Az Európai Parlament is díjazza a Freeszfe diplomamentő programját

  • narancs.hu
  • 2021. július 12.

Belpol

Öt európai egyetemen kaphatnak diplomát a Színház és Filmművészeti Egyetemről távozó hallgatók.

A Freeszfe Egyesület Emergency Exit diplomamentő programja kapta 2021-ben Magyarországról az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díja – derül ki az egyesület közleményéből.

Mint a Freeszfe írja, az 2008-ban alapított Európai polgári díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki, melyek az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt értékeket képviselik.

A díjra magánszemélyeket és szervezeteket jelölhetnek. A jelöléseket az EP-képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az Európai Parlament alelnökének vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról. A kuratóriumot a kuratórium elnöke, az Európai Parlament négy alelnöke, az Európai Parlament két korábbi elnöke, két kiemelkedő személyiség, valamint egy páneurópai civil társadalmi szervezet és egy páneurópai ifjúsági szervezet egy-egy képviselője alkotja.

A Freeszfe Egyesüle Emergency Exit diplomamentő programjának célja, hogy az Színház és Filmművészeti Egyetem modellváltása miatt az egyetemről távozó hallgatók oktatóikkal folytathassák a képzésüket és diplomát kaphassanak. 

Öt európai egyetem – a salzburgi zeneművészeti egyetem (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), a svájci színiakadémia (Accademia Teatro Dimitri) és a bécsi Filmakadémia (Filmakademie Wien) – ismeri el az SZFE hallgatóinak eddig megszerzett kreditjeit és segíti az oktatóikkal tovább folytatott munkát.

A díjat az Európai Parlament hazai irodájának szervezésében először Magyarországon, majd novemberben Brüsszelben, egy központi ünnepségen adják át az összes európai díjazottnak.

 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.