Varga Judit soron kívüli vizsgálatot rendel el a Ryanairrel szemben
Az Igazságügyi Minisztérium szerint minden évben számos fogyasztói panasz érkezik a légitársasággal szemben.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint minden évben számos fogyasztói panasz érkezik a légitársasággal szemben.
A hatóságok segítik a vonattal érkező menekülteket.
A képviselők határozhatnak az ÁSZ 2021-es szakmai tevékenységéről is.
Ellenben fokozta annak a lehetőségét, hogy az állami forrásokat a céltól eltérő módon, jogszerűtlenül használják fel.
A legjobb ajánlatot egyetlen ajánlatból választották ki.
Hiába szánna a VIII. kerület a költségvetéséből a közbiztonság javítására.
A költségvetési csalás miatt elítélt Tát Margité újra a tisztség a mintegy kétezres lélekszámú Békés megyei településen.
Vajon van-e azzal probléma a NER-ben, hogy egy helyi beágyazottságú, vélhetően ismert és befolyásos településvezető a környék közbeszerzésein indul, sikeresen pályázik? A válasz egyszerű, mégis bonyolult.
Tisztújító közgyűlést tartott a Mindenki Magyarországa Mozgalom.
Immár a hivatalos maginflációs adatok szerint is két számjegyű a drágulás Magyarországon, s nem látszik a vége az árak vad emelkedésének. De lehet-e haszna is a magas inflációnak?
A Mindenki Magyarországa Mozgalom új tagjai közt többen vannak, akik régóta kritizálják a vezetést.
A Publicus felmérése szerint tízből hatan beállnának megvédeni a hazájukat. Ha Magyarország támadna, akkor a harcolók aránya sokkal kevesebb lenne.