Jaksity György: A Quaestor-botrány nem a szakma felelőssége

  • narancs.hu
  • 2015. március 25.

Belpol

Hogy lehetett évtizedeken át nyugodtan elcsalni százmilliárdokat? És kinek kellene kiszűrnie a csalókat? A friss Narancsban a Concorde Zrt. igazgatóságának elnökével keressük a válaszokat. Részlet.

Keller-Alánt Ákos Jaksity Györggyel készített, teljes terjedelmében a Magyar Narancs március 26-i lapszámában olvasható, alapos nagyinterjújában szóba kerül a Quaestor piaci megítélése, a befektetők kockázatai és az a "szinte felfoghatatlan mennyiségű pénz" is, amelyet a cég begyűjtött, valamint, hogy mi várható attól, hogy az állam egyre nagyobb szerepet vállal a pénzpiacokon. Az alábbi részletben arról esik szó, hogy a rosszul működő vállalatok ellenőrzésében ki viseli a felelősséget. 

Magyar Narancs: Van-e a szakmának bármiféle felelőssége abban, hogy kivesse magából a rosszul működő, így kockázatot jelentő vállalatokat?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Jaksity György: A szakmának akkor lenne bármilyen felelőssége, ha önszabályozó volna, és mégis beengedne kontárokat. A pénzügyi terület felülről szabályozott, az állam által többszörösen ellenőrzött piac, így a szereplőknek nincs lehetőségük arra, hogy kivessék maguk közül a rosszul működő vállalatokat. Az is nehéz kérdés, melyik vállalatot tekintjük túlzottan kockázatosnak. Attól, hogy egy cégcsoport kötvényeket bocsát ki, amelyeket vagy vissza tud fizetni, vagy nem, még nem biztos, hogy kontár. De ezt nem nekünk kell eldönteni, hanem a felügyelő és szabályozó szervezeteknek.

MN: Legalább tizenöt éve folyamatosak voltak a csalások a Buda-Cashnél és a Quaestornál. A szabályozás nem volt elég szigorú, vagy a végrehajtással lehettek problémák?

JGY: Teljesen más volt a szabályozás 1997–98-ban – amikor a visszaélések feltételezhe­tően elkezdődtek –, más a kétezres években, de még öt évvel ezelőtt is. Ezért nagyon nehéz megítélni a szabályozás minőségét. A szigorú nem is jó kifejezés, inkább azt mondanám, hogy az uniós csatlakozás óta a szabályozásunk van annyira korszerű, mint bármely másik a világon. De legyen bármilyen jó a jogi környezet, mindig lesznek olyanok, akik nem tartják be a szabályokat. Az amerikai Bernard Madoff a szakma által elismert befektetési bankárként a világ legfejlettebb és legalaposabban ellenőrzött piacán több mint húsz évig építette a piramisjátékát, és tízmilliárdokat tüntetett el – dollárban.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.