Hívatlanok – Második fejezet, Démonok között – Utolsó rítusok, Downtown Abbey: A nagy finálé, Senki 2, Rosszfiúk 2, A hupikék törpikék, Már megint nem férek a bőrödbe, Jurassic World: Újjászületés, Lilo és Stich, Így neveld a sárkányodat – csak néhány, jelenleg is műsoron lévő példa arra, hogy a folytatások, franchise-ok, remake-ek és filmsorozatok korszakában élünk. Persze divathullámok jönnek és mennek, most épp úgy néz ki, lecsengőben vannak a szuperhősmozik, miközben ismét előtérbe kerültek az örökségfilmek és a jól ismert mesék élőszereplős újrái.
A Hollywood ötlettelenségén való siránkozás azonban egyidős Hollywooddal: mióta létezik a film, mindig is a könnyen beazonosítható, egy kaptafára készülő sorozatok jelentették a legnagyobb bevételt a filmstúdiók számára, csak míg ma egy Disney-figura vagy egy köpenyes szuperhős jelenti a hívószót, régebben egyes műfajokra (mint a western vagy a hasraesős komédiák), vagy épp az ezekben játszó ismert nevekre tódult a nép a mozikba.
A streamingek korában viszont minden eddiginél több tartalomra van szükség, ráadásul egy egészen új generáció nőtt fel ezeken, akiknek ismét el lehet adni a 10, vagy akár 20-30-40 éves mozikat is. Épp ezért a filmes Reddit-fórumokat is élénken foglalkoztatja, mit fognak ismét előhúzni a kalapból – vagy épp mi az, amit remake-láz ide vagy oda, valószínűleg egy ideig nem élesztenek újra. Utóbbiakra hozunk most pár példát.
Charlie Chan
A csavaros eszű honolului rendőrnyomozó karaktere egykor elképesztően népszerű volt, mára viszont teljesen elfelejtődött. A karaktert Earl Derr Biggers alkotta meg detektívponyváiban: 1920-ban Hawaiin vakációzott, ekkor olvasott az újságban Chang Apana hawaii-kínai rendőrről, aki a honolului kínai negyedben nyomozott csempészek és szerencsejátékosok után. Írásban először Biggers 1925-ös, A kulcs nélküli ház (The House Without a Key) című regényében tűnt fel, melyet 1932-ig öt további kötet követett.
Az adaptációra sem kellett sokat várni: az első Chan-regény filmváltozatát 1926-ban mutatták be, ebben a japán George Kuwa bújt a karakter bőrébe, majd a következőben, a A kínai papagájban ismét egy japán színészre, Kamiyama Sojinra hárult a feladat. Ők azonban még mind csak mellékszereplők voltak, ugyanis ahhoz, hogy Charlie Chan főszereplővé váljon, ekkor még egy fehér színészre volt szükség: ez volt Warner Oland az 1931-es Mindenki gyanusban (Charlie Chan Carries On). A mongol felmenőkkel is rendelkező, ám svéd származású Oland végül 16 filmen keresztül játszotta a kínai detektívet.
Halála után szerepét egy másik fehér színész, Sidney Toler vette át 11 további Chan-film erejéig. Ekkor a Fox úgy döntött, nem készít több ilyen krimit, de Toler annyira eggyé vált a szereppel, hogy ő maga vásárolta fel a jogokat, és a stúdiótól függetlenül – lényegesen alacsonyabb büdzsével – további Chan-mozikat készített. Miután Toler meghalt, Roland Winters – természetesen szintén fehér és amerikai színész – vitte tovább Chant hat filmben. Ő folytatta volna még az 50-es években is, a Monogram stúdió ugyanis az Egyesült Királyságban tervezte leforgatni a következő Chan-mozit, hogy így költse el az ott felhalmozott valutakészletét – ám Winters visszaemlékezése szerint amikor Attlee brit miniszter leértékelte a fontot, a stúdió is lefújta a projektet, és ezzel a Chan-filmeknek is befellegzett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
