"Durva dolgok jönnek" - Török Gábor politikai elemző

  • Rényi Pál Dániel
  • 2013.08.08 11:00

Belpol

Az elmúlt néhány évben háttérbe húzódott és elsősorban tanácsadóként maradt aktív. Az ismert politikai elemzőt szakmájáról, kapcsolatairól és az aktuális politikai helyzetről kérdeztük.
false

 

Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Egy időben Török Gábor számított a legaktívabb politikai elemzőnek, az utóbbi esztendőkben azonban valamelyest visszavonult: tévében szinte sose látni, többnyire csak a blogján elemez, és csak az üzleti szférában vannak ügyfelei. Mi ennek az oka?

Török Gábor: Úgy indultam, mint a legtöbb politikai elemző - az egyetemről kikerülve pártoknak és politikusoknak dolgoztam. Az egyetem alatt egy tudományos dolgozat kapcsán a Fidesszel és az SZDSZ-szel kerültem kapcsolatba, ezután adódott lehetőségem az SZDSZ-frakció mellett dolgozni 1998-tól 2001-ig. Később dolgoztam másoknak is, de 2006-ban úgy döntöttem, hogy változtatok. Rengeteg negatív tapasztalatot szereztem - részben a politikusi elvárásokról, részben a munkákhoz való hozzájutás lehetőségeiről, formáiról. Utólag talán furcsa, de Giró-Szász András ötlete, javaslata nyomán jutottam arra, hogy az üzleti élet felé fordulok. Nagyjából 2006 volt a fordulat: akkortájt döntöttem el, hogy politikusoknak nem dolgozom. Egy kivétel maradt: Sólyom László, akinek a tanácsadó testületében részt vettem, de az inkább értékrendbeli vállalás, politikai-ideológiai azonosulás volt, mint pénzkereset. A tervem az volt, hogy nem intézmények, vállalatok, inkább cégvezetők, üzleti személyek számára nyújtok politikai szolgáltatásokat, döntően politikai folyamatok értelmezését.

MN: Kiknek dolgozik?

TG: Hármat megnevezhetek közülük, mert velük olyan megállapodásom van, hogy amennyiben szükséges, beszélhetek róla. Legrégebbi ügyfeleim: az OTP vezérigazgatója, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt, a Mol első embere. Ügyfelem még Varga Mihály, aki a KÉSZ Holding vezetője, és aki onnan is beazonosítható, hogy a cége támogatja a blogomat.

MN: Mi vezette arra, hogy elemzőből tanácsadó legyen? A szakmával volt elégedetlen?

TG: Én ma is elemzőnek tekintem magam. Tulajdonképpen leginkább a 2006-os őszi események győztek meg arról, hogy valamit másképp kell csinálnom. Ott ültem a stúdióban a tévéostrom idején, testközelből éltem át az eseményeket.

MN: Milyen összefüggésben van ez azzal, hogy úgy döntött, nem vállal politikai megbízásokat?

TG: A kettő között csak részben van összefüggés. A tévéostrom fő tanulsága számomra a politikai elemzés paravánjellege volt: az, hogy a lényeges dolgok ismeretéhez több kell. Miközben ki akartam vonni magam a politikai megbízások világából, egyszersmind közelebb is kellett lépnem bizonyos értelemben a politika szereplőihez. Ha ismerni akarod a politika működési mechanizmusait, közvetlen tapasztalatokat kell szerezned. A munkám ma részben arról szól, hogy politikusokkal, háttéremberekkel beszélgetek. Ha bármely oldalnak a tanácsadója vagy megbízottja volnék, az nagyon megterhelné ezeket a kapcsolatokat. Még így is inkább ellenségnek látnak és bizalmatlanok velem szemben a politikusok, de legalább nem a másik oldal kiszolgálójaként tekintenek rám. Amúgy az elmúlt hét évben is érkeztek felkérések politikai erők részéről, hogy írjak anyagokat, és elképesztő az értetlenség, hogy miért nem vállalok munkát, és miért nem fogadok el érte pénzt. Nem arról van szó, hogy ez örökké így lesz, de azt gondolom, hogy politikusok megbízottjának lenni csak akkor lehetséges, ha azonosulni tudsz a megbízód politikájával.

MN: A nagy befolyású üzletembereknek helyenként egyértelmű politikai érdekei is vannak, ön viszont elemzőként sem szűnt meg kommunikálni. Nem összeférhetetlenek ezek a szerepek?

TG: Tisztázzunk valamit: Magyarországon a nyilvánosságban megszólaló elemzők és véleményvezérek többsége - közvetlenül vagy közvetetten - politikai szervezeteknek, illetve személyeknek dolgozik. Eminens érdekeik vannak a politikai piacon - ehhez képest az, amit én csinálok, szerintem más kategória. Nem kétséges, itt is felmerülhetnek érdekegyezések, és egyes ügyfeleimet el lehet képzelni politikai szereplőként. Mégis azt gondolom, ez minőségileg más eset.

MN: A politológusokat azért is támadják, mert az újságírókkal ellentétben ők mégiscsak egy tudományos vagy annak látszó terméket adnak el - a pártatlanság és függetlenség köpönyege mögé bújva. Ennek volt szerepe abban, hogy "kivonta" magát a piacról?

TG: Ez a helyzet még azokat is zavarja, akik nagyjából abból élnek, hogy eladják magukat független megszólalóként - miközben egyébként nyilvánvalóan beazonosítható a politikai elkötelezettségük. A 2010-es választási műsor óta nem nagyon voltam politikai jellegű tévéműsorokban. Ennek sok oka van. Gyakorlatilag mindent megnézek a tévében, ami magyar politikával kapcsolatos műsor, de jó ideje azt vettem észre, hogy még el sem kezdődött, már tudom, mit fognak mondani a szereplők. Nemcsak azok, akiknek a politikai álláspontja beazonosítható, hanem akik egyébként azt is mondják, amit gondolnak. Ha az ember folyamatosan mantrázza a véleményét, egyszerűen nem marad ideje gondolkodni. El akartam kerülni azt, hogy magammal kapcsolatban is ez az érzet hatalmasodjon el.

MN: Mikortól kezdett el kiüresedni a politikai elemzés mint műfaj?

TG: A pártok nagyjából a kilencvenes évek végére jöttek rá arra, hogy ha a nyilvánosságban minden megszólalás, minden hang számít, akkor ezt talán nem kéne a véletlenre bízni. Azóta nem is bízzák a véletlenre: maguk bérelnek fel, bíznak meg vagy akár építenek fel olyan médiaszereplőket, akikkel szemben konkrét elvárásokat fogalmaznak meg. Az a baj, hogy innentől, ha én beülök egy politikai megbízott mellé a stúdióba, olyannyira más logika szerint gondolkodunk, illetve beszélünk, hogy a néző egyszerűen nem érti, mi történik. Volt, hogy miután a beszélgetőpartner elmondta a szükséges néhány nagyon fontos mondatot, hátradőlt és jelezte, hogy ő teljesítette a feladatát. Ugyanez a megbízotti attitűd szerkesztőknél is rendre visszaköszönt. Amikor jöttem kifele a stúdióból, én maximum a feleségemet hívtam fel. Többször előfordult viszont, hogy a kolléga rögtön a politikust tárcsázta, és kérte az utasítást, hogy a következő műsorban mit tegyen még hozzá az elmondottakhoz.

MN: Mennyire fogadják el a szerepét, mennyire hisznek a "függetlenségében" a politika követői vagy blogjának az olvasói?

TG: Ha politikus volnék, akkor nyilván nagyon kéne figyelnem a percepciókra - arra, hogy mi hogyan látszik. Így viszont elég magával a valósággal foglalkoznom. Ezzel együtt látom a látszatot és a következményeket. Tudom, hogy amikor Orbán Viktor odalép mellém a Vidi-páholyban, és én a fotósok kereszttüzében mutatok neki valamit a telefonomon, akkor másnap tucatjával kapom majd a dörgedelmes "Fidesz-bérenc vagy!" leveleket. De ha én tudom, hogy ott nem a következő tanulmányom tarifáját beszéltük meg, akkor nekem ez nem okoz problémát. Van, aki máig SZDSZ-esnek tart, megint más pedig a Corvinus Egyetemen folytatott vita óta biztos benne, hogy a Jobbiknak dolgozom. Nem érdemes ezzel foglalkozni, mert úgysem tudsz rajta változtatni. Egy dologra kell figyelnem, hogy a lelkiismeretem tiszta legyen, és azt tudjam bárki szemébe mondani, hogy nem dolgozom semmilyen politikai pártnak, és ha esetleg dolgozni fogok, ezt jelzem majd. Egy mérce van: mindenhol, mindenkinek ugyanazt mondd.

MN: Mennyiben más kormánypárti vagy ellenzéki politikusokkal konzultálni?

TG: Nem ebben a dimenzióban érzékelek eltérést. Baloldali miniszterelnökökkel, politikusokkal mindig is sokkal könnyebb volt kapcsolatba kerülni, ők keresték is a kapcsolatot a nem közeli vagy lojális elemzőkörökkel. Fideszes politikusokkal sokkal nehezebb ilyen típusú kapcsolatot kialakítani: a Fideszt ilyen értelemben még ma is az "ostromlott szekérvár" mentalitás jellemzi. Rettentő mód bizalmatlanok mindennel, mindenkivel és persze különösen azokkal szemben, akik nem körön belülről jönnek.

MN: Orbán Viktor kikéri a véleményét politikai kérdésekben?

TG: Szerintem nem lenne szerencsés, ha én ilyen kérdésekre válaszolnék.

MN: Mire számít a jövő évi választásokon?

TG: Bárki nyeri a választásokat, iszonyú durva dolgok jönnek. A Fidesznek van nagyjából 2 millió szavazója. Ennyivel épp úgy meg lehet nyerni a választást, mint ahogy el is lehet veszíteni. A kétharmad sem kizárt. De ha figyelembe vesszük, hogy a döntő többség szerint továbbra is nagyon rossz irányba mennek a dolgok és egy szűk többség szerint kormányváltás volna kívánatos, akkor adja magát a kérdés: vajon lehet-e ilyen közhangulatban a választások után normálisan kormányozni? Szerintem nem a "húszéves" Fidesz-regnum jönne el, hanem könnyen nagyon sebes kiábránduláshoz és népszerűségvesztéshez vezetne. Előállhat akár egy olyan kormányzati tehetetlenség is, mint amire, mondjuk, 2006 és 2010 között volt példa. Ha azonban a baloldal nyer, talán még borzasztóbb világ jön, látva az ellenzék megosztottságát és a rájuk váró közjogi struktúrákat. Nem mondom, hogy feltétlenül e két verzió valamelyike fog megvalósulni, de azt igen, hogy ma két katasztrófa-forgatókönyv látszik a legvalószínűbbnek. Ami, teszem hozzá, nem baj: ennek az országnak katasztrófára van szüksége.

MN: Ha jól értem, ez a helyzet egyfelől a megszilárdult struktúrákból, de ugyanígy jelentősrészt az új választási rendszer ingatagságából is következik.

TG: Igen, de leginkább az általános kiábrándultságból.

MN: Milyen "katasztrófára" gondol?

TG: Közelítsünk máshonnét: mi jellemez leginkább egy politikai rendszert? Nem a közjogi berendezkedés és még csak nem is az, hogy mit csinálnak a politikusok - hanem az, hogy mit gondolnak az emberek. Az én benyomásom szerint a választópolgárok még mindig nem értik, miről szól és mitől fontos a politika. Mert akkor talán a társadalom tisztában lenne azzal, hogy a politika nem játék, és a politikai folyamatoknak igenis vannak következményei. Nem szerencsés példa, de bizonyos értelemben jobb lett volna, ha bennégünk a tévészékházban az ostrom estéjén.

MN: Mi lenne ez a felismerés?

TG: Ma két irányban orientálódnak a szavazópolgárok. Vannak az elkötelezettek, akiknek a többsége egy kanál vízben megfojtaná a politikai ellenfelét, és vannak azok, akik kiábrándultak és elfordultak a közélettől. Előbbiek egyre kevesebben vannak, utóbbiak pedig egyre kevésbé képesek azonosulni bármilyen politikai közösséggel. Aszófőn lakom, ez egy kistelepülés. Itt remekül végig lehetett követni azt, miként ábrándultak ki a helyiek előbb a baloldalból, majd az elmúlt három évben a jobboldalból. Ma már nagyszerűen egyetértenek egyvalamiben: abban, hogy mindenki hülye, mindenki hazudik és megbízhatatlan. A magyar emberekre jellemző a konfliktuskerülés, és alapvetően mindig törekednek arra, hogy megtalálják a közös hangot. Én azt tapasztalom, hogy ma ez a "mindenki hülye" konszenzus jelenti közöttük a legkisebb közös többszöröst. Lecikizni a trafikosokat épp úgy, mint Bajnai bénázását - ma ez a közös nevező. Csakhogy ebből nem lehet politikai közösséget formálni, ezért is gondolom, hogy ezen az úton előbb-utóbb neki fogunk menni a falnak. Rengeteg árulkodó tünetet látok magunk körül. Miközben a kormánypárt támogatottsága durván felére esett, a többség pedig nagy arányban kormányváltást akar, az ellenzék ebből képtelen profitálni.

MN: Ezt a sajátos "konszenzust" épp a politika természete hátráltatja. A két nagy pártnak elemi érdeke, hogy a politikai háborúnak legalább a látszatát fenntartsa. Ezzel tudnak mobilizálni, ez tartja üzemi hőfokon a gépezetet.

TG: Igen, de nem is arra utaltam, hogy egyszer csak beköszönt egy "fogjunk össze, gyerekek!" életérzés. Németországban a nagy pártok nem azért álltak össze nagykoalícióba, mert felismerték, hogy ez a politikai közösség érdeke. A választók teremtettek olyan helyzetet, ami erre kényszerítette a politikai elitet. A magyar politikai kultúra szempontjából az lenne jó, ha nem köszöntene be a négyévenkénti alkotmányozás időszaka, és kikerülnénk ebből a rossz spirálból. A politika fontos és nagyon is "valóságos" dolog, ám ahhoz, hogy ezt az emberek igazán megértsék és megérezzék, ahhoz ennek az országnak feltehetően kell még néhány igazán mélyreható, megrázó politikai tapasztalat. Sokan mondták, hogy 2010 egy új politikai korszak kezdete - hát, szerintem inkább a végnapokat éljük.

MN: Három zaklatott év után kétmillió, többségében elkötelezett szavazó megtartása azért komoly politikai teljesítmény. Ezt minek tulajdonítja?

TG: Nem szeretem a Fidesz politikai "zsenialitásáról" szóló fejtegetéseket: ha lenne hiteles ellenzék, akkor a Fidesznek már nem lenne esélye a jövő évi újrázásra. Sőt örülhetnének, ha egyharmadot tudnának szerezni. Két jelentős politikai erénye ugyanakkor tényleg van a Fidesznek. Az egyik a politikai szempontok prioritása a kormányzás során - ebben eddig egyetlen kormány sem volt ennyire tudatos. Az intézmények átalakítása, a zsákmányelv érvényesítése, a hatalomtechnika és persze a kommunikáció mind ennek van alárendelve - a döntéshozatal minden pillanatát ez a politikai elv uralja. A másik a sztori. A Fidesznek van egy története, amit elképesztő erővel és tudatossággal ápol már régóta, és ebben Orbán Viktor tényleg szinte hibátlanul működik. A mese persze ezer sebből vérzik, de Orbán olyan természetességgel adja elő a történetet, amire ma egyetlen másik magyar politikus sem képes. Az ő sztorija átélhető, elmondható, és ő az egyetlen, aki ezt két mondatban el is tudja mondani. Persze az ő "átélhető" személyisége rengeteg negatív politikai töltetet is hordoz magában. Ami például most Felcsúton zajlik, azt tudják csak igazán átélni az emberek.

MN: Múlt héten némi zúgolódást kavart friss bejegyzése, amiben kijelentette, hogy Bajnai Gordon biztosan nem lesz a baloldal közös jelöltje. A Bajnai-projekt eleve halva született vagy stratégiai hibák vezettek idáig?

TG: Ennek a kérdésnek van egy fundamentalista megközelítése: vajon a 2010-es összeomlás után lehetett volna-e ez a baloldal sikeresebb annál, mint amilyen lett? Szerintem nem, és komoly politikai eredmény, hogy az MSZP és a baloldal nem esett atomjaira. Ezzel együtt Bajnai óriási taktikai hibákat követett el: túl korán lépett, ráadásul rosszakat. Ebben a taktikai csatában Mesterházy Attila KO-val győzött. Bajnainak az lehetett volna az esélye, ha változásokat tud elindítani és támogatókat szerezni magának az MSZP-n belül. Mesterházy azonban okosan kivárt, és belekényszerítette Bajnait egy olyan helyzetbe, hogy önálló pártot kelljen alapítania. Most már minden a szocialista elnöknek dolgozik: Bajnainak egy rivális párt vezetőjeként kellene elérnie azt, hogy az MSZP őt támogassa közös jelöltként. Most olvastam ezt a hasonlatot: a pártalapítással Bajnai megszűnt Medgyessy Péternek lenni, és Kuncze Gábor lett. Taktikailag jobb lépés lett volna, ha egyből az MSZP-nek "ajánlotta volna fel a szolgálatait" tavaly október 23-án: így megőrizhette volna személyes népszerűségét és egyben nyomás alá helyezhette volna Mesterházyt is. Az is igaz, hogy a Bajnait körülvevő közeg akkor még a valódi bázis megteremtésének a lehetőségét is magában hordozta. Utólag persze könnyű okosnak lenni, bár ezt talán előre is látni lehetett volna.

MN: Beszélt vele erről a zászlóbontás előtt?

TG: Mint már jeleztem, ilyen jellegű kérdésekre nem lenne szerencsés válaszolnom.

MN: Az Együtt 2014 stratégái mintha Mesterházy politikai kvalitásait is alábecsülték volna.

TG: 't mindenki hajlamos lebecsülni a politikai szférában, pedig jó ideje illő volna rá figyelni: ahogyan Gyurcsány Ferencet félretette az MSZP-ben, az minimum komoly politikai teljesítmény volt.

MN: Hatalomtechnikusként bizonyított, ám ellenzékben az MSZP gyakorlatilag megszűnt politizálni. A fideszes kétharmad sem magyarázza, hogy az MSZP az elmúlt három évben egyetlen épkézláb politikai akciót nem volt képes sikerre vinni.

TG: Egy politikai vezető nagyjából egy főprojekttel tud egyszerre foglalkozni: Mesterházynak fognia kellett a széket maga alatt, és ezt sikerrel tette. A szoba kifestésére már nem volt erő. Gyurcsány személyében előbb egy igen jelentős belső, majd most Bajnai feltűnésével egy szintén komoly külső riválissal kellett, illetve kell megküzdeni. Politikai akciókra valóban nem maradt muníció, de ez nem is feltétlenül politikai hátrány az MSZP számára. Mesterházy nem alaptalanul gondolja azt, hogy Orbán Viktort leginkább Kovács János tudja megverni. Azaz egy "senki", vagyis olyasvalaki, akiről a szavazóknak nincs sok rögzült tudásuk, képük. Erre a szerepre Mesterházy biztosan százszor alkalmasabb, mint Bajnai Gordon. Több helyen megírtam: a 2014-es választás kimenetele azon is múlik, hogy az népszavazás lesz-e, vagy alternatívák közti választás. Ha alternatívák közti választás lesz, abból az MSZP csak rosszul jöhet ki. Meggyőződésem, hogy ha azt a kérdést teszi fel a választó, hogy Fidesz vagy MSZP, az az előbbinek kedvez. Ha azonban az a kérdés, hogy maradjon-e a Fidesz-kormány, sokkal jobbak a baloldal esélyei. Az MSZP nem gondolkodik rosszul, amikor inkább a Fidesszel és a negatív üzenetekkel foglalkozik saját maga vagy, mondjuk, a programja helyett. Az a stratégiai érdekük, hogy a választás a Fideszről szóljon.

MN: Miért csak Bajnait lövi a Fidesz?

TG: Jó kérdés, magam sem tudom biztosan. Az egyik magyarázata, hogy kijelölik az ellenfelet: Bajnait akarják Orbán alternatívájaként látni vagy láttatni. Nem gondolom ezt feltétlenül racionális vagy taktikus megoldásnak. Az biztos, hogy Bajnai sokkal alkalmasabb egy negatív kampány főszerepére. Könnyebb hozzákötni Gyurcsányhoz, a korábbi kormányokhoz, és Mesterházynak nem lehet libákat vinni a sajtótájékoztatóira sem. Mesterházy egyelőre üres lap. Mit írnál fel a plakátra a neve mellé? Aztán ha mégsem Bajnai lesz a jelölt, akkor vélhetően megpróbálják összemosni a "bűneit" Mesterházyval. A Fidesznek muszáj kijelölni az ellenfelet, mert negatív kampány nélkül nekik sincs esélyük. Nekik arról kell beszélni, hogy két érdemi alternatíva van: hogy a szocialistáknál jobbak, náluk jobban teljesítenek.

MN: Azt nem lehet mondani, hogy Bajnai ne állt volna bele a meccsbe: reggeltől estig nyomja a politikai ipart.

TG: Engem az is meglep, hogy Bajnai máig ennyire kitartó - őszintén szólva nem gondoltam, hogy ilyen sokáig ringben lesz. De nyomni a politikai ipart, az nem elég. Orbán Viktor ezért is magaslik ki a magyar politikai aktorok közül. Ez az ember 24 éve a változó céljait változatlan intenzitással és ezerszázalékos beleéléssel viszi. Nem attól formátum, hogy ugyanazt csinálja 24 éve, hanem hogy ugyanúgy csinálja. Vannak a politikában szimpatikusabb szereplők, akik gyakran népszerűek is, de hosszú távon nem tudnak érvényesülni. Bajnai ilyen. Hiába teszi a dolgát, rajta látszik, hogy szívesebben ülne a kertben a családjával. Mint Pokorni vagy Navracsics, mert a másik oldalon is akadnak ilyenek. Mesterházy, Orbán vagy épp Lázár János, ha a kertben ülnek, elvágyódnak onnan, mert minden pillanatban kinn akarnak lenni a harcmezőn. Ez élteti őket. 'k politikai állatok, és a politikusnak sajnos politikai állatnak kell lennie.

Neked ajánljuk

Lehet, hogy végleg leáldozott a Golden Globe-nak

  • Gábor Áron

Korrupció, bennfentesség, rasszizmus és szexizmus – a Golden Globe-ot odaítélő szervezetet érő vádak miatt úgy néz ki, jövőre elmarad a díjátadó tévés közvetítése, ezzel pedig maga a díj is eltűnhet a süllyesztőben.