Vizsgálja a tulajdonos, hogy költi a pénzt a Pesti TV
Informátorok szerint a csatornánál pazarlás folyik. Vaszily kíváncsi, Huth áll elébe.
Informátorok szerint a csatornánál pazarlás folyik. Vaszily kíváncsi, Huth áll elébe.
Falragaszokon figyelmezteti az időseket az Óbudai Lakásszövetkezet.
Aggasztó, hogy a reprodukciós tényező közelít az egyhez, illetve át is lépi azt, mondta a miniszter.
Aztán mégis rejtegették a beszélgetés felvételét.
Ennyire taksálják az Erzsébet-táborokban dolgozó tanárok munkáját.
A NAV szerint fennáll a költségvetési csalás gyanúja.
Párjával már régóta tervezik a költözést, nem érzik magukat biztonságban.
Olyanok, akik a magas albérletárak miatt vesztették el korábbi otthonukat.
Az ügyeleti díjak miatt 7 traumatológus mondott fel.
Ugyanazt az ideológiát valljuk, mint Orbán Viktor - nyilatkozta a magyarellenes akcióival ismertté vált AUR vezetője.
A cél, hogy a gyár biztosítsa az önellátást a járványokkal szemben védő oltóanyagból a magyarok, illetve a Kárpát-medence számára.
Közérdekű adatigénylésére válaszul érkeztek a használhatatlan oldalak.
Öt európai egyetemen kaphatnak diplomát a Színház és Filmművészeti Egyetemről távozó hallgatók.