Nemzetbiztonsági szempontból nem felelt meg, mégis díszpáholyból tapsolt ma Orbánnak Pharaon barátja

  • narancs.hu
  • 2018. május 8.

Belpol

A Parlament alakuló ülésén.

Nem akárkit fotózott le Demeter Márta ma, az Országgyűlés alakuló ülésén. Állítása szerint Zaid Naffát, aki kapcsán az elmúlt évben sok kisebb-nagyobb cikk született, lévén felettébb érdekes figuráról van szó. (A 24.hu közben még közelebbről is lefotózta Naffát, azaz biztosan ő volt ott ma.)

false

A 24.hu így foglalja össze a Naffa-sztorit: „Zaid Naffa tavaly lett igazán híres, amikor kiderült az FBI által is körözött – de 2017 januárjában elhunyt – szaúdi üzletemberrel, Gaith Pharaonnal együtt kérelmet adott be a magyar hatóságokhoz, hogy megszerezze az állampolgárságot. A szaúdi milliárdos kérelmét Áder János köztársasági elnök utasította el, Zaid Naffaé pedig a Terrorelhárítási Központ átvilágításán akadt fenn a kockázatok miatt. Zaid Naffa egyébként már az első Orbán-kormány idején is kérte a magyar állampolgárságot, de akkor is elbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy ott legyen az új Országgyűlés alakuló ülésén.”

Pharaonról szóló korábbi, gigászi cikkünket itt olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.