Pottyondy Edina nem léphet fel a soproni művelődési intézményben

  • narancs.hu
  • 2024. július 27.

Belpol

Nem kap időpontot a humorista. Mint fogalmazott, „soha, semmikor”.

„Sopron városában az önkormányzati fenntartású művelődési intézményekben nincs időpont Pottyondy Edina számára. Soha, semmikor. A politikai közösség, ami szeret úgy hivatkozni magára, mint akik »sosem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet velük«, Sopron városában nem ad termet a stand-up előadásomra, nem engedi a saját polgárainak, a saját választóinak, hogy maguk döntsenek arról, hogy meghallgatják-e Pottyantós kisasszonyt. Mondanám, hogy példátlan. De nem az.

Ez történik számos ellenzéki érzelmű előadóval az ország különböző pontjain. Az önkény nem lopakodik. Sopronban például önelégülten röhög az arcunkba.

Mert azt gondolják, hogy az uralmuk örökké tart. Talán igazuk van. Nem tudom. De amíg lehet, csinálom. És a soproni előadást Fertőd városában tartjuk. November 30-án! Ott tali!” – írta közösségi oldalán Pottyondy Edina humorista, influenszer. 

Mint ismert, Pottyondy Edina is beszédet mondott a kegyelmi ügy után megszervezett tüntetésen, ahol véleményformálók léptek színpadra. A becslések szerint legalább 150 ezres megmozdulás során azt mondta: „Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. Szörnyek, akik gyerekek helyett a bántalmazókat segítették. Szörnyek, akik urambátyám alapon kegyelmet osztogatnak. A magyar állam csődöt mondott. Nemcsak akkor, amikor szabadon engedték a pedofil ragadozó bűntársát, hanem most is, ma is, ebben a percben is, amikor nincs egy mindenre kiterjedő, átlátható és független vizsgálat, ami tisztázná a felelősséget”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.