A Párbeszéd szerint az aradi vértanúk emlékéből erőt meríthet a mai ellenzék

  • narancs.hu
  • 2018. október 6.

Belpol

Mert a hatalom ma is „megtorlásról, visszasuhintásról” beszél.

Kocsis-Cake Olivio, az ellenzéki párt parlamenti képviselője szombaton, a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél koszorút helyezett el az aradi vértanúkra emlékezve – adta hírül az MTI. A Párbeszéd politikusa elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a kormány gondoskodjon az Aradon található emlékmű felújításáról, kikérve a magyar szakmai szervezetek és a román fél véleményét is. Az ellenzéki párt továbbá jónak látná, ha az új emlékművet jövőre, az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulóján valamennyi parlamenti párt közösen avathatná fel a nemzet egységét szimbolizálva. Kocsis-Cake az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy az aradi vértanúk emlékéből erőt meríthet a mai ellenzék, amikor a "hatalom szintén megtorlásról, visszasuhintásról beszél".

Ma Áder János is megemlékezett az aradi vértanúkról, ő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, Répásy Mihály honvédtábornok sírjánál beszélt többek között arról, hogy „az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példája és hűsége erősítette a későbbi nemzedékek magyarjaiban azt az elszánást és hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték, amelyhez ragaszkodnunk kell”.

Figyelmébe ajánljuk