Kormorán-zátony amforái azóta megnyerte a XIX. Országos Néprajzi és Természetfilm Fesztivált, és augusztus végén a Spektrum Televízióban is látható lesz. Molnár Attila Dávid: Még gyerekkoromban közöltem a szüleimmel, hogy az a tervem, hogy búvár legyek, de nem tudom pontosan, honnan jött az elhatározás. Valami szerepe lehetett ebben Jékely Endre Vizek óriásai című könyvének, ami a tengerek mélyén rejtőző borzalmas és félelmetes bestiákról szólt. Évekkel később, 1992-ben összeállt a csapat, megalakítottuk a Tengeralatti Kutatócsoportot, amely azóta is működik. A TK közhasznú egyesület, mégpedig azért, mert természetfilmek készítése a célunk. Csinálunk is filmeket; a Kormorán-zátonyról szóló filmünk már a hatodik. Sok olyan hely van, ami talán már néhány év múlva sem úgy néz ki, mint most, és sokan nem is tudnak eljutni például egy zátonyra búvárkodni. Igaz, hogy sok természetfilm van, de szerintem nagyon kevés az igazán jó, ami ráadásul különleges helyeket mutat be.
MN: Ahogy a filmet néztem, tényleg állati nagy élmény lehet búvárkodni meg filmezni is, de ebből meg is lehet élni?
MAD: Nem, de szponzorál minket a CIB Bank, az OTP meg a Panasonic - ők adják a kamerát -, és az elkészült filmeinkért is kapunk pénzt, az nagyjából a nyersanyag árát fedezi.
MN: És miért pont Korzikára mentetek?
MAD: Nem tudom. Azt lehet tudni, hogy gyönyörű sziklafalai vannak, van ott egy nemzeti park, a Scandola, ami a világörökség része. Ezek mind csábítottak minket, de mindegyiket nem tudtuk megnézni, mert nem volt pénzünk. Egy teljesen no name-zátonyra keveredtünk ki, erről szól a film. Ez az egyik legszebb hely, ahol életemben voltam. Nem is mondjuk el a filmben, hogy pontosan hol van, hogy ne tudják bemérni a sporttársak. A név a mi képzeletünk szüleménye, hiszen a mi térképeink nem is jelölték ezeket az isten háta mögötti kis zátonyokat. Mikor leértünk Korzikára, még nagyon úgy tűnt, hogy egy percet sem fogunk forgatni, mert minden nagyon drága volt, aztán a partról megláttunk pár sziklát kinn a nyílt tengeren. Kihajóztunk, és végül nyolcszor merültünk le, alkalmanként másfél-két órára, közben felvettük a filmet.
MN: A filmben egyetlenegy ember sem látszik, jelenlétük csak a halászok hálóiból és a hálóban tehetetlenül vergődő, lassú fulladásra ítélt halak haláltusájából érzékelhető. Láthatunk gyönyörű amforákat is, de egyiket sem hoztátok a felszínre. Miért?
MAD: Egyrészt tilos, mert fokozottan védett területről van szó, másrészt mi úgy gondoljuk, hogy valami, ami - még ha emberkéz alkotta is - több száz éve a víz alatt van, körülöleli a tenger, benövik az algák, halak bújnak meg a védelmükben, az már víz. Azok az amforák a tenger részévé váltak már.
De igazi ritkaságokra leltünk az élőlények között is, találtunk például egy összefüggő pozidóniamezőt, amelynek rejtekében több száz gerinces és gerinctelen élőlény él. Most láttam először például óriás fűrészes sügért.
MN: Egy pillanat. A filmben szerepel baráthal, ez a sügér, meg rigóhal, betűsügér. Gondolom, Magyarországon ezek nem igazán fordulnak elő. Mondd, honnan van ezeknek az adriai tengeri halaknak magyar nevük?
MAD: Ezek általában az angol vagy az eredeti latin nevek fordításai, amelyeket az adott terület szakértői gondolnak ki, és az lesz a hivatalos. Több olyan határozókönyv jelent meg itthon magyarul - ilyen például a Tengeri halak vagy a Közeli tengerek élővilága -, amelyekben ezek benne vannak. A trópusi forgatásokon más a helyzet: ott találkozunk olyan állatokkal is, amelyeknek nincs magyar nevük, ilyenkor előfordul, hogy mi találunk ki magyar nevet, amely aztán vagy meghonosodik, vagy nem.
MN: A filmben szerepelnek baráthalak, látjuk a megszületésüket, látjuk őket kicsinek, meg kifejlett nagy baráthalnak. Megtudjuk, hogy például a baráthalak óvodát tartanak fenn. Ezt te előre tudtad, vagy kikövetkeztetted abból, hogy egy csomó kis baráthal meg néhány nagy baráthal úszkált körbe-körbe?
MAD: Ebben szerencsénk volt, mert egy baráthal-populációban párhuzamosan több generáció él együtt, így csak fel kellett venni és megfelelő sorrendbe vágni a különböző fejlődési állapotban lévő baráthalakat. Hogy hogyan viselkednek, azt előre tudtam, egyrészt, mert már találkoztam velük máshol is, másrészt meg a tanulmányaimból; most fejeztem be a biológus kutató szakot az egyetemen, de tanulok még biológiatanár szakon és videó szakon is. És nagy könnyebbséget jelentett ennél a filmnél az is, hogy nem kellett túl mélyre mennünk. Itt a tengerhez képest nagyon sekély a víz, 15-20 méter, így könnyen tudtunk filmezni, mert ennél mélyebben - akárki akármit mond - bejön a nitrogénnarkózis, és azok a felvételek, amelyeket ilyen állapotban készít az ember, nem sok mindenre használhatók.
MN: Ha túl mélyre mész, mi történik?
MAD: Több dolog is történhet. Tudni kell, hogy ha a búvár bajba kerül, annak négy oka lehet: vagy a felszerelésével van baj, vagy rosszul lesz, vagy valami állat szól közbe, vagy pedig a társa hibázik. Általában a búvárnak magával szokott baja lenni. Ha valaki túl mélyre merül, akkor nem számol azzal, hogy visszafelé zsilipelnie kell, ami azt jelenti, hogy szakaszosan kell a felszínre emelkednie: meg kell állni adott mélységeknél, és megvárni, hogy kiürüljön a vérben felhalmozódott nitrogén, azaz ki kell lélegezni. A másik a nitrogénnarkózis, ami szintén a megnövekedett nyomás miatt jön létre. Az olyan, mintha be lennél egy kicsit állva, tudod, hogy józan vagy, de tudod, hogy mégsem vagy józan. Próbálsz úrrá lenni ezen az állapoton, de nem nagyon sikerül elérni azt, amit szeretnél. Az oktatók úgy szokták tesztelni valakinek a nitrogéntűrő-képességét, hogy számoltatnak: van, aki húsz méter mélyen már nem tud két számot összeadni. Ezek közé tartozom én is, azzal a különbséggel, hogy én a felszínen se nagyon tudok két számot összeadni. Aztán előfordulhat még oxigénmérgezés is.
MN: Honnan tudod, hogy hány méter mélyen vagy?
MAD: Rengeteg mérőműszer van nálunk, például mélységmérő is, van iránytű, van olyan műszer, ami a palackban lévő nyomást méri, van egy kis komputerünk is, amely jelzi, hogy mennyi ideig maradhatunk még azon a mélységen, amelyen vagyunk. Meg a búvárruha, meg persze a palack, ami szárazföldön húsz kiló, a víz alatt persze könnyebb. Meg a kamera.
MN: Gondolom, nem lehet minden sarki boltban kapni ilyet.
MAD: Ez egy komoly digitális kamera egy nagylátószögű objektívvel, speciális filmet használunk hozzá, és azért tudunk vele a víz alatt dolgozni, mert házilag készíttettünk hozzá egy tokot. A kameránk tokja egy roncstelepen talált régi villanypóznából készült, ez nyolcvan méterig vízálló. Van rajta egy százwattos lámpa, és érdekes módon a vízfelszín közelében kell erősebb fény, mert a felszín összegyűjti a fénysugarakat, és erősen fokuszálja, tehát ronda lesz a kép.
MN: Mi a következő célotok?
MAD: Most megint a Vörös-tengerre készülünk, mert amikor először forgattunk ott, még nagyon kezdők voltunk, most viszont egy profi filmet szeretnénk ott csinálni. A Vörös-tenger azért csodálatos, mert még mindig elég érintetlen, de az a nagy baj vele, hogy elég közel van Európához, szóval félő, hogy ez nem marad már sokáig így. Úgyhogy ideje megörökíteni.
Vultur Csaba
A film a Spektrum tévén augusztus 29-én, 14 óra 55-kor látható, ismétlés szeptember 1-jén, 20 óra 15-kor és szeptember 2-án éjjel, 1 óra 15-kor.
A Tengeralatti Kutatócsoporttal az zootham [at] freemail [dot] hu címen lehet felvenni a kapcsolatot.
