Belpol
Az SZFE elhatárolódik "az önjelölt megmondóemberektől", Gyurcsány Ferenctől, és a Pesti Srácoktól is
Azok részéről is megillet bennünket a tájékozódás tisztessége, akik nem értenek velünk egyet – jelentették ki.
Megvan a cég, amely átmentheti a régi indexeseket egy új portálhoz
A Van másik domain-nevet nem tudják használni, mert azt az Index.hu Informatikai Zrt. már lefoglalta.
SZFE hallgatói: „Ne hagyjuk, hogy egy egyetem szabadságharcát sárba tiporja a hatalom”
Videóban tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem szervezeti átalakítása és az új kuratórium miatt.
Karácsony levelet küld Kásler Miklósnak és Müller Cecíliának: készüljünk a legrosszabbra
A főpolgármester szerint a koronavírus lehetséges második hulláma során kiemelt feladat az idősotthonok védelme. Tájékoztatást kér a kórházi fertőzések megelőzéséről.
„A káderkiválasztás elsődleges szempontjának ebben a körben is a lojalitás számított”
Száz éve született Benke Valéria, a Magyar Rádió egykori elnöke, művelődési miniszter és PB-tag. A centenáriumi ünneplést aligha igénylő évforduló apropóján a szocializmus korának politikusnőiről és nőpolitikájáról az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
Jakab Péter várja, hogy Fekete-Győr és Gyurcsány befejezzék a „cicaharcot”
Szerinte a borsodi időközi választásra kellene koncentrálni.
Minden résztvevő karanténba került egy újfehértói rendezvény után
Siófokon egy kórházi ápoló, Szegeden egy fül-orr-gégészeti klinika munkatársa kapta el a vírust.
Azt terjesztette a koronavírusról a magyar férfi, hogy kamu, nem sokkal később belehalt
Miután megfertőződött mindenkit arra kért, hogy tartsa be a szabályokat.
Merkely Béla szerint a környező országokban még az első hullám tombol
A rektor szerint a második hullám az őszi-téli időszakra esik majd.
Koronavírusos lett egy ötfős család Mecseknádasdon
Horvátországban nyaraltak, de valószínűleg nem ott kapták el.
Józsefváros: „A közösség ereje a sokféleségünkben rejlik”
Szivárványos molinót tűztek ki a Polgármesteri Hivatalra.
Kiderült, az Európai Unió fizette a határzárnál szolgáló rendőrök bérét
Amire 5,6 milliárd forintot költöttek 2019. január 1. és 2020. június 30. között.

