Millenniumizászló-átadások: Sej, a mi lobogónkat

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/33. (08. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kormánykoalíció tagjai hangyaszorgalommal járják a településeket: szombaton a miniszterelnök adta át az ezredik millenniumi országzászlót (vagyis sufniban van még kétezerkétszáz). A rekorder viszont Dávid Ibolya. Az erősen szakrális hangulatú eseményeken lassan újra összenő állam és egyház, és vésse is mindenki eszébe, hogy Magyarország keresztény állam, ezer esztendeje.

A kormánykoalíció tagjai hangyaszorgalommal járják a településeket: szombaton a miniszterelnök adta át az ezredik millenniumi országzászlót (vagyis sufniban van még kétezerkétszáz). A rekorder viszont Dávid Ibolya. Az erősen szakrális hangulatú eseményeken lassan újra összenő állam és egyház, és vésse is mindenki eszébe, hogy Magyarország keresztény állam, ezer esztendeje.

Pásztón csütörtökön kora délelőtt csak az állami lobogók meg a posztoló rendőrök jelzik, hogy nagy nap a mai. A nép a Profi körül tömörül (vásárolni), a tűzoltózenekar rázendít, a kisdobos rigmusokat mond, rámutat valakire: "ihun a leendő fideszes polgármester, hogy rúgja meg a loú", nevetünk, majd elbattyogunk a templomhoz, ahol búcsú és kirakodóvásár van (hét árussal, ebből az egyik csak bohócokat kínál). A zászlóátadó, Dávid Ibolya (igazságügyi miniszter, MDF-elnök) késik, de ez a térség két országgyűlési képviselőjét nem zavarja meg abban, hogy minden duma nélkül megnyissák a millenniumi kaput, ami elvezet bennünket a sétányon át a romkertig. A kapu amúgy egy használt gerendákból-lécekből összeeszkábált focikapu is lehetne, ha nem lenne ágakkal körülborítva - aztán megtudjuk, hogy a kapu ideiglenes. A templomba sietünk, a díszvendég még sehol, de a menetrendet tartva belevágunk a Himnuszba. Eközben érkezik meg a miniszter asszony, kíséretével együtt átvág az éneklő tömegen; Dávid Ibolya fekete nadrágban van, kalap nélkül.

Keresztény, magyar

Dávid Ibolya dicsértessékkel köszön, majd elmagyarázza, hogy a millennium kapcsán a keresztény magyar államiság ezer és a kereszténység kétezredik esztendejét ünnepeljük, később Kölcsey kapcsán a haza és haladás fogalmai köré dobozolja mondanivalóját. Az igazi kérdés, mondja, hogy épen maradunk-e, avagy elveszünk. Európa "leghuzatosabb régiójában" túléltük az ezer évet, és naná, hogy ez csak nekünk sikerülhetett. Idéz Mádl Ferenctől és Márai Sándortól, aztán az Árpád-kori Pásztó polgármesterének átadja az országzászlót. A zászlóanya - aki magától értetődően "településünk megbecsült, kiemelkedő személyisége" - felköti a lobogóra a "kormány által adományozott millenniumi szalagot". A független polgármester köszönetet mond a miniszter asszonynak, hogy elfogadta a meghívást, és belebonyolódik abba, hogy kiválasztott nemzet vagyunk, mert mi az ezeréves államalapítást is megünnepelhetjük, bezzeg mások. Zászlóáldás, mise. Kinn kérünk egy millenniumi emlékplakettet, Dávid Ibolya aláírással.

Odébb szoboravatás (Szent István a Szent Koronát nyújta a Szűzanya karján ülő Jézus felé), amelyen megjelent Nemeskürty István is; nem szónokolna, de a helyiek kész tények elé állítják, úgyhogy Dávid Ibolya újra erősen szakrális avatóbeszéde után Nemeskürty azzal indít, "fölösleges a sok fecsegés", amire egy mögöttem álló néni rá is vágja: "igaza van". A kormánybiztos közli a faktumokat: a kormány zászlóátadót nem jelöl ki, az önkormányzat hívhat meg kedve szerint bárkit, s íme, Dávid Ibolya népszerűségét az bizonyítja, hogy őt kérik föl leginkább, és ő is adja át a legtöbb zászlót. De ne feledjük, augusztus 13-án a kormányfő az ezrediket lobogtatja meg, és 20-án csúcsosodik a projekt: aznap vagy száz lobogót visznek szét. (Tény, a Millenniumi Kormánybiztosi Irodán a munka dandárja folyik. Érdeklődésünkre készségesen válaszoltak, arra azonban nem vállalkoztak, hogy elmondják, ki mikor hova megy zászlóátadni, mert - mint megjegyezték - napestig se végeznénk.)

A program végén a zászlóanya kifejezett kívánságára elénekeljük a székely himnuszt is.

Érdeklődünk, szervezésileg mindez hogy megy végbe. A polgármesteri hivatal egyik munkatársa tájékoztat bennünket: Nemeskürty tanár úr 1998 decemberében küldte el felhívását, hogy hároméves millenniumi tervet lehet beadni. Pásztó több pályázatot nyert a kultusztárcánál - könyvkiadásra, régészeti feltárásra, a templom új orgonájára -, de kaszáltak a megyei területfejlesztési alapnál is, új kórház is lesz. Mindehhez azonban negyvenszázalékos önrészt kellett biztosítani, a millenniumra tehát több tíz milliót költenek el (csak az orgona 15 millióba kerül), de hát ezt nem úgy kell nézni, mondta Juhász Zsolt. Amúgy ő konkrét összeget nem mondana, hogy a zászlóátadásra mennyi ment el az önkormányzat kasszájából. A helyi viszonyok amúgy békések: amikor összeszámoljuk, hogy laza jobboldali többség van az önkormányzatban, Juhász azt emeli ki, hogy itt béke van, egyetértés volt például Dávid Ibolya meghívásában is, aki - hála a helyi MDF aktivitásának - el is fogadta a meghívást.

Hímezni és hámozni

Pásztó takaros kisváros, balgaság lenne azt állítani, hogy a millenniumi eseménysorozat helyszíneinek ne tenne jót az alkalom. Két nappal később, vasárnap Nógrád irányába tépünk, a formaegyes-turisták hadával együtt mi is Mogyoród felé sodródunk, így késve érkezünk. Ráadásul fel kell caplatni a várba; akkor érkezünk, amikor Orbán Viktor éppen az előző napi híradásokban saját magától visszahallott gondolatokat mondja fel ismét, visszhangzik a váralja attól, hogy az előző generációknak mi jutott, hogyan temették be a szovjet gerendák a magyar földet, és a mai generáció miképpen építi újjá az országot, amikor nekünk se eneszkánk, se amerikai nagybácsink. A hegytetőn állva Orbán stílusosan használja fel idézetgyűjteményét, és a forrást meg nem jelölve vágja ki a szentenciát, miszerint "aki mindig a hegytetőn áll, nem ismeri a feljutás örömét". Arany János egy zászlós verséből szemezget, majd elmagyarázza, miért ilyen a zászló: a fehér a remény, a jövőbe vetett bizalom jele. Fehér zászlót vittek a harcosok (mármint a mieink) a nagy csatákban is, hogy amikor a lőporfüsttől már semmit se láttak, azért a meglebbenő lobogó láttán érezhessék, hol vannak a kollégák. Azért is fehér a zászló, hogy mindig a mieink mellett maradjunk. Kitér a zászlón látható szimbólumokra, színekre is, mindebből kiolvasható a magyar történelem, így Orbán Viktor, az üres hátoldal kapcsán pedig megjegyzi: azért üres, hogy a jövő generációk erre hímezhessék fel az új eredményeket. Majd meglobogtatja az országzászlót, látszik, ez jól kitalált-begyakorolt figura, tényleg energikusan néz ki (képzeljük csak el Horn Gyulát hasonló szerepben!), aztán átad egyet a megyének (hisz itt és most ez a megyei millenniumi nap is), majd a falunak is. Az átadás aktusa közben íjászössztűz, suhognak a vesszők, ezzel is megvolnánk.

A nép nevében Becsó Zsolt, a megyei elnök köszöni meg a kormány ajándékát; kifejti, hogy "aki nem ismeri a múltat, annak nincs jelene és jövője", emiatt végigpásztáz a magyar történelmen, úgyhogy a helyi általános iskolások az első pár évet töriből akár ki is hagyhatják. A magyarság, mondja Becsó, "mai szóval sokszor volt már a padlón, de mindig föl tudott állni, egyedül a Kárpát-medencében". Mintha rémlene, azért nem minden nép tűnt el innen, de csitt, mindennek majd utánanézek a történelemben, amit speciel a Nógrádi Hírlap melléklete, a Nógrádi Millennium is szabadabban kezel, mert, mint itt anonim megállapítódik, Nógrádban, azaz "a település közepén magasodó (...) sziklafennsíkon már a népvándorlás korában is erődítmény állt. (Ezt régészeti leletek ugyan nem támasztják alá, de a kiváló fekvés miatt akár biztosra is vehető.)"

Delírium-millennium

A nógrádi millenniumi ünnepség a pásztóihoz képest kevésbé kereszténykedő-magyarkodó, a zászlószentelés közben az egyik protestáns lelkész egészen odáig megy, hogy arra kéri Istent, adjon olyan országot, "ahol nem gyűlölik a tótot, a svábot, a zsidót, de minket se gyűlöl senki". Tény, a Pásztón és a Nógrádon hallott többi beszéd még véletlenül sem tért ki a nem keresztény és nem magyar polgártársakra.

A nógrádi várban sem maradhat el a szentmise, a tévé is közvetíti; hátrébb eközben működik a büfé, a zászlóátadás és a mise között a Kaiser-zászló alatt ősmagyar lovas bemutatóra kerül sor, ám mi eközben az illat hatására a bográcsok felé közelítünk, ahol rotyog a vaddisznópaprikás. A nógrádi ünnepség kevésbé méltóságteljes, mint a pásztói, inkább össznépi és május elsejei - látszik ez az öltözékeken is. Páran meghatottan dicsérik Orbán beszédét; valóban, Dávid Ibolyához képest ő mégiscsak valami friss üzenettel érkezett, (valamilyen) magyarázattal szolgált a közelmúlt és a jelen eseményeire, és nem ragadt le a csakis keresztény és csakis magyar államiság témakörénél. Pásztón a helyi intelligencia és a zömmel idős hívők vonultak fel és ki, büfé semmi, habár volt templombúcsú; Nógrádban más volt a közeg, igaz, cirkusz mindenütt volt bőségesen: kultúrműsorok garmadája és az elmaradhatatlan tűzijáték, amit néhányan mindkét helyen felesleges flancolásnak ítéltek.

Lesétálva a meredek vároldali, szemmel láthatóan frissen kavicsozott úton, a kocsmában verifikáljuk is ama hipotézisünket, miszerint az új út a miniszterelnök látogatásának szól: bingó. Egy idős úr, miközben elmereng az ő régi szép idején ("ez nem demokrácia, bezzeg Kádár alatt"), tényeket és véleményeket is igyekszik felhozni: a nép szegény (Nógrád megyéé a harmadik legrosszabb munkanélküliség-mutató), ezek itt meg szórják a pénzt az ünneplésre, lopnak-csalnak, aztán az Orbán miatt meg itt rendezkednek nekünk. Ha akarják, mondja a mellette ülő, ő elhozza a polgármester, a Piroska levelét, amiben felszólította a lakosokat, hogy mindenki tatarozza-meszelje ki a házát, nyírja le a füvet, mert különben megnézheti magát. Merthogy jön a Viki. Mert a megyei elnök is fideszes, aztán itt tartják a megyeit is, persze hol máshol tartanák, azért Nógrád mégiscsak a névadó, fűzik hozzá nem titkolt lokálpatriotizmussal.

Elhiszem, nem kell elrohanni a levélért, mondom, egy munkanélküli férfi közbevág, őt a segélyéért dolgoztatják meg az ünnepségen, a várban biztonsági ember, most is mehet vissza, állhat ott a hőségben a szalag mellett. Hát ez a millennium, szögezi le, hogy nincs munka, legfeljebb az jön ki, aki málnázik vagy szedrezik, de ünnepre, arra telik. Hogy miből és mennyire, azt pontosan senki se tudja, merthogy szerintük a várrekonstrukció összefolyik a millenniummal, mert ugye honnan tudjuk mi azt, hogy a várfalra most feltett millenniumi emléklap, no, az miből van, eszközlik a helyiek a sejtetés szép magyar szokását.

A vároldali emléklap alapján első ránézésre egy sisakot látunk, behatóbb vizsgálat során azonban kirajzolódik Nagy-Magyarország. A megyei és községi önkormányzat által adott Millenniumi Emléklapon viszont csak egy kereszt látható, a polgárok ezzel térnek be a kocsmába; mi egy olyan asztalnál foglalunk helyet, ahol ketten is ottfelejtették e nemes ajándékot. Bár meglehet, siettek haza füvet nyírni, hogy a miniszterelnök lássa: itt is rendben van minden, szavazatszerzésileg kipipálható ez a környék is.

Szerbhorváth György

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/33. (08. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra