SZFE hallgatói: „Ne hagyjuk, hogy egy egyetem szabadságharcát sárba tiporja a hatalom”

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 10.

Belpol

Videóban tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem szervezeti átalakítása és az új kuratórium miatt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem szervezeti átalakítása és az új kuratórium miatti tiltakozásul egy videót tettek közzé Facebook-oldalukon.

A hallgatók korábban azt szerették volna elérni, hogy a kormány véglegesen nevezze ki Upor László megbízott rektort és a rektorválasztás joga a jövőben is maradjon az egyetemnél, hogy a szenátus jogosítványai ne gyengüljenek, hogy a fenntartó alapítvány tagjainak többségét az egyetem delegálhassa, illetve hogy az állam ne vonuljon ki az egyetem finanszírozásából. A kormány nem fogadta el követeléseiket.

A most közzétett videó grafikonokkal és statisztikai adatokkal magyarázza el az intézmény fontosságát, többek között felsorolja, hogy az elmúlt tíz évben az egyetemen végzett színészhallgatók 96 százaléka jelenleg is aktív, 78 százaléka kőszínházban, ebből 38 százalék vidéki színházban kezdte pályáját. De kiemelik azt is, hogy az utóbbi harminc évben az összes színházi állami díjjal kitüntettetek 74 százaléka, a filmes állami díjasok 67 százaléka végzett az egyetemen, és a videóban többek között a mester-tanítvány viszony fontosságát is hangsúlyozzák.

A videót fő üzenetükkel zárták:

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem generációkon átívelő örökségét most politikai-ideológiai céloktól vezérelve lerombolják. Ne hagyjuk, hogy egy egyetem szabadságharcát sárba tiporja a hatalom! Kiállunk a jövőnkért, a magyar kultúra jövőjéért!”

Rátóti Zoltán színész, az SZFE egyik új kurátora a Mandinernek adott minapi interjújában jelölte ki az új irányokat.

Rátóti Zoltán az SZFE egyik új kurátora leosztotta az észt: kultúra nem orientálódik az alternatív színház felé

Az európai út meg nem vezet sehova. „Az európai út, ami a liberális útnak tűnik, nem vezet sehova. Kimondhatjuk, hogy út a semmibe. És ennek a veszélye áll fenn most. Úgyhogy én riadót fújnék a jóérzésű emberek felé, akik fel tudják mérni ezeket a nehézségeket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Fideszre."

A Pesti Srácok című kormányorgánum főmunkatársa pedig a „Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti!” című írásában üzent az egyetemi hallgatóknak: „Miféle szabadságról hadováltok, ifjak? Zavart érzek az erőben. Ez egy egyetem, nem pedig Woodstock vagy Ozora, ahol napokig hentereghettek a fűben, szétcsúszva.

A miniszterelnökség megint a sajtóalvilág szájába adta a tutit

A lakájmédia hülyegyereke tette közérthetővé Gulyás Gergely virágnyelven előadott halálos ítéletét a színművészeti egyetemről. „A kuratórium nem vádolható sem pártossággal, sem azzal, hogy ne szakemberek, vagy országosan elismert szakemberek, menedzserek lennének benne. Adjuk meg a lehetőséget a kuratóriumnak, hogy dolgozzon, egy év múlva vissza lehet arra térni, hogy ez jót tett a képzésnek vagy nem.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.