Megbüntette a kormányhivatal a szentesi kórház menzáját

  • narancs.hu
  • 2022. december 7.

Belpol

Mérték az ételek energiatartalmát, és kisebb volt az előírtnál.

Egészségügyi bírsággal sújtotta a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal a szentesi Dr. Bugyi István Kórház konyháját üzemeltető céget – írja a Hódpress.

A hatóság nyáron vizsgálódott a kórház konyháján, és több szabálytalanságot is megállapított.

Így például azt tapasztalták az ellenőrök, hogy az ételek energiatartalma nem érte el az előírásban szereplő értéket. Emellett zöldségből, gyümölcsből és tejtermékből is az előírtnál kevesebbet kaptak a betegek.

Felrótta a kormányhivatal a budapesti székhelyű cégnek, hogy a kórházi konyhának nincs dietetikusa.

A büntetés félmillió forint volt: ez a fele a maximálisan kiszabható bírságnak. 

A Hódpress úgy látta, az elmarasztalt budapesti székhelyű céget nem fogja romlásba dönteni a büntetés, legalábbis pénzügyileg. A fő profilja szerint épülettakarítással foglalkozó, de bejegyzett tevékenységei alapján nyomozásra és autópálya-építésre is készen álló cég tavaly 12,1 milliárdos forgalmat ért el, és 300 millió forintos adózás utáni nyereséget.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.