Folyamatba tétetett a bokrosi gazdák kártérítése

  • narancs.hu
  • 2024. december 21.

Belpol

Új támogatási jogcím bevezetésével kaphatnak segítséget a légzuhatag által sújtott termelők, miután Varga Ferenc (DK) számonkérte Farkas Sándoron (Fidesz) az ígéretét.

Augusztusban vihar – a pontos meghatározás szerint légzuhatag – sújtotta Csongrád-Bokrost, több gazda fóliasátrát is tönkretette.

A természeti csapás után a település országgyűlési képviselője, Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes (Fidesz) azt posztolta közösségi oldalán, hogy dolgoznak a segítségen, a károsultak jelentkezzenek a falugazdászoknál. 

Azt, hogyan teljesül az ígéret, Varga Ferenc (DK) országgyűlési képviselő figyelte. Gazdákkal is tartotta a kapcsolatot, és egy ponton úgy látta, elaludt ez az ügy. December elején számonkérő kérdést intézett Farkas Sándorhoz, aki azzal vágott vissza, hogy Vargának félismeretei vannak. Szóba hozta a három évvel ezelőtti vihart, a mostaniról pedig azt mondta, ő azt kérte a gazdáktól, „forduljanak a mindenkori gazdaszervezeten keresztül a helyi gazdatársadalomhoz”, ám ez az ő tudomása szerint nem történt meg. Márpedig „úgy nem lehet valakinek támogatást adni Magyarországon káreseménnyel kapcsolatban, hogy egyáltalán semmiféle állami nyilvántartásban ne szerepeljenek” – mondta Farkas.

Varga akkor a Narancs.hu-nak azt mondta, ő úgy tudja, minden érintett gazda a falugazdászhoz fordult, és azóta is érdeklődnek, hol tart az ügyük intézése.

A DK-s képviselő később interpellációt is intézett a miniszterhelyetteshez ugyanebben az ügyben:

Varga most közzé tett egy bejegyzést arról, hogy igenis van értelme ellenzéki képviselőként dolgozni, mert ha az ember elég kitartó, idővel sikerül elérni a célt. Idézte Farkas Sándort, aki azt adta most hírül, megérkezett a bokrosi gazdák kárigénye a kamarától az Agrárminisztériumhoz.

Ott pedig kiderült, hogy „jelenleg nincs olyan konstrukció, amely alapján a megismert kártérítési igények kifizethetők lennének”. Farkas azonban megtalálta a jogi megoldást: új támogatási jogcímet kell alkotni. 

„A jogalkotási folyamatban számos egyeztetést kell lefolytatni, valamint meg kell teremteni a konstrukció informatikai hátterét – írta a miniszterhelyettes –, és ez az új, rendkívüli jogcím szerinte megoldást hoz a bokrosi gazdák ügyében.

A DK-s képviselő azt ígérte, hogy továbbra is figyel.

 

A címlapképen Farkas Sándor miniszterhelyettes látható

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk