Másodfokon is pert nyert májusban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) a miskolci önkormányzattal szemben az ország eddigi legnagyobb antiszegregációs perében. Ezzel az üggyel függ össze az a másik jogi eljárás is, amelyet korábban a NEKI kezdeményezett az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál (EBH) amiatt, hogy Miskolc a telepfelszámolás ürügyén több száz romát taszított hajléktalanságba. Az önkormányzatot az EBH arra kötelezte, hogy intézkedési tervet dolgozzon ki a kiszorított emberek lakhatásának biztosítására. Ennek végrehajtása az évekkel ezelőtt lejárt határidő ellenére sem tart sehol.
A miskolci „gettók és nyomortelepek” felszámolásáról 2014-ben döntött a fideszes városvezetés annak érdekében, hogy „biztonságosabbá és élhetőbbé” tegyék a várost. A telepfelszámolások egyik érintett területe az úgynevezett számozott utcák voltak, ahol korábban a DVTK-stadion felújítása és bővítése miatt elbontották már a Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik utca épületeit. Az említett utcákban jobbára nem roma családok éltek részben önkormányzati, részben magántulajdonú ingatlanokban; velük az önkormányzat egyenként megállapodott cserelakást vagy pénzbeli kártalanítást felajánlva. A számozott utcák többi részére, ahol főleg szegényebb romák laktak, az önkormányzat telepfelszámolási programot hirdetett.
A kitelepítések pszichikai előkészítése 2011 óta zajlott, amikor összevont hatósági razziákat tartottak a város különböző, főleg szegény és/vagy romák által lakott önkormányzati ingatlanaiban, köztük a számozott utcák lakásaiban is.
Ezzel párhuzamosan a városvezetés nem hosszabbította meg a lejárt bérleti szerződéseket, illetve 2014 májusában elfogadott egy olyan lakásrendeletet, amelynek értelmében azok a bérlők, akik szociális lakásukat önként elhagyják, 500 ezer és 2 millió forint közötti összeget kaphatnak – de ezt a pénzt csak Miskolcon kívüli ingatlanra költhetik. Ennek hatására a környező települések (Abaújszántó, Hangony, Monok, Ózd, Rudabánya, Sátoraljaújhely, Sajókaza, Szerencs, Taktaharkány, Vilyvitány) úgy rendelkeztek, hogy az újonnan beköltözők nem kaphatnak szociális bérlakást és nem részesülhetnek szociális ellátásokban sem.
És hozzáláttak
A számozott utcákban 2014 őszén kezdődtek meg a telepfelszámoláshoz köthető bontások; az érintett lakosok egy része már előtte, a megfélemlítő razziák hatására elmenekült a város szélén lévő nyomornegyedbe, Lyukóvölgybe, sőt, többen menedékjogot kaptak Kanadában. Az önkormányzat minden olyan bérleti szerződést felbontott, ahol tartozás állt fenn, a lejárt szerződéseket pedig, mint már említettük, nem hosszabbította meg. Ezután megkezdődtek a kilakoltatások anélkül, hogy a város lakhatási alternatívát biztosított volna az így hajléktalanná vált családoknak.
Mindeközben rengeteg panasz érkezett a TASZ és a NEKI jogsegélyszolgálataihoz az összevont hatósági razziák és az elhelyezés nélküli kilakoltatások miatt. A két szervezet ezért az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordult panaszbeadvánnyal, kérve, hogy vizsgálják meg a razziák és a kilakoltatások jogszerűségét. Az ombudsmani jelentés 2015-re készült el: ez több ponton jogsértőnek találta a főleg szegényebb romákat érintő, jogalap nélküli razziákat, továbbá kifogásolta az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat. A jelentés felszólította a városvezetést, hogy hagyjon fel a jogsértésekkel. Kriza Ákos fideszes polgármestert hidegen hagyta az ombudsmani intés, hiszen annak nincs kényszerítő ereje, a szószóló csak ajánlásokat tehet. Kriza folyamatosan azt kommunikálta, hogy a razziák folytatódnak, mert a város lakói ezt akarják, erre adtak neki felhatalmazást az önkormányzati választásokon.
A NEKI ezek után az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, amely szintén elítélte a telepfelszámolás módját, és arra kötelezte az önkormányzatot, hogy készítsen intézkedési tervet a már hajléktalanná vált egykori bérlők, illetve azok elhelyezésére, akik a telepfelszámolás miatt hajléktalanná válhatnak. Az ügyben a városvezetés bírósági felülvizsgálatot kért, de a bíróság ezt elutasította. Kriza azonban továbbra is arról beszélt, hogy minden marad a régiben – a TASZ és a NEKI ezt követően indított pert a miskolci önkormányzattal szemben.
| ||
A nagy gettó
„Itt ilyen félszegények laknak, nincs olyan, akinek ne fájna a feje az élet miatt. A tél az kegyetlen, mert a fa nagyon drága, ha tudok, azon spórolok, mert enni mindig kell” – mondja Alexandra, aki Lyukóvölgyben, az ország egyik legnagyobb nyomortelepén él. Havi 140 ezer forintból tartja el családját, egyedül neveli hat gyerekét, a házukban nincs vezetékes víz, csak áram. A telep csendes, gyönyörű zöld terület fákkal, dombokkal és rengeteg düledező, lakhatásra alkalmatlannak tűnő házzal.
Nem ritka a lyukas tető, sokszor méretes darabok hiányoznak egy-egy fal oldalából, ablak sincs mindenhol, de az udvarokon lévő gyermekjátékokból és a kiteregetett ruhákból látszik, hogy ezek nem elhagyatott házak. Az itteniek zömmel nyolc általánossal (vagy annyival sem) rendelkeznek, nagy részük közmunkából, a gyerekek után járó támogatásból vagy alkalmi munkákból él, például építkezésekre járnak dolgozni.
Miskolc belterületét busszal lehet elérni, a helyiek azonban nemegyszer begyalogolnak, mert nem mindig jut buszjegyre, bérletre. „Ha muszáj, akkor a bolt másfél óra gyaloglás” – mondja Alexandra. Lyukóban 2014 óta jelen van a Máltai Szeretetszolgálat (MSZ), a telep közepén áll a közösségi ház, ahol egyebek közt fürdési, mosási lehetőséget biztosítanak a helyieknek, segítenek hivatalos ügyeket intézni, illetve Biztos Kezdet Gyerekházat működtetnek a 3 év alatti gyerekeknek, az iskolás korúaknak pedig tanodát.
Mindemellett lehetőség szerint ruhát és ételt is osztanak. Orvos hetente egyszer jön – ha jön, mert az idén például egész nyáron nem lesz. A mentő nehézkesen jut ki, a terület dombos részeire szinte esélytelen felhajtani, esőben a nagy sár szinte teljesen ellehetetleníti még a gyalogos közlekedést is.
| ||
Lyukóban a becslések szerint 4 ezer ember lakik, előfordul, hogy több mint húszan élnek egy-egy kisebb épületben. Sokan menekültek ide Miskolcról az évekkel ezelőtti megfélemlítő razziák és az elhelyezés nélküli kilakoltatások miatt.
„Még 2013-ban kezdtek jelezni nekünk helyi roma aktivisták a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MÖR) összevont, sokszor megalázó hatósági razziáiról. A MÖR-höz beadott közérdekű adatigénylésünk nyomán kiderült, hogy ezeket az ellenőrzéseket szinte kivétel nélkül a város olyan részein tartják, ahol szegény, zömmel roma családok élnek” – mondja Jovánovics Eszter, a TASZ jogásza, aki két társával, Hüttl Tivadarral és Nónay Gáborral vitte ezt az ügyet.
„Jogsegélyirodánkba olyan egysoros papírokat hoztak be a lakók, amelyekben csak az állt, hogy megszűnt a jogviszonyuk, ezért el kell hagyniuk az önkormányzattól bérelt lakásukat. Idővel kezdett kirajzolódni a képlet, miszerint a városvezetés úgy végez telepfelszámolást, hogy azt nem előzi meg semmiféle előzetes hatástanulmány, a razziák pedig kifejezetten szegény, illetve roma családokat érintettek” – ezt már az ország legnagyobb antidiszkriminációs perében részt vevő másik ügyvédtől, Ammann Zsuzsától (NEKI) halljuk.
A két jogvédő szervezet panaszbeadványa nyomán az ombudsmani vizsgálat fényt derített arra, hogy e razziákon rendőri biztosítás mellett egyszerre 20–40 hatósági személyből álló csoport járta a gettósodott negyedek lakásait. Az ellenőrzés széles körű volt: jelen voltak az adóhatóság, a gyámügy, a lakásosztály, a közüzemi szolgáltatók és szociális ügyi szervek emberei is. Az ombudsman kimondta, hogy a MÖR irányította razziáknak semmilyen jogszabályi alapja nem volt, ezért azok nem egyeztethetőek össze a jogállamiság elvével és a jogbiztonság követelményeivel.
Később az Egyenlő Bánásmód Hatóság az ún. számozott utcákkal kapcsolatban kimondta a diszkrimináció tényét, azonban az ombudsmanhoz hasonlóan nemzetiségi alapon csak közvetett diszkriminációt állapított meg. Éppen ezért az önkormányzat ellen indított perben a TASZ és a NEKI nagy hangsúlyt helyezett annak igazolására, hogy rendszerszintű megkülönböztetésekről van szó. „Azt is el szerettük volna érni, hogy a bíróság kimondja: közvetlen diszkrimináció valósult meg nemzetiségi származási alapon is.
A közvetett diszkrimináció egy enyhébb forma, és látszólag semleges intézkedés is lehet, ami bárkit érinthet, de összességében nagyobb arányban érint olyan embereket, akik valamilyen védett tulajdonságokkal rendelkeznek. Itt három védett tulajdonságról beszélhetünk: társadalmi származás, vagyoni helyzet és nemzetiségi származás” – mondja Ammann Zsuzsa, hozzátéve, a per alatt azt is állították, hogy a razziák során zaklatás történt. „Ez egy külön tényállás az egyenlő bánásmód törvényben. Olyan magatartást, intézkedést jelent, ami alkalmas arra, hogy egy védett csoporttal szemben megalázó, támadó, félelmet keltő környezet jöjjön létre” – magyarázza Ammann.
| ||
Precedens lehet
Az önkormányzat a perben mindezt cáfolni próbálta a bizonyítékok ellenére is. Tagadták például, hogy összevont ellenőrzéseket folytattak volna, noha korábban épp a razziákat szervező MÖR ismerte el közérdekű adatigénylés során, hogy végeztek ilyen ellenőrzéseket. A városvezetés jogi képviselője az ombudsmani jelentésben foglaltakba is belekötött, azt állítván, hogy a vizsgálat elfogult volt, és többnyire olyan embereket kérdeztek meg, akik a TASZ-nak és a NEKI-nek kedvező álláspontokat fogalmaztak meg.
„A per három évig húzódott, egyebek mellett azért, mert az önkormányzat külön kérte a bíróságot, kérjék be az ombudsmani jelentés alapját szolgáló összes iratanyagot – több ezer oldalról beszélünk –, és vizsgálja meg annak szabályosságát. A bíróság egyébként nem talált kivetnivalót az ombudsman munkájában” – mondja Jovánovics Eszter.
Az önkormányzat 2014-es, diszkrimináló lakásrendeleténél a kormányhivatal is érzékelte, hogy az jogsértő. „Olyan nincs, hogy valaki csak akkor kaphat pénzt a lakásáért, ha cserébe elhagyja a várost” – mondja Ammann Zsuzsa. Mivel az önkormányzat a kormányhivatal felszólítására sem változtatott a rendeleten, a hivatal a Kúriához fordult, amely kimondta, hatályon kívül kell helyezni nemcsak a miskolci, hanem a környező települések jogsértő lakásrendeleteit is.
A bíróság az évekig húzódó perben első, majd másodfokon is a felpereseknek adott igazat, egyetlen dolgot kivéve. „Mi azzal érveltünk – mondja Jovánovics –, hogy a razziák folyamatosan zajlanak, hiszen a polgármester mindenhol azt nyilatkozta, hogy nem állnak le velük.
A valóságban azonban már 2015 őszén, az ombudsmani jelentés után felhagytak ezzel.
Mindenbe próbáltak belekötni az alperesek, például abba, hogy mi nem jelöltük meg egyértelműen a csoport védett tulajdonságait, továbbá végig ahhoz ragaszkodtak, hogy a szegénység, illetve a romaság nem tartozik a személyiség lényegi részéhez, tehát nem tekinthető védett tulajdonságnak.
Az, hogy a vagyoni helyzet és a nemzetiségi származás védett tulajdonságnak minősül, már évek óta bíróságok által eldöntött jogalkalmazási ténykérdés. Azzal is próbálkoztak, hogy sem a TASZ-nak, sem pedig a NEKI-nek nincsen joga közérdekű pert indítani. Ez azért is nonszensz, mert már számos ilyen jellegű pert indítottunk.”
A pert végül 2018-ban első fokon, majd idén májusban másodfokon is megnyerte a TASZ és a NEKI a miskolci önkormányzattal, a város polgármesteri hivatalával és a Miskolci Önkormányzati Rendészettel szemben.
Mindkét eljárásban – a razziákról szóló közérdekű perben, illetve a számozott utcák felszámolásával kapcsolatban az EBH előtti jogi eljárásában – az egyenlő bánásmódról szóló törvényt sértette meg Miskolc, mégpedig megszegve a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, valamint (a közérdekű perben született ítélet szerint) a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalmát és a zaklatás tilalmát.
| ||
A bíróság eltiltotta az alpereseket a további jogsértésektől, és arra kötelezte őket, hogy 10 millió forint bírságot fizessenek a Máltai Szeretetszolgálatnak, mely összeget „Miskolc Város közigazgatási területén a szegregátumok felzárkóztatására, az ezzel összefüggő szociális tevékenységekre, illetve a lakhatási problémák kezelésére kell fordítani”. (Az MSZ tájékoztatása szerint megkapták a megítélt 10 milliót.)
Az összeget a felperesek határozták meg a keresetükben; mint Jovánovics lapunknak elmondta, csak annyi pénzt jelöltek meg, amennyit az eddigi joggyakorlat alapján nagy valószínűséggel megítél a bíróság. Azzal a felperesek is tisztában vannak, hogy 10 millió forint nem túl sok, viszont talán elég ahhoz, hogy az önkormányzat érezze az ítélet súlyát.
Igaz, a TASZ és a NEKI azt szerette volna, ha a 10 milliót helyi civil szervezet kapja, azonban a bíróság – az alperes Miskolc kérésére – a máltaiakat jelölte ki arra hivatkozva, hogy az MSZ évek óta végez szociális munkát a városban: a szeretetszolgálat szociális munkásai a közösségi ház 2014-es beüzemelése előtt is rendszeresen jártak Lyukóvölgybe.
„Soha ekkora volumenű, éveken át zajló, ennyi embert érintő, kiterjedt intézkedésekből összeálló magatartás-sorozatot nem vizsgált még a bíróság korábban antidiszkriminációs perben. Ez egy szimbolikus, preventív per, ami precedenst nyújthat a későbbiekben. Ha lesz hasonló eset, sokkal gyorsabban és hatékonyabban lehet majd lépni” – összegzi az eljárás jelentőségét Jovánovics Eszter.
Ammann Zsuzsa pedig kiemeli, hogy „a bíróság az önkormányzat és a polgármester kommunikációjáról is kimondta, hogy emberi méltóságot sért.
A szegénytelepeken élőket folyamatosan bűnözőknek állították be, akiktől meg kell tisztítani a várost. Nagyon kevés olyan döntés van, ami kifejezetten cigányellenes gyűlöletbeszéddel kapcsolatban állapítja meg ezt a tényállást”.
| ||
Büszkék rá
A pert megelőzően az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy másik jogi eljárásban foglalkozott a számozott utcák helyzetével, ahol a telepfelszámolás előtt nagyjából 900 ember lakott. Mivel az önkormányzat úgy állt neki a számozott utcai házak lebontásának és a kilakoltatásoknak, hogy az emberek elhelyezéséről semmilyen előzetes hatástanulmányt vagy tervet nem készített, az EBH mulasztásos jogsértést állapított meg.
„Pedig az önkormányzatnak voltak olyan irányadó dokumentumai korábbról, amelyek pontosan meghatározták, hogyan kell egy szegregátumot felszámolni. Nekünk nem azzal volt problémánk, hogy meg kell szüntetni a szegénytelepeket, hanem azzal, hogy a felszámolás következtében nem gondoskodtak az otthontalanná vált emberek elhelyezéséről” – mondja Ammann Zsuzsa. Az EBH kötelezte az önkormányzatot arra, hogy 2015. december 31-ig készítsen intézkedési tervet a számozott utcákban maradt családok lakhatásának biztosításáról, illetve gondoskodjon azok elhelyezéséről is, akik a telepfelszámolás következtében korábban hajléktalanná váltak.
Az önkormányzat később a helyi esélyegyenlőségi programban rendelkezett egy szociális lakásügynökség létrehozásáról, amelynek működtetésével a Máltai Szeretetszolgálatot bízta meg. A számozott utcákban a lakásügynökség kezelésébe jelenleg 37 ingatlan tartozik, 17-ben már laknak.
| ||
Az MSZ jelenleg sorra újítja fel a számozott utcák megmaradt épületeit, bár nem mindet tudják megmenteni, többet bontásra ítéltek. Noha a városi program 60 lakás biztosításáról szól (ami már önmagában is elég kevés ahhoz képest, hogy az EBH határozata több száz otthontalanná vált emberről ír), összesen nincs ennyi lakás a számozott utcákban. „Valóban a 60 lakásos állomány a kitűzött cél.
Egyelőre a meglévő lakásállomány mind jobban történő kihasználása az elsődleges célunk, ez köti le kapacitásainkat. Ám, ha összeállna a 60 lakásos állomány, akkor a számozott utcákban lévő alacsony lakásszám, valamint a határozatlan idejű szerződések okán előre láthatóan a számozott utcák szűken vett területén már nem biztosítható a 60 lakásos állomány elérése a szociális lakásügynökség keretein belül” – mondta megkeresésünkre Lantos Szilárd, a Máltai Szeretetszolgálat modellprogramjainak vezetője, a karitatív szervezet által kezelt szociális lakásügynökség munkatársa.
Az EBH ugyan világosan kimondja, hogy a számozott utcák felszámolása során már korábban hajléktalanná vált emberek lakhatásáról is gondoskodnia kell az önkormányzatnak, a máltaiak csak azokkal foglalkoznak, akik még a telepen maradtak. „A lakásügynökség programjába olyan családok kerültek, akiknek volt valamilyen bérleti jogviszonyuk, szeretnének itt maradni hosszú távon, és ennek érdekében hajlandók arra, hogy szorosabb együttműködésben legyünk.
A Miskolcon lezajlott telepfelszámolási programok miatt számos családnak költöznie kellett az elmúlt években, s természetesen költöztek el családok a számozott utcákból is – ők kis utánajárással felkutathatóak Miskolcon, akár a Lyukóban, akár más városrészben. A Lyukóvölgyben szintén jelen van a szeretetszolgálat, itt számos családdal dolgozunk, de látni kell, hogy ez egy sok kilométer hosszan, 4 ezer helyrajzi számon elterülő, magántulajdonban lévő terület, közel 4 ezer lakossal” – mondja Lantos.
| ||
A számozott utcákban élőknek az MSZ abban is próbál segítséget nyújtani, hogy ne halmozzanak fel adósságot és a hátralékokat törleszteni tudják – például a felújítások során előre fizetős, feltöltőkártyás villanyórákat, és ugyanilyen elven működő vízmérő órákat szereltettek be.
Az önkormányzat a különböző hatóságok elmarasztalása ellenére teljes sikerként könyveli el a telepfelszámolásokat, a 2018-as időközi önkormányzati választáson a kampány egyik fő témája is ez volt. Miskolc polgármestere a város ellen indított támadásként utalt a perre és a hatóságok rendelkezéseire, Nagy Ákos önkormányzati képviselő pedig arról beszélt a tavalyi választás előtt, hogy a nyomortelep-felszámolások következtében csökkent a bűnesetek száma, az illegálisan lerakott szemét mennyisége, és kevesebb a közegészségügyi probléma.
Hubay György, Miskolc egyik országgyűlési képviselője tavaly a helyi sajtónak azt nyilatkozta, hogy a házbontások következtében „értékes építési telkek is felszabadultak, ahol tisztességes családok építhetik fel otthonukat”.
Mivel nagyon úgy néz ki, hogy az önkormányzat egyáltalán nem akar gondoskodni az EBH-határozatban szereplő otthontalanná vált emberekről, a NEKI kérvényezni fogja a hatóságtól, hogy vizsgálja meg az intézkedési terv végrehajtását. Ami a razziákkal kapcsolatos pert illeti, úgy tudjuk, az alperes önkormányzat az elmarasztaló másodfokú ítélet után a Kúriához készül fordulni felülvizsgálatért.
