Jakab Péter várja, hogy Fekete-Győr és Gyurcsány befejezzék a „cicaharcot”

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 9.

Belpol

Szerinte a borsodi időközi választásra kellene koncentrálni.

„Kedves András és Ferenc! Ha befejeztétek a cicaharcot egymással, koncentráljunk a Fideszre. Borsodban október 11-én időközi országgyűlési választás lesz. A feladat: lebontani a kétharmadot. Nőjetek fel hozzá!” – írja Jakab Péter Jobbik-elnök a Facebookon.

A DK és a Momentum között kialakult konfliktus hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Ez van Gyurcsány és Fekete-Győr tihanyi összeborulása mögött

Arról, hogy miért akarta leváltani a DK-s és LMP-s alpolgármestereket, Balogh azt mondta, több oka is volt rá, részben az, hogy elmondása szerint az alpolgármesterek be sem jártak a munkahelyükre, akkor sem, ha kifejezetten felszólította erre őket, emellett pedig több gyanús ügyben is felmerült a nevük.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.