alapító okiratok szerint a kuratórium elnöke és tagja a minimálbér hétszeresét, illetve ötszörösét, a felügyelőbizottság elnöke és tagja pedig a minimálbér ötszörösét, illetve háromszorosát kapja fáradozásaiért; 2015-ben ez 735 ezer, 525 ezer és 315 ezer forintos járandóságokat jelent havonta. A hat alapítvány összesen 38 kurátorának és 18 felügyelőbizottsági tagjának így minden hónapban 28 milliót utalnak, ami éves szintén 340 milliós kiadás (a szociális hozzájárulási adóval pedig már 430 millió). Összehasonlításul: egy egyetemi tanár vagy kutatóprofesszor havi fizetése 437–464 ezer fo­rint, s egy közepes méretű egyetemi kar fenntartása kóstál nagyjából félmilliárdot. Különösen jól járnak, akik több alapítványba is felkérést kaptak: Ailer, Réfy, Schaller, Vörös József két kurátorságot is vállaltak, ami legalább egymilliós havi díjazást jelent. Az MNB-sek közül Nagy Róza három kuratóriumban tag, Matolcsy és Balog Ádám kettőben, Kardkovács Kolos, a jegybank ügyvezető igazgatója négy testületben is bent ül, Kalina Gábor számviteli igazgató ugyanakkor valamennyi felügyelőbizottságban helyet kapott. Igaz, a jegybank alkalmazottai a pénzt nem tart(hat)ják meg, a nettó összeget jótékony célra ajánlják fel közhasznú szervezeteknek. A kedvezményezettekről az MNB egy tavalyi közleményéből tájékozódhatunk. A felajánlók több esetben nemcsak a szívüknek kedves célt, de a személyükhöz is közel álló alapítványt, szervezetet támogattak. A kétszeres fb-elnök Gerhardt Ferenc például egyrészt alma matere, a budapesti ­Pia­rista Gimnázium alapítványának (Kalazancius), másrészt a felesége által látogatott re­for­mátus gyülekezet alapítványának utal (az egyházközség közlése szerint a pénz valójában nem az alapítványhoz, hanem közvetlenül hozzájuk érkezik). Kandrács Csaba azt a Szent Ferenc Kórházat segíti, amelynek felügye­lő­tes­tü­letében érdekes módon szintén ül egy Kandrács Csaba. Palotai Dániel pedig a Magyar Piarista Diákszövetséget segíti, melyben 2014 óta a felügyelőbizottság elnöke (25 éves jubileumi évkönyvük tavalyi kiadására a szövetség kapott még 2,5 milliót az MNB-től is).

Mint egy festmény

Mint egy festmény

Fotó: MTI

A többség azonban, amíg létezett, az Összefogás az Államadósság Ellen Alap javára utalta a tiszteletdíját; ez a támogatás arányaiban olyannyira jelentős volt, hogy az utolsó negyedévben a jegybanki dolgozók befizetései adták az alap bevételeinek 90 százalékát. Matolcsyék lélegeztetőgépe sem tudta azonban megakadályozni a már nemzetgazdasági miniszterként is lelkesen pártolt, de végül kudarcba fulladt kezdeményezés felszámolását (az alapot a kormány márciusban megszüntette). Hogy azóta a jegybankárok kinek utalnak, azt az MNB nem árulta el a Narancsnak – talán nem véletlenül. Tény azonban, hogy az összesen 58 testületi tag közül 31-en a köz­ponti bank munkavállalói (35-en, ha a jegybank tulajdonában lévő cégek alkalmazottait is hozzáadjuk); s részükre az alapítványok évente 180 millió (200 millió) forint tiszteletdíjat fizetnek ki, ami a fentiek szerint elvben jótékony célokra megy. A dolog azonban mégis úgy néz ki, mintha a jegybanki dolgozók kaptak volna egy kis zsebpénzt: költsék, amire akarják.

Persze, lehet ezt elegánsan is csinálni: a fent hivatkozott angol Houblon–Norman Fund kezelésében részt vevő jegybanki munkatársak egyáltalán nem vehetnek fel tiszteletdíjat.

Mesterterv

Az alapítványi vagyon befektetése, a követett befektetési stratégia homályba vész. Az alapító okiratok szerint a vagyonnal a kuratóriumok rendelkeznek, melyet „kamatozó banki leté­tekbe, részvényekbe fektethet[nek], kötvényt, kincstári vagy letéti jegyet vá­sá­rol­hat[nak]”, a vagyonkezeléssel kapcsolatos „technikai feladatok ellátásába” pedig külső pénzügyi szervezetet, szakértőt is bevonhatnak. Arról azonban, hogy az alapítványok végül is bevontak-e külsősöket, és ha igen, kiket, az alapítványok nem kívántak lapunknak nyilatkozni. A májusban közzétett 2014-es alapítványi beszámolókból annyi megállapítható, hogy december 31-én közel 78 milliárd Bónusz Államkötvényben, további 62 milliárd pedig rövid lejáratú értékpapírokban volt, a többi pénz nagy része bankbetétben és készpénzben (vagy már ingatlanban). Magától Matolcsytól tudjuk, hogy az alapítványok kizárólag magyar állampapírokat ­vásárolhatnak, a rövid lejáratú értékpapírok eszerint szintén állampapírok, így a fundációk teljes állampapír-portfóliója az év végén megközelítette a 140 milliárdot, ami az újabb alapítói vagyonrendelésekkel (53 milliárd) azóta minden bizonnyal csak emelkedett.

Az állampapír-vásárlások nem alaptalanul keltették fel többekben a gyanút, hogy ennek az irdatlan, negyedbilliós összegnek az alapítványokba pakolása valójában – egy csibészes, unortodox húzással – az államháztartás burkolt finanszírozását, illetve annak a jegybanktörvényi tilalomnak a megkerülését szolgálja, hogy a nemzeti bank közvetlenül nem finanszírozhatja az államháztartást. Az MNB persze vehemensen tagadja a vádakat, rámutatva, hogy az alapítványok tőle függetlenek. A látszat azonban akkor is az, hogy a központi bank által nagyjából negyedévente adagolt alapítványi vagyonrendelések de facto mégiscsak az államháztartást pénzelik: a lakossági állampapír-állományon belül a Pallas Athéné alapítványok portfóliója már tavaly elérte a 6, idén pedig elérhette akár a 8 százalékot is. Az alapítványok befektetési politikájának függetlenségét pedig némiképp megkérdőjelezi, hogy bár az alapító okiratok szabadabb kezet adtak a portfólióik összeállításánál, Matolcsy ezt a magyar állampapírokra korlátozta.

Az is a burkolt finanszírozás gyanúját erősíti, hogy eddig nem látszanak azok az eredmények, amelyek a 250 milliárdos vagyonrendelést indokolnák. Az MNB paradigmaváltással magyarázta ekkora összeg rendelkezésre bocsátását, nevezetesen azzal, hogy a hozamokból hosszú távra biztosítható az alapítványok működése. Csakhogy eddig alig történt valami – a legtöbb pénz ingatlanokra és a kurátorok fizetésére ment el; a rend kedvéért persze tegyük hozzá, induló intézményekről van szó. Mindenesetre egy ekkora léptékű program az MNB évente folyósított támogatásából is fenntartható lenne. Az a kép rajzolódik ki tehát, hogy előbb volt meg ez a rettentő mennyiségű pénz, de máig nem társul hozzá olyan szellemi kapacitás, amely képes volna hatékonyan megmozgatni azt. Az önálló alapítványok szaporítása is indokolatlannak látszik, amikor ezek nagyrészt hasonló tevékenységet végeznek hasonló profillal (ösztöndíjak, ku­tatóhelyek, publikációk támogatása), ráadásul a kuratóriumok és a felügyelőbizottságok ­között is elég nagy az átfedés. Kétségtelen ugyanakkor, hogy fél tucat szervezet tevékenysége nehezebben követhető és átlátható.

Egy kézben

A jegybank befolyása a vagyon befektetésére az alapítványok közös cégénél is tetten érhető, s a tetejében még komoly összeférhetetlenségi kérdéseket is felvet. A hat alapítvány 200-200 millió forintos hozzájárulással május közepén hozta létre a Pallas Athéné Domus Optima Befektetési, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-t. Az MNB Szabadság téri székházában tartott alakuló ülésen Nagy Róza jegybanki főigazgató a következőképpen indokolta a cégalapítást: az alapítványi „célok hatékonyabb megvalósítását szolgálja, ha az alapítványok rendelkezésére álló pénzügyi vagyon hatékonyan és biztonságosan, megfelelő diverzifikáció és hozamszint mellett kerül befektetésre, továbbá az alapítvány[ok] működésével és reálvagyonának az üzemeltetésével, fejlesztésével kapcsolatos költségeket és ráfordításokat racionalizálni próbálja azáltal, hogy a méretgazdaságosságban és a működési tevékenység szakcég által történő ellátásában rejlő lehetőségeket kihasználja”. A cég tehát a pénz befektetésével, az ingatlanok kezelésével és különféle szolgáltatásokkal áll az alapítványok rendelkezésére. A társaság igazgatóságának elnöke Nagy Róza lett, vezérigazgatója pedig Fömötör Barna, aki egy személyben a jegybank közbeszerzési és üzemeltetési, illetve jogi igazgatója is. Az igazgatóság további hat tagja azonos az alapítványok igazgatóival. Magyarán, innentől az alapítványok sokmilliárdos vagyonának állampapírokba helyezéséről Matolcsy két jegybanki beosztottja határoz – az ugyanis nem valószínű, hogy a döntéseknél a többi igazgató érdemben labdába rúghatna.

Nagyon valószínű továbbá, hogy Nagy és Fömötör új céges megbízatása kimeríti a jegybanktörvényben rögzített összeférhetetlenség esetét. A Domus Optima főtevékenysége: „6619 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység”. A jegybanktörvény speciális összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg a bank külön definiált, úgynevezett alapvető feladatait ellátó alkalmazottai számára: némileg leegyszerűsítve az ilyen alkalmazottak nem létesíthetnek vezető tisztségviselői jogviszonyt és felügyelőbizottsági tagságot olyan társaságnál, amelyek felügyeletét az MNB látja el, illetve – más esetekben – olyan pénzügyi intézménynél, amelyben az MNB nem rendelkezik részesedéssel. A Domus Optimában a jegybanknak nincs tulajdonrésze, viszont a jegybank honlapján elérhető tájékoztató szerint a 6619 kódszám alatti tevékenységek az MNB mint pénzügyi felügyelet engedélyéhez kötött tevékenységek. A kérdés az, hogy Nagy és Fömötör a jegybank alapvető feladatait ellátó személynek minősülnek-e. A bank szmsz-e egyértelműen fogalmaz: a jogi igazgató, ily módon a főigazgató alá tartozik például a bankszakjogi főosztály, amely „ellát minden olyan jogi-szakmai feladatot, mely a bank alapvető jegybanki feladataihoz kapcsolódik”. Nagy, illetve Fömötör nem lehetne tehát sem igazgatósági elnök, sem vezérigazgató az MNB engedélyéhez kötött pénzügyi-befektetési tevékenységet végző Domus Optimánál, ahogyan Kalina, Kardkovács és Horváth Marcell sem lehetnének a cég felügyelőbizottságának tagjai. Akárhogyan is, nagyon unortodox jogértelmezésre van szükség ahhoz, hogy ezek a pozíciók ne legyenek összeférhetetlenek.

Az ókori görög mítosz szerint a bölcsesség és az igazságosság istennője, Pallasz Athéné teljes vértezetben pattant ki Zeusz fejéből. Azt azonban, hogy a Pallas Athéné alapítványok képében Matolcsy György koponyájából mi bújt elő, körvonalaiban is alig látjuk ma még.

Neked ajánljuk