Hazafias Népfront újratöltve? Siófokon tartott fórumot Magyar Péter

Kis-Magyarország

Meleg, a szokásos szónoki szövegek, végszóra lelkesedés, szűnni nem akaró ütemes taps és a késő Kádár-kor „ennél csak jobb lehet” naiv optimizmusa jellemezte Magyar Péter újabb országjárásának siófoki etapját kedden este.

Előző siófoki fórumát még márciusban a Fő térre szervezte, ezt azonban a hírhedt Petőfi sétány bejáratához, a Jókai-park területére, a közvécé közelébe. Tíz perccel a kezdés előtt még gyér volt a tömeg, főként a távolabbi településekről érkezettek várakoztak. Egy oroszlányi csapat fotót kért tőlünk saját telefonjaira.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Ruszin-Szendi Romulusz tábornok éppen szelfizett. Június elején egyedül tartott fórumot Siófokon, most azonban Magyar Péter és Hegedűs Zsolt ortopéd-sebész főorvos társaságában érkezett.

Hosszú bájtok éjszakái?

Magyar Péter pontosan érkezett, szokás szerint zászlólengetve.

 
Fotó: A szerző felvétele
 
 

A fórumon először az egészségügyi dokumentumrendszer (EESZT) hétvégi leállásával kapcsolatban Ruszin-Szendi Romulusz kijelentette, bár gyakran éri a pártot az a vád, hogy nincsenek szakértőik, vannak, akik nem látható módon dolgoznak. „Nagyon komoly informatikai és kibercsoport dolgozik többek között az én irányításom alatt is, hiszen ez nemzetbiztonsági ügy. EESZT. Hallottuk, hogy miért állt meg?” (Közönség: Neeeem!). „Kiberszakemberek vélelmezik, hogy azért, mert most nyerték ki az adatokat. Vagy most tettek be adatokat ebbe a rendszerbe. Mi ennek az üzenete? A 2010-es évek elején Magyarország kiberbiztonsága vezető volt a világon. A mai napon pedig ott van, ahol az egészségügy. Hátul kullogunk. A Tiszának nagyon fontos vállalása, hogy az informatikai és kiberszakemberekkel ezt visszahozzuk arra a szintre, ami kell ahhoz, hogy a nemzet biztonsága meglegyen.” Ruszin-Szendi elmondta, az említett szakcsoportnak megvan a listája arról, hogy –miután megkapták a felhatalmazást a kormányzásra –, hova kell belépniük, hogy ezek a rendszerek tovább tudjanak működni. Közölte, nem fogják engedni a kormányzati rendszerek és adatbázisok manipulálását; a Tiszának nagyon komoly olyan szakemberei vannak, akik tudják, hogy mit keresnek, és tudják, hogy mit kell őrizni.

Ezután Magyar Péter üzent Rogán Antalnak: „Óvatosan az izraeli kémszoftverekkel, főleg a politikai pártokkal kapcsolatban!” Részleteket később ígért. Mint kiderült Ruszin-Szendi Romulusz erről első körben azt gondolta, hogy az oroszok betörtek a kormányzati rendszerekbe, többek között a külügyminisztérium szervereire is, de Magyar közölte, hogy nem erre célzott, hanem valamire, amit még a tábornok úrral sem osztott meg.

Az egészség: ügy

Hegedűs Zsolt az egészségügy problémáiról szólva kiemelte, hogy 1350 eurót költünk rá GDP-arányosan fejenként. Az EU átlag 3300. „Igenis ezeket fel kell tornáznunk. Tudjuk az eredményeket, tudjuk a statisztikákat. Az EESZT leállása nem egy egyszerű műszaki hiba volt, hanem nagyon súlyos, kétnapos, betegbiztonságot veszélyeztető probléma. Ha egyetlen hardver elemen elúszott az egész országnak az a lehetősége, hogy a betegek a patikában ki tudják váltani a fontos gyógyszereiket, akár a vérhígítót, akár a cukorbetegségre vagy onkológiai betegségre írt gyógyszereiket, akkor ez nagyon súlyos probléma, amire egy normális országban, például egy Tisza-kormánynál azonnal felállítanánk egy olyan bizottságot, amely transzparensen két-három hét után megmutatná, mi is történt, és ha nemzetbiztonsági problémát nem jelent, akkor nyilvánosságra hoznánk.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Méltó zárás: Chappell Roan a Szigeten

  • - minek -

A 27 éves korára magát érett, kiforrott előadóként megmutató Chappell Roan több volt, mint puszta ígéret: az amúgy is a Sziget lineupjának egyik legaktuálisabb, -naprakészebb és legjobban várt előadója bőségesen megfelelt a várakozásoknak.

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról!