Tartalom

MaNcs 32. évf. 29. sz. (2020-07-16)

Publicisztika

Várhegyi Éva

Publicisztika

Magasabbra a Lufthansánál

Milliárdosokat segélyez milliárdokkal az Orbán-kormány

A koronavírus miatti veszélyhelyzet nyomán fellazuló uniós szabályozás mozgósította az Orbán-kormány legendás kreativitását.

Publicisztika

Debreczeni József írása Bródy János gesztusáról

Nagy fölzúdulást keltett a Demeter Szilárd Facebook-oldalán megjelent fotó, amelyen nevezett (a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, egyben „a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztését” és „a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra társadalmiasítását” koordináló miniszteri biztos) Szörényi Levente és Bródy János társaságában látható.

A szerk.

A szerk.

Verdefény

Kedden reggel azzal örvendeztette meg az ország népét – különös tekintettel az egészségügyi ellátásban dolgozókra – a Magyar Nemzeti Bank, hogy közölte, új aprópénzeket bocsát ki a járvány elleni védekezés hőseinek tiszteletére.

A szerk.

A következő megállóig

Két és fél százalékkal, durván 450 ezer szavazattal (a leadott több mint 20 millióból) vereséget szenvedett Trzaskowski Rafał Kazimierz, a rokonszenves varsói polgármester a hétvégi lengyel elnökválasztás második fordulójában, így újabb ötéves mandátumot kapott Duda Andrzej Sebastian, a Jog és Igazságosság (PiS) színeiben újrainduló államfő.

A szerk.

Mitől félnek?

Péntek−szombati összejövetelükön az uniós tagországok állam- és kormányfői vagy megállapodnak az EU következő hétéves költségvetéséről (cirka 1100 milliárd euró) és a hozzácsapott helyreállítási csomagról (750 milliárd euró), vagy nem állapodnak meg, erről most nem bocsátkoznánk jóslatokba.

Belpol

Belpol

„A káderkiválasztás elsődleges szempontjának ebben a körben is a lojalitás számított”

Acsády Judit szociológus a Kádár-korszak politikusnőiről

Száz éve született Benke Valéria, a Magyar Rádió egykori elnöke, művelődési miniszter és PB-tag. A centenáriumi ünneplést aligha igénylő évforduló apropóján a szocializmus korának politikusnőiről és nőpolitikájáról az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársával beszélgettünk.

Belpol

„Vannak próbálkozások”

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

Az MTA közgyűlése Freund Tamás agykutatót, eddigi alelnököt választotta akadémiai elnöknek Pléh Csaba pszichológus ellenében. Freund egy olyan Akadémiát vesz át, amelyről a kormány leválasztotta az ország legnagyobb kutatóintézet-hálózatát – erről és a kormánykritikus társadalomtudósokról is kérdeztük.

Közpénz Konrád ezüstjei

Belpol

Mit csinál a Batthyány Alapítvány?

Antall József alapította, ma már Habony Árpádhoz és Tombor Andráshoz közeli emberek ülnek a kuratóriumában. Egykor Rogán Antal volt a titkára, ma már tőle kapnak kormánytámogatást. Honnan indult és mivel foglalkozik a rejtélyes Batthyány Lajos Alapítvány?

Gazdaság

Gazdaság

NER: virágzó építőipari cégek nagyban és kicsiben

Az elmúlt öt évben a kormányközeli oligarchák (Mészáros, Szíjj, Garancsi, Tiborcz) érdekeltségeinek profitrátája kiugróan magas, 16 százalékos volt. Éppen ennyi egy gyulai vállalkozásé is – legalábbis a város volt fideszes alpolgármestere szerint, aki már egy éve beszámolt a cég NER-beli szárnyalásáról.

Külpol

Külpol

„Döbbenetesen alulinformáltak a német politikusok”

Hegedűs Dániel politológus, a German Marshall Fund elemzője

Nem várható, hogy az Európai Unió hatékony, a jogállamiságot védő keretrendszert fogadjon el, mert a koronavírus-járvány miatti mentőcsomag és az új költségvetés most sokkal fontosabb – a magyar kormánynak pedig vétójoga van. Magyarország egyébként sem elég fontos ahhoz, hogy az uniós döntéshozók jobban utánanézzenek, mi történik valójában az országban.

Sorköz

Könyv

Sorköz

A kijelölt hely

Margaret Atwood: Az ehető nő

Az egyik barátnője által csak „abnormálisan normálisként” jellemzett Marian McAlpin hirtelen megmagyarázhatatlanul kezd viselkedni. Minden ok nélkül zokogásban tör ki, az utcán elrohan udvarlója, Peter elől, és később, már az eljegyzésük után furcsa viszonyba bonyolódik egy titokzatos irodalomszakos hallgatóval.

Matematika és irodalom

Sorköz

„A regény is A-halmaz”

A közhiedelem szerint a matematika és az irodalom távol áll egymástól. Valóban így lenne? Ottlik és Esterházy matematikát tanult, Borges novelláiban ott a matematika a logikai paradoxonoktól kezdve Cantor végtelenjén keresztül a halmazelméletig.

Zene

Lemez

Zene

Amerika hangja

Bob Dylan: Rough and Rowdy Ways

Az elmúlt szűk hat évtizedben két alkalommal sikerült igazán hatalmas vihart kavarnia Bob Dylannek, aki valójában sosem volt igazán botrányhősalkat.

Interaktív
Képzőművészet

Képzőművészet

Ice cold

Nyolc hét – Magyar fotográfusok a járvány idején

A Capa Fotográfiai Központ blogja nyolc héten keresztül olyan magyar fotográfusok Ins­ta­gram-oldalairól válogatott, akik korábban már megjelentek a központ kiállítóterében. E kiállítás a blogon publikált anyagból készült.

Színház

Színház

Rudolf Péter: "Nem ugrálok"

Bár időről időre szóba került a neve egyik vagy másik színház vezetőválasztása alkalmából, most először ül igazgatói székbe – egyelőre másfél évre. A Vígben kialakult helyzetről, terveiről, a szakma megosztottságáról, a politika befolyásáról beszélgettünk vele, és persze a Színház- és Filmművészeti Egyetemről is.

Gasztro
Lokál
Tudomány

A csomagolóanyagok útja: hulladékfeldolgozás, újrahasznosítás

Tudomány

Megesz, amit megeszel

„Műanyagmentes július” jelszó alatt próbálják ki sokan, hogy milyen lenne az élet műanyag szemét nélkül. De milyen fenntartható megoldásokon dolgoznak az élelmiszer- és csomagolóanyag-gyártók? Jó-e, ha lebomlik a műanyag zacskó, és hozhat-e megváltást a betétdíjas rendszer?

Bűn

Bűn

„Legalább tegyen beismerő vallomást”

Jován László a Kaleta-ügyben hozott ítélet hátteréről

A Kaleta-ügy rávilágított egy ellentmondásos eljárási szabályra, amely alapján a lehetségesnél jóval enyhébb, s nagymértékben az ügyészség által meghatározott ítéletek is születhetnek. A büntetőeljárás gyorsítását, egyszerűsítését és a bűnügyi költségek csökkentését szolgáló szabályokról beszélgettünk Jován László ügyvéddel.

Mikrofilm

Mikrofilm

„A túlvilág előszobájában”

Guillaume Nicloux filmrendező

Laza tasli az egészséges életmód élharcosainak a depressziós író és a dagadt mozimedve politikailag inkorrekt találkoztatása az iszappakolások, tengeri sós, algás kezelések útvesztőjében. Michel Houellebecq és Gérard Depardieu vállaltan alkohol- és nikotinfüggő önmagukat hozzák A terápiában. A film most indul a pesti mozikban.

Mikrofilm

„Ő volt Lou Reed”

Lorenzo Mattotti animációs rendező

A világhírű művész a Medvevilág Szicíliában című Dino Buzzati-meséből készített animációs filmet – részben Kecskeméten. Erről és Lou Reeddel közös dolgairól is beszélgettünk.