„Matteo Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nemcsak a szárazföldön, de a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat” – mondta Orbán Viktor a múlt héten, miután megbeszélést folytatott az olasz belügyminiszterrel. Egyelőre azonban az is várat magára, hogy Orbán bebizonyítsa: a szárazföldön megállítható a migráció.
Hogy Magyarországot nem sikerült légmentesen elzárni a menekültek elől, az mindenki számára világossá válhatott, amikor az év elején Altusz Kristóf helyettes külügyi államtitkár nyilatkozata után a média felkapta az egyébként nyilvános, de egyáltalán nem közismert adatot: 2017-ben 1291 embernek adott menekült- vagy oltalmazotti státuszt a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH). Az idén még csak az első négy hónapról közölt adatokat a BMH, de ebből is látszik, hogy menekültek a határkerítés és a szigorú jogszabályok ellenére is érkeznek Magyarországra, áprilisig összesen 279 személy kapott nemzetközi védelmet (35-en menekültstátuszt, 232-en oltalmazotti, 12-en befogadottkénti elismerést). A szerb–magyar határon 2015-ben felhúzott két tranzitzóna a kormány szándékával ellentétesen kifejezetten hozzájárult a pozitív döntések elszaporodásához. Azelőtt a menedékkérők nagy többsége nem várta meg az eljárás végét, hanem nyugat felé távozott, a tranzit azonban Magyarország felé zárt, így ez már csak a döntés megszületése után lehetséges. A hosszú szerbiai várakozást pedig jellemzően azok vállalják, akiknek jó esélyük van a menekültstátusz megszerzésére (a részleteket lásd: Kormányzati öngól, Magyar Narancs, 2018. február 8.).
A menedékkérők egy részének augusztusi éheztetése is olyan módon ért véget, ami bizonyítja, hogy Magyarországot nem sikerült teljesen kivonni a nemzetközi jogrend fennhatósága alól. „Összesen nyolc felnőtt, első fokon elutasított menedékkérőnek nem adott enni a BMH, volt, akinek megszakításokkal öt és fél napig. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága minden esetben kötelezte a hatóságot az ellátás folytatására; ez, illetve a nemzetközi felháborodás vezethetett a gyakorlat megváltozásához” – mondja Somogyvári Zoltán, a Magyar Helsinki Bizottság jogi főmunkatársa. A botrány után a kormány furcsa magyarázkodásba kezdett. Lényegében tagadták, hogy éheztetnék a menedékkérőket, azt állították, hogy akik nem kaptak enni, azok nem is menedékkérők, illetve hangsúlyozták, hogy csak a jogszabályokat követték. „Ettől még tény, hogy a jogszabályok nem változtak, a BMH gyakorlata meg igen” – kontráz Somogyvári.
Jelenleg a Helsinki Bizottság az egyetlen civil szervezet az országban, amely a menedékkérők jogi képviseletét viszi a hatósági és bírósági eljárásokban. Rajtuk kívül csak a kormányhivatalok által kirendelt ügyvédekre támaszkodhatnak a menekülők, de velük szemben érthetően nagyobb a bizalmatlanság, és a munkájuk eredményességét sem lehet független forrásból megítélni.
A jog senki földjén
Kovács Tímea szegedi ügyvéd az egyike a tranzitzónába kijáró három helsinkis jogi képviselőnek. A kormány az ő dolgát sem könnyítette meg az utóbbi időben. A Helsinki Bizottság tavaly áprilisig szervezetként is ott lehetett a tranzitzónában, monitorozták a körülményeket és általános jogi tanácsadást nyújtottak. Azóta viszont csak érvényes meghatalmazással léphetnek be az ügyvédeik. „Ez azt jelenti, hogy az első meghallgatáson a kormányhivatal kirendelt képviselői vannak jelen. Az ügyfelek aztán vagy egymástól, vagy a tranzitzónában dolgozó humanitárius szervezetektől értesülnek a Helsinki Bizottságról. Megírják a meghatalmazást, mi ezután tekinthetünk be az ügyükbe, illetve találkozhatunk velük a tranzitban” – mondja Kovács Tímea. A menedékjogi törvény július
1-jétől hatályos szigorítása miatt néhány hete az első menekültügyi meghallgatás célja és légköre is gyökeresen megváltozott. „A 4-5 órás meghallgatás során a BMH ügyintézője immár szinte kizárólag a menedékkérő útvonalára koncentrál: milyen országokon keresztül jött Magyarországra, hol mennyi időt töltött, milyen lehetőségei voltak arra, hogy máshol menedékjogot kérjen. A származási országában vagy szokásos tartózkodási helyén tapasztalt állapotokról, arról, hogy valójában miért menekült el, csak nagyon röviden beszélhet.”
A változás oka, hogy a kormány a Stop Soros-csomaggal nyáron egy újabb, úgynevezett elfogadhatatlansági okot tett a menedékjogi törvénybe. Elfogadhatatlan a kérelem, ha „a kérelmező olyan országon keresztül érkezett, ahol üldözésnek vagy súlyos sérelem veszélyének nincs kitéve, vagy ha abban az országban, amin keresztül Magyarországra érkezett, a megfelelő szintű védelem biztosított”. Ha a BHM elfogadhatatlannak minősít egy kérelmet, akkor érdemben nem kell vizsgálni, üldözték-e hazájában a menedékkérőt, egyszerűen azon az alapon küldi vissza Szerbiába, hogy ott nem volt veszélyben. A kérelem elfogadhatatlanná nyilvánításával szemben a bírósághoz beadott fellebbezésnek ráadásul nincs halasztó hatálya a kiutasítás végrehajtására. A kérelmezők a menekültügyi eljárásból rövid úton átkerülnek az idegenrendészeti eljárás hatálya alá, jóllehet fizikailag ugyanabban a konténerben maradnak a tranzitzónában. A BMH eleinte épp azzal indokolta az élelmiszer megtagadását az elutasított menedékkérőktől, hogy a törvény idegenrendészeti eljárás során nem teszi kötelezővé a felnőttek ellátását a tranzitzónában – mint láttuk, később ez a véleményük megváltozott.
A szerbiai kiutasítás sem megy olyan egyszerűen, mint elsőre gondolnánk, a jogrendszer további garanciákat tartalmaz a menedékkérők védelmében. „Hiába nincs a fellebbezésnek halasztó hatálya, ügyfeleink kérhetnek úgynevezett azonnali jogvédelmet, és amíg erről nem dönt a bíróság, nem lehet őket kiutasítani. A bírók eddig minden esetben megadták az azonnali jogvédelmet, így a kérelmezők addig maradhatnak a tranzitzónában, amíg a bíróság megállapítja, hogy kérelmüket jogosan minősítették-e elfogadhatatlannak vagy sem” – magyarázza Kovács Tímea.
Ezen a ponton viszont elég nagy a bizonytalanság. Egy kurd nemzetiségű szíriai állampolgárságú kérelmező esetében a bíróság úgy látta, hogy az újonnan bevezetett elfogadhatatlansági feltétel ellentétes lehet a menekültügyi eljárásról szóló európai uniós irányelvvel. A bíró ezért előzetes kérdést tett fel az EU luxembourgi bíróságának, és felfüggesztette az eljárást. Valószínűleg számos másik eljárás is szünetelni fog, hiszen jelenleg minden kérelmezőt ugyanerre a paragrafusra hivatkozva utasít el a BMH. Az uniós bíróság Somogyvári Zoltán szerint legkorábban 2-3 hónap múlva dönthet a kérdésben, ennek ellenére a Helsinki nem tart attól, hogy addig túlzsúfolttá válnak a tranzitzónák, mivel a BMH naponta egy-egy kérelmezőt enged be, és a 700 férőhelyből csak 120-130 foglalt. Ha a luxembourgi bíróság azt állapítja meg, hogy a magyar szabályozás ellentétes az uniós irányelvvel, akkor a BMH vélhetően kénytelen lesz felhagyni az új elfogadhatatlansági ok alkalmazásával, és ismét érdemben bírálja majd el a kérelmeket. (A luxembourgi bíróság előtt lévő ügyről a magyarnarancs.hu-n részletesebben is beszámoltunk.)
Nehézkes kapcsolattartás
Az érdemi elbírálás pedig ahhoz vezetne, hogy a kérelmezők jelentős részének nemzetközi védelmet kellene adni. „Nem igaz az a kormányzati beállítás, hogy illegális bevándorlóknak meg gazdasági migránsoknak segítünk. Nem vállaljuk el válogatás nélkül mindenki ügyét, jogeseti megbeszéléseken döntünk erről, a legfontosabb szempontunk az, hogy a kérelmező valódi menedékkérő, tényleges üldözött-e, vagy csak visszaélni igyekszik a rendszerrel. Az utóbbi időszakban azt látjuk, hogy nagyon kevesen jönnek gazdasági okokból, a kérelmezők túlnyomó többsége háborús övezetből érkezik” – mondja Fazekas Tamás ügyvéd, aki a bírósági felülvizsgálat során képviseli a Helsinki ügyfeleit. A BMH első négy hónapra vonatkozó kimutatásából az látszik, hogy a kérelmezők leggyakoribb állampolgársága sorrendben az afgán, az iraki, a szír, az iráni és a pakisztáni volt.
Kovács Tímea is hangsúlyozza, hogy jelenleg majdnem minden Magyarországra érkezőt megilletne a nemzetközi védelem, a tranzitzónában lévők jelentős részét képviselni is tudják. A 120-130 körüli kérelmezői szám jóval kevesebb ügyet jelent, mivel jellemzően nagycsaládokról van szó, a kiskorúak ügyét pedig ilyenkor együtt kezelik a szüleikével. „Amíg nem kezdett el automatikusan az elfogadhatatlanságra hivatkozni, a BMH is sok státuszt adott ki. Afganisztánban 30-40 éve háború dúl, sokan még gyerekként menekültek el Iránba vagy Pakisztánba, esetleg már ott is születtek. Ők mindenféle okmány nélkül, diszkriminatív rendelkezések terhe alatt nevelkednek, oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz alig férnek hozzá, különösen a hazara népcsoport tagjai. Iraki Kurdisztánban tavaly szeptemberben egy ideig nem volt légiutas-forgalom, az pedig fel sem merül, hogy az ország más részeire mehetnének a kurdok. Azt talán nem is kell részleteznem, hogy Szíriában milyen a helyzet” – sorolja az ügyvédnő.
A menedékkérők történeteinek megismerésekor azonban az ügyvédek is nehézségekbe ütköznek. A jogi képviselők csak meghatalmazással léphetnek be a tranzitzónába, tolmácsok jelenléte pedig még kevésbé megoldott. „Csak a kérelmezők egy része beszél angolul vagy németül, kurd vagy dari nyelvű tolmácsot viszont szinte lehetetlen bevinni. Egyrészt nagyon kevés ilyen tolmács van a régióban, másrészt az ügyfelekkel a rövid eljárási határidők miatt gyorsan kapcsolatba kell lépnünk, és ennyi idő alatt nem lehet elintézni a tolmácsok beléptetését” – magyarázza Kovács Tímea. Így marad a telefonos távtolmácsolás, amit meg a tranzitzónák rossz lefedettsége nehezít. Igaz, az ügyvéd szerint sokszor a menekültügyi meghallgatásokon sincs egy helyiségben minden szereplő. „Én ülök az ügyféllel a konténerben, van, hogy az ügyintéző Debrecenből, a hivatalos tolmács Budapestről jelentkezik be.”
A kérelmezők a bírósági felülvizsgálat alatt sem hagyhatják el a tranzitzónát, meghallgatásuk videórendszeren keresztül lehetséges.
A bírók ezt elég ritkán rendelik el, igaz, sokszor nem is indokolt. „Általában mi sem erőltetjük a személyes meghallgatást, mert csak újra traumatizálná a kérelmezőt. Amikor például országinformációk értékelésében van vita, vagy a kérelmek elfogadhatatlanságáról kell dönteni, nem szükséges újbóli meghallgatás. Ez inkább akkor merül fel, amikor a BMH szavahihetetlennek tartja az ügyfelet, mi pedig ezt vitatjuk” – mondja Fazekas Tamás. A bírósági szakaszban nagyobb probléma, hogy az illetékességi szabályok változása miatt tavaszszal az összes ügy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra került Szegedről, ami ahhoz vezet, hogy több olyan bíró ítélkezik menekültügyben, akinek ebben kevés a gyakorlata. „Pedig nem árt a rutin, mert a magyar menedékjogi törvény mellett az uniós jogszabályokat, a nemzetközi emberi jogi sztenderdeket is ismerni kell” – mutat rá Fazekas Tamás. Sokat kritizált eleme az eljárásnak, hogy 2015 óta a bíróság maga már nem adhat menekültstátuszt, csak új eljárásra kötelezheti a BMH-t. Vannak olyan kérelmezők, akiket a hivatal háromszor-négyszer is elutasít, s bár a bíróság minden esetben megsemmisíti a döntést, mégsem jutnak menekültstátuszhoz. Ez a szabály is az EU luxembourgi bírósága előtt van, itt a hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmét vetette fel a magyar bíróság.
Több oka lehet annak, hogy a bíróság nem ért egyet a BMH elutasító döntésével. „Tipikus eset például, hogy afgán kérelmezőket azért utasít el a BMH, mert szerinte a főváros, Kabul biztonságos védelmi alternatívát jelent. Ilyenkor elmondjuk, hogy 6-7 millióan élnek a félmilliósra tervezett városban, hogy rendszeresek a tálib merényletek, sok a civil áldozat, és megjelent már az Iszlám Állam is. A bírói gyakorlat a mi értelmezésünket fogadja el” – mondja Fazekas Tamás. Somogyvári Zoltán szerint előfordul, hogy a meghallgatáson önellentmondásba keveredett kérelmezőt a BMH szavahihetetlennek minősíti, „holott a törvény szerint ilyenkor először kísérletet kellene tennie az ellentmondás tisztázására”. A Helsinki Bizottság munkatársainak alapvetően jó véleményük van a BMH dokumentációs, azaz információgyűjtő központjáról, az viszont nem minden esetben teljesül, hogy a végső döntés friss és több forrásból – így saját, más kormányzati és civil szervezeti forrásból – származó országinformációk alapján születik meg. „Ha a döntésben 2016-os információkra hivatkozik a hatóság, azzal minket hoz könnyű helyzetbe” – mondja Kovács Tímea.
Homályos fenyegetések
Interjúalanyaink úgy látják, a menekültek körüli kormányzati őrület, bár nem volt hatástalan, csak korlátozottan gyűrűzött be a hatósági és bírósági eljárásokba. „Kifejezett rosszindulatot nem, inkább távolságtartást tapasztalok a menedékkérőkről döntők részéről” – számol be Kovács Tímea. „A bírók nagy többsége autonóm maradt, az emberre és a jogkérdésre koncentrál, kérdés, ez az új közigazgatási bíróságok felállításával mennyit változik majd” – veti fel Fazekas Tamás. A BMH ügyintézőinek persze jóval kisebb a mozgásterük, bizonyos szempontból ők a kormányzati akarat végrehajtói, a kérdéssort a feletteseiktől kapják, és nyilván központi utasítás az is, hogy most minden esetben az új elfogadhatatlansági okot alkalmazzák, ahogy 2015–2016-ban Szerbiára, mint biztonságos országra hivatkoztak (ez a gyakorlat is a bíróságok ellenállása miatt szűnt meg végül). Minden bizonnyal az éheztetésről sem a BMH terepen dolgozó munkatársai döntöttek, ennek a gyakorlatnak az általunk megkérdezett jogászok szerint az lehetett a célja, hogy a menedékkérőket ne hivatalosan kelljen kitoloncolni Szerbiába, hanem, úgymond, önként távozzanak.
Ha ez a terv egyelőre nem sikerült is – a nyolc éheztetett személy közül csak egy testvérpár ment vissza Szerbiába –, egyértelműnek tűnik, hogy jogi segítség nélkül nehezen boldogulnának a menedékkérők. Ezek a jórészt traumatizált emberek, akik nem is igazán értik, mi történik velük, nyilván aligha tudnának egyedül azonnali jogvédelmet kérni vagy a strasbourgi bírósághoz fordulni. A kormány szempontjából logikusnak tűnik tehát, hogy a menekültügyi jogszabályok szigorítása mellett a jogi segítségnyújtást is igyekszik megnehezíteni. A közelmúltban két olyan törvényt hoztak, amelyek potenciálisan érinthetik például a Helsinki Bizottság tevékenységét.
A büntető törvénykönyvbe bekerült a „jogellenes bevándorlás elősegítése” tényállás, amit egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnének, de fontosabb, hogy aki ellen ilyen bűncselekmény gyanújával eljárást indítanak, azt kitilthatják a tranzitzónából (lásd: Pénzelvonás helyett börtön, Magyar Narancs, 2018. június 7.). Az idei adócsomag részeként bevezették továbbá a „bevándorlási különadót”, alapja a bevándorlást segítő tevékenység anyagi támogatása, a kulcsa pedig 25 százalék.
A Helsinki Bizottságnál úgy vélik, rájuk egyik új törvény sem vonatkozik, hiszen illegális tevékenységet nem végeznek. Nem is tettek olyan drasztikus lépéseket, mint a CEU, amely felfüggesztette a menekülteknek szóló oktatási programját, vagy mint a Migration Aid, amely párttá alakult, hogy kivonja magát az adótörvény hatálya alól. „Egyelőre mérlegeljük, hogy ha a NAV vagy a rendőrség e törvényekre hivatkozva zaklatni kezd, akkor milyen jogi utakat vehetünk igénybe. Nem fogjuk visszafogni a tevékenységünket, így közvetlenül annyi hatása lehet az új jogszabályoknak, hogy a támogatóinkat elbizonytalanítja” – mondja Somogyvári Zoltán. Fazekas Tamás szerint sincs okuk meghátrálni. „Ezeket a támadásokat nyilván nyomásként éljük meg, amivel mindennap meg kell küzdenünk. Én 2001 óta jogvédelemmel foglalkozom, így rólam jobban lepereg az ilyesmi, mások talán nehezebben élik meg. A Helsinki Bizottság 1989 óta létezik, és biztos, hogy tovább leszünk itt, mint a jelenlegi kormány.”
