Rendeletet módosítottak az Államkincstár új elnöke kedvéért

  • narancs.hu
  • 2021. április 7.

Belpol

Nem volt megfelelő gyakorlata, átírták a jogszabályt. 

Módosította a vonatkozó rendeletet a kormány, hogy a Magyar Államkincstár új veuetője elfoglalhassa a helyét - szúrta ki a hvg.hu.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke március elején mondott le váratlanul, majd a miniszter idő előtt menesztette a mellé kijelölt miniszteri biztost is.

Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy Bugár Csaba „került a  Magyar Államkincstár elnöki pozíciójába”, aki sokféle pénzügyi intézménynél dolgozott, volt a Diákhitel Központ vezérigazgatója, legutóbb 2019. júniusától a tőkebefektetésekkel foglalkozó MFB Invest Zrt. vezérigazgatója volt.

Kinevezéséhez azonban módosítani kellett az erre vonatkozó kormányrendeletet, eddig ugyanis csak "szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, legalább ötéves közigazgatási gyakorlattal és legalább ötéves vezetői tapasztalattal rendelkező magyar állampolgár" lehetett az államincstár elnöke, most egy késő este megjelent módosítással beszúrták: "közigazgatási vagy pénzügyi" gyakorlatot várnak el.

A módosítás szerdától hatályos, tehát az új kinevezés is csak mától felel meg a jogszabálynak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.