Új szabályozással védené a Balaton partját az Építési és Közlekedési Minisztérium

  • narancs.hu
  • 2023. június 13.

Belpol

Erre mondják: nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.

Miközben a NER-közeli vállalkozók egyik luxushotelt építik a Balaton-partra a másik után, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Lánszki Regő arról beszélt az InfoRádióban, hogy új szabályozást készítenek elő a Balaton értékeinek megőrzése érdekében.

"Zöld területeink, környezetünk védelmét és a meglévő épület értékeink védelmét határoztunk meg, ahol előnyt adunk a helyi kultúrának. Ha az építésgazdasági részét is nézzük a törvénynek, akkor előnyt adunk helyi építőipari vállalkozásoknak is" – jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára.

Ez a Balatonra kiemelten érvényes lenne, a Balaton-felvidéken külön védett övezetet határoznak meg, és külön főépítészi tisztséget is létrehoznak itt.

A törvény értelmében megtiltanák, hogy a jelenleg állami vagy önkormányzati kézben lévő strandokat más övezetbe sorolják, így kizárólag vagy strandövezetben maradhatnak, vagy pedig zöldterületre lehet majd átminősíteni, a partszakasz legalább 30 százalékán közhasznú sétányt kellene biztosítani, viszont ha magánkézben lévő partszakaszról van szó, akkor a tulajdonos jogosult a saját területén nagyobb beépítést elérni, amennyiben egy 20 méteres sávot átad a közhasználat céljára.

A törvénytervezetet még a nyár elején vagy legkésőbb ősszel terjesztik be a parlament elé.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.