Belpolitikai vita az iraki magyar misszióról: Virtuális galambok

  • Gavra Gábor
  • 2004. május 27.

Belpol

Ahhoz, hogy az iraki magyar kontingenst a kormány a mandátum lejárta, vagyis év vége elõtt hazarendelje, kétharmados parlamenti többségre lenne szükség. Egy ilyen döntés esélye egyelõre - a fogolykínzási botrány ellenére - elenyészõ: és nemcsak azért, mert a kormánytöbbség kitart az iraki szerepvállalás mellett, hanem azért is, mert az MSZP és a Fidesz álláspontja közötti különbség árnyalatnyi. Ez nem okvetlenül rossz hír.

Az iraki magyar misszió ügyében május közepe óta a szocialisták és a Fidesz által szimulált belpolitikai küzdelem mindazonáltal nem példa nélküli az elmúlt fél évtized magyar belpolitikájában, gondoljunk csak a kosovói háború idején vajdasági magyar holokausztot és Szeged elleni szerb terrorakciókat vizionáló szocialista országgyûlési képviselõ 1999-es elmélkedéseire, vagy éppen az iraki háborút a palesztin államisággal kapcsolatba hozó tavalyi orbáni eszmefuttatásra. A mára úgyszólván rutinná vált gyakorlat szerint a Magyarországot érõ kül- és biztonságpolitikai kihívások esetén a magyar politikai váltógazdálkodás két vezetõ ereje közül a kormányon lévõ mindig a nyugati (transzatlanti, európai stb.) értékek odaadó hívének mutatkozik, s bõszen eleget tesz nyugati szövetségeseink elvárásainak; az ellenzékben lévõ pedig - egy húron pendülve a békére vágyó közvéleménnyel - idõnként a legképtelenebb összeesküvés-elméletek és katasztrófa-forgatókönyvek szajkózására ragadtatja magát. Az iraki misszió hazahívása körüli mostani nyilvános (ál)vitát csak még zavarosabbá teszi, hogy az országban épp választási kampány zajlik, s hogy egyik nagy párt sem kívánja elidegeníteni magától az iraki beavatkozást ellenzõ választói tömeget: miközben mind a ketten pontosan tudják, hogy a katonai részvétel felmondása súlyos következményekkel járna Magyarország számára.

Ennélfogva kényesebb helyzetben most inkább a szocialisták vannak. Bár a kormánykoalíció - konkrét politikai döntéseit tekintve - mindvégig az iraki beavatkozás, illetve a békefenntartásban való magyar részvétel szilárd hívének mutatkozott, azt éppenséggel nem állíthatjuk, hogy ezzel orrba-szájba dicsekedtek volna választóik elõtt. A szocialisták szégyenlõsségét kormány közeli forrásunk egyrészt az MSZP utódpárti komplexusaiból adódó, a konzervatív amerikai kormánnyal szembeni kompenzálási kényszerrel, másrészt a párttal rokonszenvezõ baloldali értelmiség jelentõs részének békepártiságával magyarázza. A kormányfõ a maga részérõl igyekezett úgy kötelezni el Magyarországot az amerikai-brit koalíció mellett, hogy ne égesse fel az összes hidat legfontosabb uniós partnereink, a háborút ellenzõ Franciaország és Németország felé. Néhány héttel az Egyesült Államokkal vállalt szolidaritás jegyében általa is aláírt "nyolcak levelének" megszületése után Medgyessy Chirac francia államfõhöz

sietett, és hitet tett

az iraki kérdés békés megoldása mellett (néhány nappal elõtte Kovács László külügyminiszter viszont elkerülhetetlennek minõsítette a háborút). Az MSZP március végi kongresszusán Szili Katalin házelnök, a párt elnökhelyettese azzal lepte meg a Narancs delegációját, hogy szemrebbenés nélkül "békepártinak" minõsítette pártját és az addigra már hadban álló Egyesült Államokkal szolidaritást vállaló kormányt (Nyugodt erõlködés, Magyar Narancs, 2003. április 3.), Juhász Ferenc honvédelmi miniszter pedig egy internetes fórumon implicite lehülyézte a katonai akció támogatóit (Hintapolitika, Magyar Narancs, 2003. március 27.).

A kormányhoz közel álló forrásunk szerint a kabinet Irakkal kapcsolatos egyértelmû nyilvános állásfoglalását megnehezítette az MSZP-n belül épp a háború kitörése környékén élesbe forduló hatalmi harc (Ballagás elõtt, Magyar Narancs, 2004. február 26.), ami miatt a két érintett tárca vezetõje, Kovács László külügy- és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter energiái nagy részét a párton belül (a rossz nyelvek szerint egymástól) kapott pofonok kivédésére fordította. Ráadásul - az MSZP-s belintrikáktól nem függetlenül - a szocialisták, illetve egyes MSZP-vezetõk környezetébe tartozó értelmiségiek a sajtóban tették nyilvánvalóvá a háborúval szembeni ellenkezésüket, ezzel ugyancsak kellemetlen helyzetbe hozva a kormányfõt, a külügyminisztert, de fõképp a "hivatalból" héjának számító honvédelmi minisztert.

A magyar kontingens körüli hazai viták az iraki felkelés kiterjedése és az amerikai-brit koalíció látványos kudarcai nyomán éledtek újjá. Bár októberben a hazai pártok még szó nélkül hagyták Juhász Ferenc bejelentését, mely szerint a kormány a békefenntartók eredetileg 2004. február 28-ig szóló mandátumának meghosszabbítását tervezi az év végéig, a magyar csapatok al-hillahi szállása ellen ez év februárjában elkövetett támadás után az Országgyûlés honvédelmi bizottságának vitáján az MDF-es Gémesi György felvetette a kontingens azonnali hazahívásának szükségességét. A bizottság fideszes alelnöke, Simicskó István ekkor még úgy vélte, erre nincs szükség, s a kérdés akkor lenne aktuális, ha a magyar misszió nem tudná ellátni eredeti feladatait. A március 11-i madridi terrortámadás, az azt követõ baloldali fordulat és a spanyol csapatok gyors távozása ismét növelte a kontingens iraki állomásoztatásával szembeni hazai ellenállást - elsõsorban a jobboldalon.

Az Irakban elszabaduló erõszak azonban idõvel a szocialisták között is felerõsítette az óvatos han-gokat: egy áprilisi, a Klubrádió-nak adott nyilatkozatában Keleti György, a honvédelmi bizottság MSZP-s elnöke elsietettnek nevezte Juhász korábbi, a magyar kontingens mandátumának december 31-e utáni meghosszabbítására vonatkozó nyilatkozatát. Kovács László Washingtonban tárgyalva ugyanekkor tartózkodott az év vége utáni tervek boncolgatásától, ám kijelentette, hogy - amennyiben a magyarok szolgálatteljesítésének körülményei ezt nem indokolják - a kormány nem tervezi az alakulat idõ elõtti visszahívását. Kovács a fogolybotrány kipattanása után is leszögezte: a kínzások ténye nem kérdõjelezi meg a koalíciós szerepvállalás és benne a magyar részvétel indokoltságát. A külügyminiszter pár napra rá ezen véleményét az ENSZ bevonásának igényével egészítette ki - feltehetõleg nem függetlenül az erõsödõ ellenzéki morgástól. Kovács a BT tagjaihoz intézett levelében a világszervezet "fokozott szerepvállalását" sürgette, amely "keretet és mandátumot" adna a nemzetközi csapatok ott-tartózkodására, egyben elérné, hogy a csapataikat most Irakban állomásoztató országokon kívül minél több (például térségbeli) ENSZ-tagállam vegyen részt a folyamatban (az ENSZ lehetséges szerepvállalásáról lásd keretes anyagunkat).

Az ENSZ-mandátum kiterjesztésének forszírozása mindazonáltal messze nem tekinthetõ a magyar jelenlét megkérdõjelezésének: már csak azért sem, mert e pillanatban mind Washington, mind London arra törekszik, hogy bevonja a világszervezetet a rendezésbe. Az is valószínûnek látszik, hogy a BT tagjai nem a magyar külügyminiszter levelének olvastán csapnak majd a homlokukra: tényleg, szuper ötlet, csináljunk már rendet mi. Szent-Iványi István szabad demokrata ügyvivõ a Narancsnak elmondta: pártjának nincs ellenére, hogy ENSZ-határozat legitimálja a szövetségesek iraki jelenlétét, ám Kovács bejelentését szerinte könnyû a Fidesz részérõl jelentkezõ nyomással szembeni gyengeség jelének tekinteni. Szent-Iványi sem tartja vízválasztónak a pártja által is elítélt fogolykínzások napvilágra kerülését; szerinte a magyar békefenntartóknak mandátumuk lejártáig mindenképpen a helyszínen kell maradniuk; a hosszabbítás pedig a június 30-tól elinduló hatalomátadás sikerének függvénye lehet. Szerinte viszont ebben a kérdésben is Irak belsõ helyzete és nem az újabb ENSZ-határozat léte vagy hiánya a döntõ tényezõ.

A kormányzása elsõ felében harcos atlantistaként is fellépõ Orbán Viktornak és pártjának a Bush-kormányzat mögé felsorakozó európai konzervatív pártok (mínusz a francia jobboldal), valamint a hazai, Lovas Istvánon szocializálódott polgári törzsközönség véleménye közötti, nehezen feloldható ellentétek jelenthettek nehézséget. A Fidesz ebbõl adódó

kettõs stratégiája

a háború kitörését megelõzõ hetektõl egészen a békefenntartók kiküldéséig nyomon követhetõ. Tavaly februári évértékelõ beszédében Orbán Viktor határozottan állást foglalt Irak "megtámadása" ellen; a Fidesz parlamenti csoportja pedig - a Törökország megsegítésére küldött NATO-szállítmányok átengedése ügyében - a kormány által elõterjesztett országgyûlési határozati javaslat szövegének kétszeri elvetésével jelezte állítólagos különvéleményét. Ám miután a Fidesz ily módon jelezte törzsszavazóinak undorát az amerikaiak háborúja iránt, a frakció megszavazta a légtér- és úthasználat engedélyezését. Közvetlenül a háború kitörése elõtt a kormány parlamenti döntés nélkül, egy 1998-as ENSZ-határozatra hivatkozva engedte át az ország légterét: a Fidesz nem képviseltette magát az amerikai-brit igényrõl szóló négypárti egyeztetésen (Hintapolitika, Magyar Narancs, 2003. március 27.).

Hasonló ellenzéki kekeckedés elõzte meg tavaly augusztusban a háromszáz magyar békefenntartó kiküldését. A kormány április végén javasolta az Országgyûlésnek a kontingens felállítását, ám elõbb az MDF képviseletében Karsai Péter, majd a Fidesz részérõl Orbán Viktor kifogásolta, hogy a misszióra az ENSZ nem adott felhatalmazást (egy nappal Orbán nyilatkozata elõtt Németh Zsolt még nem tartotta szükségesnek a nemzetközi felkérést). A kormány végül egy 2003. márciusi, az iraki nép humanitárius megsegítésére felszólító ENSZ BT-határozatot kapott elõ válaszul, és június elején az Országgyûlés egyhangúlag - tehát nemcsak a Fidesz, de az MDF támogatásával is - megszavazta a csapatküldést.

A magyar kontingens szálláshelyén elkövetett februári merénylet után - mint láttuk - csak az MDF vizsgálta felül eredeti álláspontját, a Fidesz nem. A fogolybotrány viszont váratlan lehetõséget kínált Orbánnak arra, hogy ismét éreztesse a háború- (és Amerika-)ellenes jobboldali szavazókkal: õk valójában egy húron pendülnek. A pártelnök 10-én azt tudatta a közvéleménnyel, hogy a párt elnöksége foglalkozni kíván Irak és a magyar békefenntartók kérdésével, mert "Irak már nem a terrorizmus elleni küzdelemrõl szól, hanem valami egészen másról", s hogy a Fidesznek erkölcsi indíttatásból felül kell vizsgálnia álláspontját Irak ügyében. Mindazonáltal a külügyi bizottság május 11-i ülésén a fideszes bizottsági tagok tartózkodtak Herényi Károly és Karsai Péter (MDF) azonnali kivonulást kezdeményezõ javaslatának szavazásakor: a felülvizsgálat tehát nem terjedt ki a magyar katonák feltétlen visszahívásának követelésére. Az új Fidesz-álláspont késõbb annyiban konkretizálódott, hogy egyrészt a párt "semmilyen körülmények között" nem támogatja az év végéig tartó mandátum meghosszabbítását; továbbá sürgette - új momentumként -, hogy az Irakban tartózkodó szövetséges csapatok június 30-ig kerüljenek ENSZ-irányítás alá.

A Narancs Németh Zsoltnál, a parlament külügyi bizottságának elnökénél érdeklõdött pártja álláspontjának részleteirõl. Németh szerint "egyértelmû kapcsolatot kell teremteni" a megszálló erõk ENSZ-irányítás alá helyezése és a magyar békefenntartók további részvétele között. "A világszervezetnek át kell vennie a nemzetközi erõk katonai és civil irányítását, az Irakban állomásozó csapatoknak ENSZ-zászló alatt kell tevékenykedniük." Ellenkezõ esetben "a fogolykínzásokkal megváltozott politikai kontextusban, melynek közvetlen következménye lehet a katonai helyzet kedvezõtlenre fordulása, a misszió nem folytatható". A Fidesz - az ENSZ fokozott szerepvállalását a múlt héttõl ugyancsak sürgetõ szocialistákkal szemben - konkrét határidõhöz, ez év június 30-hoz köti a csapatok ENSZ-irányítás alá kerülését, amit Kovács László külügyminiszter múlt heti sajtótájékoztatóján irreálisnak nevezett. Németh Zsolt a Narancsnak annyiban pontosította pártja álláspontját, hogy az ENSZ-irányításról szóló elsõ biztonsági tanácsi határozatnak kell elkészülnie június 30-ig. Ez pedig, mint a Fidesz külpolitikusa külön hangsúlyozta, szerintük egyáltalán nem irreális elképzelés.

A két nagy párt (a közvélemény elõtt antagonisztikus ellentétnek feltüntetett) álláspontja tehát két ponton tér el egymástól: az egyik az ENSZ-szerepvállalás mértéke (itt a Fidesz a katonai parancsnokságot is a világszervezet alá rendelné, Kovács László ez ügyben nem fogalmazott egyértelmûen); a másik a június 30-i határidõ kérdése (Németh Zsolt szerint egy BT-határozatnak eddig az idõpontig meg kell születnie, Kovács László ezt nem tartja reálisnak). Bár a választási kampány csatazaja elfedi, célszerû regisztrálni a tényt: az MSZP és a Fidesz álláspontja az iraki rendezés kérdésében tartalmilag kevésbé különbözik egymástól, mint a válság kezdete óta bármikor.

A háború kezdete óta a magyar Országgyûlés egyetlen, következetesen "galamb" képviselõcsoportja

az MDF-é,

mely e kérdésben egyetlenegyszer, a magyar békefenntartók kiküldésekor szavazott együtt a többséggel; de már idén februártól a kontingens azonnali hazahívását követeli. Az erre vonatkozó legutóbbi fórumos javaslatot a Fidesszel együtt buktatta el a kormánytöbbség a külügyi bizottságban. Herényi Károly nem érti a Fidesz és az MSZP ENSZ-felügyeletre vonatkozó indítványait. Szerinte "az Egyesült Államok világossá tette, hogy a katonai irányítást nem adja át a világszervezetnek. Ilyen körülmények között viszont nincs értelme ennek az irreális forgatókönyvnek a beteljesülésére várni." Arra a kérdésünkre, hogy mi történne Irakban, ha valamennyi külföldi egységet kivonnák, Herényi kijelentette: az eseményekért a háború elindítóit terheli a felelõsség, de szerinte "a zsákutcából csak egyetlen út vezet ki, mégpedig visszafelé".

Gavra Gábor

Változatlan áru

Hogy pontosan mit jelentene a magyar kormány és ellenzék által is oly buzgón szorgalmazott ENSZ-szerepvállalás Irakban, ma még bajosan látható.

A világszervezetben egyelõre kevés hajlandóság mutatkozik arra, hogy elhordja az amerikaiak által gondosan odacsinált kupacot. Ahhoz, hogy az ENSZ átvegye az iraki demokratikus átmenet politikai irányítását, Washington ez irányú szándékán kívül elõször is a Biztonsági Tanács tagjainak elkötelezettségére lenne szükség. Márpedig ennek egyelõre nemigen mutatkoztak jelei: Franciaország például leginkább hátradõlve, kaján mosollyal nézte végig az elmúlt egy évben a koalíció iraki kínlódását. Kevéssé tûnik valószínûnek, hogy a legerõsebb tagállamok hajlandók lennének beszállni az iraki átmenet finanszírozásába, s hogy akár Franciaország, akár Németország csapatokat akarna odaküldeni. Ha az ENSZ át is veszi a politikai folyamatok felügyeletét, az iraki demokrácia kialakításának és stabilizálásának horribilis, évi 50 és 100 milliárd dollárra becsült költségeit továbbra is az amerikai adófizetõk fogják állni, és elsõsorban amerikai katonák fogják vigyázni. A világszervezet egyelõre nem kíván olyan mértékben részt venni az ország kormányzásában, mint az 1999 utáni Kosovóban vagy a Dayton utáni Boszniában - bár a modell kétségkívül csak hasonló lehet, más választása nemigen van.

Annyi mindenesetre a világszervezet javára írandó, hogy a június 30-i "hatalomátadás" utáni berendezkedésrõl az ENSZ-fõtitkár különmegbízottjának, Lakhdar Brahiminak mintha kezdenének némi elképzelései lenni. Brahiminak ugyanazokkal a feladatokkal kell megbirkóznia, amelyekbe az amerikaiak, illetve az Ideiglenes Szövetséges Hatóság belebukott. Hogyan varázsoljon széles körben elfogadott, legitimnek tûnõ, irakiakból álló kormányt az ország élére az elsõ szabad választásokig? A demokratikus választások megszervezése óvatos ENSZ-becslések szerint is több hónapot vesz igénybe: mármint azután, hogy a választási törvényeket valakik (feltehetõleg az új iraki kormány tagjai) megalkotják. És ez az ideiglenes ügyvivõ kormány kinek legyen felelõs, és milyen hatáskörrel bírjon? Brahimi április végi javaslatai szerint a kormány tagjait az ENSZ (õ) választaná ki, miként az ENSZ bábáskodna a kormányt ellenõrzõ parlamentszerûség, a nemzeti konferencia és a konzultatív gyûlés összehívásánál is. Ezeknek az intézményeknek mindazonáltal erõsen korlátozott szerepet szán a Brahimi-terv: egyrészt az ügyvivõ kormány valóban csak napi ügyeket adminisztrálhat, és nem hozhat Irak jövõjét hosszú távra befolyásoló intézkedéseket, másrészt az ENSZ különmegbízottja útján érvénytelenítheti egyes döntéseit. Hasonló megszorítások lennének érvényben a konzultatív gyûlés szerepét illetõen is: a végleges iraki alkotmány megírása a legkorábban 2005 elején - immár demokratikusan - megválasztandó alkotmányozó nemzetgyûlésre maradna.

Mindez elvben nem sokban tér el attól, amit az amerikaiak elképzeltek. Kofi Annan, illetve az ENSZ is egy államként képzeli el Irakot. Az ENSZ-nek is meg kellene küzdenie az Irak lakosságának 60 százalékát kitevõ síita közösség hatalmi aspirációival, és az általuk elképzelt többségi demokrácia modelljével szemben inkább a föderatív államberendezkedést kell valahogy érvényesítenie. A kérdés most az, vajon megnyerhetõ-e ehhez a háborút ellenzõ európai nagyhatalmak és az arab országok támogatása, s hogy az irakiak megveszik-e most az ENSZ-tõl ugyanazt az árut, amit az amerikaiak hiába próbáltak az elmúlt fél évben rájuk tukmálni.

- b -

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött.