Ujhelyi: Tényszerűen hazudik a Fidesz a háborús inflációról

  • narancs.hu
  • 2022. július 17.

Belpol

A szocialista politikus szerint most a legőszintébb Fidesz-támogató is rájön, hogy nem Soros György lopakodott be és ette ki a hűtőjét.

A magyar kormány a háborús inflációval magyarázza, hogy muszáj megszorításokat bevezetni, és azt állítja, hogy az orosz–ukrán háború és az arra reagáló uniós szankciók miatt nőnek az élelmiszerárak, tehát minden rossznak kizárólag a háború és Brüsszel az oka. Ez azonban gonosz és leegyszerűsítő hazugság – írja Ujhelyi István.

Az MSZP-s európai parlamenti képviselő 2014 óta minden vasárnap nyílt levélben mondja el a véleményét a kormány munkájáról.

A politikus szerint a háborús infláció említésével a kormány elhárítja a felelősséget, „pedig a jelenlegi helyzetért legnagyobb részt a Fidesz túlköltekező, szociálisan érzéketlen, a klímaválságot tagadó, oligarcha- és nagytőkebarát gazdaságpolitikája a felelős” – véli Ujhelyi.

A képviselő úgy látja, a gazdasági válság mélyülése miatt a NER  megroggyan saját hazugságainak súlya alatt, „és bár ideig-óráig még talán meg tudja vezetni a lakosság egy részét a nekik felfestett kamuellenségek képével, de rövidesen mindenkinél be fog kopogtatni a valóság”. 

Ujhelyi emlékeztet, hogy az üzemanyagokra jóval a háború előtt, még tavaly novemberben vezette be a hatósági árat a kormány, miután a benzin ára ötszáz forint fölé emelkedett, mégpedig az infláció miatt. Az alapvető élelmiszerek hatósági árának bevezetését január 12-én jelentette be a kormányfő egy facebookos videóban. „Ehhez képest az orosz invázió jóval csak ezen bejelentések után, idén február 24-én indult el; vagyis a háború – bár a világgazdaság változásaira értelemszerűen azóta érdemi hatással van – a durva méreteket öltött magyarországi infláció kapcsán csak jóval később került a képletbe. Erre hivatkozni, ezt kizárólagos okozatként felmutatni nettó átverés. Nem beszélve arról, hogy a forint folyamatos mélyrepülése és a gazdasági válság mélyülése egyértelműen az európai közösséggel vívott esztelen harccal és az ennek következtében befagyott támogatások hiányával van jelentős összefüggésben, nem mással” – írja Ujhelyi.

A szocialista politikus szerint már a koronavírus-járvány idején látszott, hogy a Fidesz politikacsináló gépezete megrogy, ha nem olyan ellenséggel kerül szembe, amit maga talált ki.

A képviselő úgy gondolja, azt a válságot, ami most jön, „kamuzó közmédiával, plakáttengerrel, jól megírt politikai szólamokkal már nem lehet majd elfedni vagy megmagyarázni. A legőszintébb Fidesz-támogató is látni fogja, hogy nem Soros György lopakodott be és ette ki a hűtőjét már hó közepén, nem meleglobbista brüsszeli bürokraták írták át vastag filccel az árcédulákat a sarki boltban, és végképp nem »hazaáruló libernyákok« miatt borultak be a családi vagy önfoglalkoztató kisvállalkozások.”

A Fidesz számára nem lenne nagy luxus szerinte – a negyedik kétharmados győzelem után –, ha végre őszinte lenne, és nem másokra mutogatna, ha maga is hibázott. Ujhelyi egyben az MSZP „létbiztonság-csomagjának” megvalósítását ajánlja a Fidesznek, hogy a leginkább rászorult társadalmi csoportok rapid és válságálló segítséget kapjanak az élesedő szociális krízis közepette.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.