"Egyetlen titok van" (Szigeti Csaba, a magyarországi Nagy Oriens szabadkőműves társaság egyik főmestere)

  • Cseicsner Otília
  • 2004.05.27 00:00

Belpol

Irodalomtörténész. Szakterülete a régi magyar irodalom, a verstan, valamint a francia trubadúrköltészet. Perfekt provanszál. A Miskolci Egyetem oktatója. Most kilép a fényre.

Szigeti Csaba, a magyarországi Nagy Oriens szabadkőműves társaság egyik főmestere

Magyar Narancs: Mi késztette arra, hogy felfedje magát a nyilvánosság előtt?

Szigeti Csaba: Hogy ne kívülről, fél évszázados források alapján ítéljenek meg bennünket. A Budapesten működő néhány szabadkőműves páholy egyikének vagyok a választott vezetője. Ez évente megújítandó tisztség. Hároméves ciklusra választottak, de évente meg kell erősíteni a megbízásomat. Az irányító hatalomból kikerült vezető ezt követően a lehető legalacsonyabb tisztséget látja el.

MN: Milyen kérdésekkel foglalkoznak?

SZCS: Általános problémákkal. A társadalmi együttélés felvetődő nehézségeire próbálunk valamilyen szellemi választ adni. Minden hónap adott napján összeülünk, és megvitatjuk az adott fél évre kijelölt tárgysor egy-egy témáját, melyről előtte egy tizenöt perces tömör beszéd hangzik el. A 18. század-tól a Nagy Oriens három szó köré szerveződött, ami mind a mai napig a Francia Köztársaság állami jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ám a mi létmódunk teljesen más, mint a francia nagypáholyé. Franciaországban a szabadkőműves gondolkodásmód kölcsönhatásban van a nagyon erős civil szférával. Amikor fölvetődik egy kérdés, például az állam és az egyház szétválasztásának vagy szét nem választásának dilem-mája, a páholyokban megvitatják, majd a pró és kontra érvek alapján meghozott konszenzust magánvélemény formájában eljuttatják a civil szférába. Ez nyilvános társadalmi vitát gerjeszt, a közvélekedés pedig erősen hat a politikai döntések szférájára, akár végül a törvényhozásra. Magyarországon viszont igen gyenge a civil szféra, így ez a módszer nálunk nem működik. Sajnos magunknak beszélünk, a nagypolitikára nincs ráhatásunk. Nem is lehetne: a szabadkőműves társaság ugyanis nem politizál a szó aktuál- és különösen pártpolitikai értelmében. Ettől függetlenül nekem is lehet rendkívül határozott politikai véleményem, ami akár különbözhet páholytestvéreimétől, de ez, akárcsak a hit, kinek-kinek a magánügye.

MN: Hogyan szerveződik a szabadkőművesség?

SZCS: Két nagy irányzat van, a felvilágosodott-racionalista Nagy Oriens és az általam páholymisztikának nevezett szimbolikus irány. A szimbolikusok tevékenységéről nem sokat tudok. Külön egyesület, saját működési szabályzattal. Eszmetörténeti szempontból a Nagy Oriens páholy működését a 18. századra vezethetjük vissza: a skót szabadkőművességre. A Nagy Oriens név - misztikus módon - Salamon király templomára és az egyiptomi beavatási misztériumokra utal. A nagypáholy alá tartozó autonóm páholyok főmestereiből álló vezetőség kizárólag technikai-szervezési kérdésekkel foglalkozik. Egyesületi formában tevékenykedünk, egy székházként működő bérelt lakással és tagdíjjal. A hat páholy körülbelül száz tagot számlál.

MN: Miben különbözik a szabadkőművesség egy gazdasági klubtól vagy baráti társaságtól?

SZCS: A rendszeres toleranciagyakorlatokban. Tudomásul kell vennünk, hogy rendre a legkülönfélébb életkorú, foglalkozású és mentalitású "vadidegenek" kerülnek be a közösségbe, akikkel együtt kell gondolkoznunk. A munka rituális keretek között folyik, ám e mögött van egy általam másutt nem tapasztalt egyenlőség, egy félelmetes demokrácia. A baráti, házastársi vagy akár konferenciavitákkal ellentétben itt két fél közvetlenül nem vitatkozhat, csak kerülő úton: szót kell kérni a moderátori szerepet betöltő főmestertől, és hozzá intézni az érveinket. Bizonyos érveket a közösség tartalmi szempontok alapján egyszerűen nem fogad el. A vita küzdelem, a végén valaki győz, és valaki veszít. Pascal vetette föl: létezik-e olyan vita, ahol bár az egyik álláspont győzedelmeskedik, s ez a vesztes álláspontot képviselő személyiségét mégsem rombolja le. Igen, létezik. A szabadkőműves közvetett vitamódszerben, ahol mindenki "győz", a másik ember mélységes tisztelete rejlik. Ebben áll a közösség mindennapi toleranciagyakorlata.

MN: A rítusról mit szabad tudni?

SZCS: Erről csak annyit mondhatok, hogy ha valaki szimpatizál az eszméinkkel, meghívást kap, és egy nagyon világosan leírt rituális procedúrán esik át, melynek a legvége a beavatás. A folyamatos munka is szertartásszerű keretek között folyik.

MN: Titkos társaság titokzatos szabályokkal?

SZCS: Nem titkos társaságról, hanem zárt társaságról van szó. A titkosságnak nagy szerepe van abban, hogy akik nem ismernek, misztifikálnak minket, mintha underground vagy illegális társaság lennénk. Pedig a titkosság egyrészt a hagyományból következik: benne van az alapszabályban, esküt teszünk rá. A társaság, noha az új tagokkal meg-megnyílik, valóban zárt. Ha a társadalom rendelkezne azzal a demokráciafokkal, amivel a kőműves páholyok rendelkeznek, akkor én lennék a legelső, aki feloszlatnám magunkat. Nem volna ránk szükség. De amíg a társadalomban a legkülönbözőbb előítéletek vannak, addig a titkosság nagyon hasznos pajzs. A tevékenységünkben semmi különösebb titok nincsen: a mi filantróp társaságunk megkísérel a társadalomban felvetődő kérdésekre elvi megoldásokat találni úgy, hogy csak egyetlen dogmánk van: nincsen dogmánk.

MN: A társaságot már a 18. században is többször betiltották. Ez milyen történelmi okokra vezethető vissza?

SZCS: A világ számos országában létezik szabadkőművesség, ám az angol vagy francia intézményeivel összevetve nálunk igen sajátos a helyzet. A 18. századi kezdetek után betiltották a Bach-korszakban, a kiegyezés után újjáéledt, betiltották 1920-ban, 1945-ben újjászületett, de két évvel később ismét betiltották. Csak az 1990-es évek elején szerveződtek újra a páholyok Magyarországon, és egészen addig még illegalitásban sem működtek. 1956 után pedig az emigránsok európai nem magyar nyelvű páholyokban dolgoztak. 1992-ben történt a harmadik újraalapítás. Ekkor gyakorlatilag megismétlődött a kiegyezés utáni helyzet, amikor az 1848-49-es forradalom katonatiszti karából visszatértek azok, akik emigrációjuk során lettek szabadkőművesek. 1992-ben is a Franciaországból hazatérő emigránsok láncszerűen újraszervezték a kőművességet. Mi a megengedő kormányokat és rezsimeket kedveljük, és minden olyan politikai kultusszal lojálisak vagyunk, amelyik működni enged bennünket. A diktatúrák sosem kedvelik a kőművességet. Sem a Rákosi-, sem a Horthy-éra nem szívelt minket. 1920-ban a szabadkőművességet besorolták azok közé, akik úgymond felelőssé tehetők Trianonért. Ennek a kérdésnek a tisztázása a történészek feladata.

MN: Mennyiben kutatható egy zárt társaság története?

SZCS: Az Országos Levéltár első emeletén bárki kikérheti a múltról szóló anyagokat. 1920-ban és ugyanígy 1947-ben is a belügyminiszteri betiltás után a Podmaniczky utcai központ iratanyagát zárolták. A hatvanas években rendet raktak az iratok között, megjelent egy nyomtatvány is az irattípusokról. A jelenlegi működésünk iratai nem nyilvánosak.

MN: Be kell tiltani a szabadkőművességet, hogy kutatni lehessen?

SZCS: Legalábbis el kell telnie 20-30 évnek. Az elhunytak tevékenységéről már lehet beszélni. Arra is volt példa, hogy a szabadkőművességről szinkronban készült munka.

MN: A kőművesség ké-pez-e gazdasági lobbit?

SZCS: A huszadik század fordulóján 8-9000, a társadalmi hierarchián belül jelentős pozíciókat elfoglaló kőműves volt: tehát a vidéki és a fővárosi gazdasági, szellemi, kulturális elit ide tartozott. Nyilvánvalóan végeztek gazdasági lobbizást is. Egy-egy család, például a pécsi Zsolnay család párizsi világkiállításig ívelő gazdasági karrierjén is jól lehet látni, miként kapta szárnyra őket a hazai és a nyugat-európai kőművesség. A kőművesség, civil szféra, kormányzat kapcsolata a mai Franciaországban is hasonlóképp működik. Mi viszont jelenleg százan vagyunk, és semmiféle gazdasági hatalmunk nincsen.

MN: Ha megint 9000-re nőne a számuk, a gazdasági hatalmuk is megerősödne?

SZCS: Én ezt valószínűleg már nem élem meg. Ismétlem: 12 év alatt száz tagot sikerült bevonnunk a páholymozgalomba. A szabadkőművesség ma, nálunk szellemi erők koncentrációját jelenti.

MN: Hogyan védekeznek a jelenlegi előítéletekkel szemben?

SZCS: Az előítélet, akár a gyom a kertben: kiirthatatlan. Ha megerősödünk, idővel talán kedvezőbb kép fog kirajzolódni rólunk. Az előítéletek közvetlen cáfolatában nem hiszek. Végy egy előítéletet, cáfold meg, továbbra is virágozni fog.

MN: Ki alapíthat páholyt?

SZCS: Bárki, de az új páholynak el kell fogadni a nagypáholy alapszabályát. Igaz, ehhez fel kell venni a kapcsolatot a nagypáhollyal. Gyakoribb, hogy ha egy adott páholy létszáma túl nagy lesz, akkor különválik, egyszerűen azért, mert bizonyos létszám fölött nem lehet dolgozni.

MN: Vannak női páholyok?

SZCS: A világban léteznek női, sőt vegyes páholyok is (ez utóbbiak a Droits humains-páholyok). Magyarországon is működik egyetlenegy női páholy, vegyes páholy viszont nincs. Nem elképzelhetetlen, hogy lesz, de ennek múlhatatlan szükségességét eddig még senki nem vetette föl. A női páholy szerveződésének és elfogadtatásának körülményeiről nem tudok. 'k nem válhattak ki a nagypáholyból, hiszen ott korábban csak férfiak voltak.

MN: A magyarországi szabadkőművességet férfiak irányítják?

SZCS: A kőművesek hagyományosan férfiak. E mögött pedig az áll, hogy van egyfajta szimbolikus gesztus, amely a vélemény jelzésére szolgál, és azt jelenti, hogy érveléskor zárójelbe tesszük a testet, a szenvedélyeinket. Nincs semmilyen ésszerű érv arra, hogy a páholyok miért nem koedukáltak. Azok az országok, ahol vannak vegyes páholyok, lehet, hogy előrébb állnak a női egyenjogúság terén, másrészről lazábban kezelik a hagyományt.

MN: A barátok és házastársak tudhatják, hogy az illető szabadkőműves, vagy ez magánügy?

SZCS: Van, ahol tudják otthon, van, ahol nem. Ha a barátok rákérdeznek, ahogy ön tette, jogom van vállalni a kőművességemet. De ez igen titkán fordul elő. Egyetlen titok van: mindenki megesküdött arra, hogy a páholytestvérei nevét nem árulhatja el, nem is utalhat rá.

MN: Megváltoztatta önt a szabadkőművesség?

SZCS: A magánéletem része. A szabadkőművesség nem baráti alapon szerveződik, de baráti közösséggé válik. A kőművességen belüli barátságok erősebb alapra, a feltétlen testvériség szellemi kötelékére épülnek. Ez az összetartozás soha nem mondhatja föl a szolgálatot. A szabadkőművesség megerősített bennem számos közösségi értéket: az együttes munka, a konszenzusalkotás örömét, és évek alatt kicsit meg is változtatott. Irodalomtörténészként mindig is a nem kanonikus, nem a fősodorhoz tartozó dolgok érdekeltek. Korábban szerettem olyan előadásokat tartani, amely teli volt kitérőkkel, leágazásokkal, de kőművesként meg kellett tanulnom a lehető legtisztább formába hozni és védelmezni egy adott álláspontot, és ha történetesen az a közösség számára tarthatatlannak bizonyult, le kellett mondanom róla. Szeretek ehhez a közösséghez tartozni.

MN: A szabadkőművesség jelent-e kapcsolati tőkét, pozíciót?

SZCS: Ez idáig biztosan nem éltem vissza a kőművességből adódó kapcsolatokkal, és kifejezett előnyeit sem élveztem. Nem azért dolgozunk, hogy egymást előnyökhöz juttassuk. Előfordulhat, hogy valaki ebből a megfontolásból akar csatlakozni hozzánk. Sokszor a kíváncsiság hoz valakit közénk. Előfordulhat, hogy valakit befogadunk, de lemorzsolódik. Arra is van példa, hogy ilyen-olyan okok miatt valaki fél évig, egy évig kimarad, majd újból megjelenik. Ez egy iniciációs társaság, azaz beavatás révén lesz valaki tag. Akin érezzük, hogy jelentkezne közénk, azt meghívjuk, de az illetőnek olyasmire kell vállalkoznia, amiről előzőleg nem tudhatja pontosan, hogy micsoda. A szabadkőműves beavatásról előzetes tudása A Foucault-inga vagy a Háború és béke Pierre Bezuhov-története, avagy a Wilhelm Meister tanulóévei alapján lehet, ám azt nem tudhatja, kik közé jön. Ha elárulnánk, épp a beavatás csorbulna. Egy szó mint száz, van, aki egészen mást képzel rólunk, és mikor ráébred, hogy tévedett, egyszerűen nem jelenik meg többet. Az élet megy tovább. A lemorzsolódó ismer ugyan pár nevet, és tudja, hogy a szabadkőműves munka alapszinten miként zajlik, de nem tudok olyan esetről, hogy valaki visszaélt volna azzal, hogy valaha szabadkőműves volt. Inkább fordítva működik: ha valaki két-három évig jár közénk, a gyakorlat beépül a személyiségébe, és az illető nem akar többé elszakadni a társaságtól. Számomra erre a legszebb példa Kosztolányi Dezső két utolsó verseskötete, a Meztelenül és a Számadás. Én ezeket a verseket nem tudom másképp olvasni, mint a szabadkőműves Kosztolányi verseiként, a sokszor átgondolt testvériség- és filantrópiafogalom felől.

Cseicsner Otília

Neked ajánljuk