Garázstámfal, ronda gábrieles-sasos szobor, meg az egysávos út és az épp üzemen kívül lévő, egyébként játszadozó szökőkút van a Szabadság tér egyik jól ismert szegletében, amelyek között épp egy éve, majd azóta folyamatosan különféle emberek rengeteg emléket helyeztek el. Plüssmackó, „anyám frissen fotózott arcképe mielőtt elvitték Auschwitzba”, imakönyvek, cipő, ridikül, bőrönd, óra, kedvenc csecsebecsék, virágok, emlékkövek, fontos cikkek, kiáltványok, történelemkönyvlapok, sok fénykép, uniós és magyar zászló, virág van lerakva egy keskeny sávban, szépen sorban.
A kormány ún. megszállási emlékműve – bár volna rá mód – még csak ki sincs világítva, végül is minek, így legalább sötétben kevésbé látszik, milyen ízléstelenül csúnya. Az előtte lévő Eleven emlékmű tegnap este szinte tündökölt, mert amúgy akkor is sokkal érdekesebb, gazdagabb, sokatmondóbb – és még sorolhatnánk a jelzőket –, ha épp nem több tucat gyertya hangulatos fénye világítja meg az egyéves évforduló alkalmából.
| ||
Tavaly tavasszal, pontosabban 2014. március 23-án gyűltek össze először civilek a Szabadság téri mélygarázs lejáratánál, az akkor még csak a tervezett emlékmű helyénél, azért, hogy egy flashmob keretén belül, „Eleven emlékmű – az én történetem” címmel demonstratív jelleggel megpróbálják megakadályozni a „történelmi hazugságot hirdető politikai jelkép” felállítását. Mindez – mint tudjuk – nem sikerült, pedig nagyon sok civil végtelen kitartással még a mai napig is jelen van a téren: az Eleven emlékmű-csoport tagjai és a Szabadság színpad szervezői évszaktól függetlenül, rendületlenül állták az idő próbáját.
Az Eleven emlékmű részeit senki nem merte elvinni, eltakarítani, csupán a szoborállítás munkálatai során helyezték őket a munkások gondosan dobozokba és kicsit arrébb, hogy aztán a létrehozók újra meg újra visszategyék eredeti helyére mindazt a személyes jelet, ami a téren összegyűlt. Senki sem vette a bátorságot, hogy „kegyeletsértő és botrányos módon” eltakaríttassa a közös, civil emlékművet; így átvészelve szoborállítást, őszt és telet, tegnap este az Eleven emlékmű egyéves évfordulóját ünnepelték a Szabadság tériek.
| ||
A jelentéktelen garázslejáró és az értelmetlen szobor előtt hétfő este mécsesek fényében – a Krétakör egykori, megrongált tükréből eszkábált emelvényen – Rényi András, az Eleven emlékmű egyik alapítója beszélt arról, mi is történt tavaly január óta, milyen stációi voltak az emlékmű és az „emlékmű” létrejöttének. Rényi nemcsak felidézte, mi minden történt a szimbolikus térben, de arra is reflektált, hogy a 230 millió forint közpénzen állított szobor, úgy tűnik, még gazdáinak sem kedves, hiszen nemhogy nem avatták fel, de – információink szerint – soha senki nem kereste fel a kormánypárti politikusok közül.
„Itt van a szobor, de még sincs itt. Csúf és üresen kongó jelkép. Holt szobor, amivel szemben ott az alternatíva, az ellenemlékmű, ami attól emlékmű, hogy emberek tartják ébren a kíváncsiságukkal, részvétükkel, dühükkel. Az Eleven emlékmű, íme, fénylik, és hamis árnyékba helyezi a Gábriel-szobrot.”
| ||
Az este során még Závada Pál olvasott fel Idegen testünk című regényéből, annak a körülbelül száz embernek és a néhány arra tévedő turistának, kíváncsiskodónak. „Nem a nyegle kormányfő modorában, hanem büszke civilként jelentem be, hogy folytatjuk!” – mondta Rényi András. A jelenlét – és a kitartás – nem szűnik meg a Szabadság téren sem, volt tüntetés, kordonbontás, élőlánc, csendes megemlékezés, koncertek, versmondás, és a fehér székek által szimbolikus kört alkotva 178 alkalommal több mint 250 órányi beszélgetés folyt. Az ellenemlékműnél csak ezek a nap mint nap zajló, nyitott és befogadó beszélgetések elevenebbek, amihez akármikor lehet csatlakozni.
