Kedden fogadják el a 2023-as költségvetést
De szó lesz a frakciófinanszírozás átalakításáról, a megyék átnevezéséről, vagy épp az Alaptörvény módosításáról, hogy napon lehessen az EP- és az önkormányzati választás.
De szó lesz a frakciófinanszírozás átalakításáról, a megyék átnevezéséről, vagy épp az Alaptörvény módosításáról, hogy napon lehessen az EP- és az önkormányzati választás.
Orbán Viktornak írtak. Emellett követelik a katatörvény és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását.
Teljesen leállt a forgalom.
Behúzták Mezőtúrt, Szentendrét, míg Jászboldogházán simán győzött a függetlenként indult, de a fideszes Pócs János által támogatott jelölt.
Az ivóvízszolgáltatók előre készülnek a melegebb napokra.
Tavaly 500 milliárd forint bevétele volt az országnak a társasági adóból, pedig csak a Mol az utolsó három hónapban 300 milliárdos bevételt könyvelt el.
A nagy tavak körbeépítése és kisajátítása ellen tiltakoztak.
A szocialista politikus szerint most a legőszintébb Fidesz-támogató is rájön, hogy nem Soros György lopakodott be és ette ki a hűtőjét.
A járműbeszerzés ezzel 21 milliárdos, a teljes vasútvillamos-beruházás 80-85 milliárdos projekt lett.
Dömötör Csaba azt mondta a Vasárnapi újságban, hogy minden speciális életkörülményt igyekszik megvizsgálni az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs.
A Vajk-sziget Általános Iskola Bud Spencer-, Liam Neeson- és Robert Downey Jr.-mémmel keres pedagógusokat.