Megkérdezték Orbán fiát Tusványoson, mi a szerepe a csádi misszióban

  • narancs.hu
  • 2024. július 27.

Belpol

A honvédelmi miniszter tanácsadója, egyelőre ennyit tudni. 

A tusványoson forgató 444.hu észrevette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is a helyszínen tartózkodik. Szerették volna tőle megkérdezni, hogy mi a szerepe a csádi misszióban, illetve hogy valóban a Honvédelmi Minisztérium tanácsadójaként dolgozik-e, de nem kaptak tőle választ. A kackiás bajuszt növesztő, szalmakalapot és szemüveget viselő Orbán Gáspár szótlanul sétált mellettük, majd beült egy sötét mikrobuszba.

Orbán Gáspár századosi rangot visel, és részt vesz a csádi misszió szervezésében. A küldetést októberben jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf, melynek keretében a közép-afrikai Csádi Köztársaságba induló, 200 fős magyar katonai kontingens Csáddal határos hat országban végezhet katonai feladatokat. 

A fesztiválon egyébként Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért felelős államtitkár újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „Orbán Gáspár a Magyar Honvédségnek tisztje, ezenkívül a honvédelmi miniszternek a kabinetjével is kapcsolatban van, illetve tanácsokat ad”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.