Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakul

  • narancs.hu
  • 2020. június 20.

Belpol

Melynek feladata a „gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatása” lesz.

A válság közvetlen kezelésére csaknem 1400 milliárd forintot költött az állam – mondta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek. A pénzügyminiszter arról is tájékoztatta a lapot, hogy a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatására gazdaságvédelmi operatív törzs alakul.

Az újság szombati számában megjelent interjúban a miniszter elmondta többek között, hogy az egészségügyi jellegű kiadások fedezetére a kormány kialakította a járvány elleni védekezési alapot. Ebbe 633 milliárd forintot irányítottak, amelyből eddig 480 milliárdot használtak fel. Szintén komoly összegeket igényelt a gazdaság, a munkahelyek megóvása, ezért jött létre a gazdaságvédelmi alap. Az ide csoportosított 923 milliárd forintból eddig 904 milliárdot használtak fel. Egyik részét munkahelyek megóvására, másik részét beruházások támogatására fordították. Az összegben nincs még benne az ideiglenes adó- és járulékkedvezmények, -mentességek költsége, vagy a hitelmoratórium hatása.

Varga beszámolt arról is, hogy a kormány hozzáfogott a kórházi struktúra átalakításához. Tarthatatlannak nevezte, hogy a kórházak az utóbbi időben újra és újra tartozásokat halmoztak fel, ez álláspontja szerint alapvetően torzította az egészségügyi beszállítók piacát. Az egészségügyi beruházások tervek között szereplő támogatása ezen a helyzeten is változtathat - jelezte.

A pénzügyminiszter beszélt a Lánchíd felújításáról is, amellyel kapcsolatban úgy vélte, megoldásához kizárólag a politikai akarat hiányzik. Szerinte pontosan tudható, hogy a fővárosnak 180 milliárd forintos állampapír-megtakarítása van, vagyis nyilvánvalóan nem pénzkérdés a felújítás. Ráadásul a kormány is jelezte, hogy 6 plusz 1 milliárd forinttal hozzájárul a költségekhez.

A Lánchíd felújításának hátterével aktuális lapszámunkban foglalkozunk.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.