Vitézy Dávid bizonyítékokat ígér arra, hogy érvénytelennek számoltak el érvényes szavazatokat

  • narancs.hu
  • 2024. június 12.

Belpol

Húsz kerületben is előfordulhatott, hogy hibáztak a számlálók – erről beszél az LMP jelöltje, akire Orbán Viktor szavazott.

Vitézy Dávid hétfő hajnal óta kitart amellett, hogy újra kell számolni a szavazatokat, miután mindössze 324 szavazattal kikapott Karácsony Gergelytől a budapesti főpolgármesterválasztáson.

Az LMP jelöltje szerda délután sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatta, hogy sok lehet az érvényes szavazat a rekordnagyságú, 24 592 érvénytelen szavazat között.

„Az elmúlt 67 órában létrehoztunk egy teljes jogi- és választásmatematikai csoportot. Velük közösen feldolgoztunk minden visszásságot, amiről bejelentést kaptunk” – mondta Vitézy. 20 kerületből, összesen 202 szavazókörből van bizonyítékuk arra, hogy tévesen számoltak a számlálók.

A második helyezett hangsúlyozta, hogy az érvénytelen szavazatok száma 76-szorosa a kettejük közötti különbségnek. „Mindannyiunknak érdeke, hogy a következő polgármester megfelelő legitimitással nyerjen” – mondta, hozzátéve, hogy csakis jogi eszközökkel kíván fellépni, és amennyiben hitelesen kiderül, hogy Karácsony csak egyetlenegy szavazattal, de megnyerte a választást, „elsőként gratulál” neki.

„Ennek a választásnak nincs jelenleg jogerős végeredménye” – mondta, arra célozva, hogy a vesztes polgármesterjelölteknek három napjuk van fellebbezni.

 
Kevés szavazat döntött
Forrás: Vitézy Dávid
 

 
A IV. és a VII. kerületben sokkal több a főpolgármesterre, mint a listára adott érvénytelen szavazat.
Forrás: Vitézy Dávid
 

 

Vitézy Dávid adatai szerint 78 százalékkal több az érvénytelen szavazó, mint a fővárosi listán, a IV. és a VII. kerületben pedig kiemelkedően sokan szavaztak érvénytelenül. Azt is megvizsgálták, hogy van-e összefüggés a Tisza Párt támogatottsága és az érvénytelen szavazatok között – hiszen Magyar Péter a saját példájával arra biztatott, hogy szavazzanak érvénytelenül, ő maga fel sem vette a megfelelő szavazólapot –, de szerintük nincsen: „Nem Magyar Péter szimpatizánsai miatt lett sok érvénytelen szavazat” – mondta az LMP jelöltje. Ezt bizonyítja, hogy azokban a szavazókörökben, ahol Tiszás jelöltek indultak és szerepeltek jól, nem nagyobb az érvénytelen szavazatok aránya.

Sokkal lényegesebbnek tartja, hogy mennyire jól láthatóan húzták le az egy nappal korábban visszalépő Szentkirályi Alexandra nevét a papírokról. (A fideszes jelölt visszalépésekor Vitézyt ajánlotta az övéi figyelmébe, és Vitézy mellett buzdított Bayer Zsolt, Puzsér Róbert, de a választás reggelén maga Orbán Viktor is.)

Vitézy szerint Szentkirályi nevének lehúzására nem volt egységes fővárosi eljárásrend, így volt olyan kerület (például a IV. és a VII.), ahol alig láthatóan húzták ki Szentkirályi nevét a szavazólapról, itt több érvénytelen voks született.

 
Volt, ahol ráfénymásoltak, de volt, ahol csak tollal áthúzták a visszalépő jelölt nevét. Utóbbi esetben több az érvénytelen szavazat.
Forrás: Vitézy Dávid
 

 

Az LMP jelöltje arra is felhívta a figyelmet, hogy az NVI szabálykönyve nem egyértelmű abban az esetben, hogy mi történik, ha valaki behúzta Szentkirályira, majd rögtön korrigálva behúzta Vitézyre is: hivatalosan ezek a szavazatok is érnek, hiszen a lapon egyetlen „életben lévő” jelöltre leadott érvényes szavazat szerepel. (Kérdésre azt is elárulta, hogy szerinte Szentkirályi nevének „vékony” kihúzása „szándékos stratégiai lépés volt”.)

A sajtótájékoztatón arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy „vesse latba a tekintélyét az őt támogató pártoknál, hogy ők is támogassák a választási bizottságnál az újraszámlálást”. Vitézy fél 4-kor beadja fellebbelzését a fővárosnak, amit továbbítani kell az NVI felé.

Apró érdekesség, hogy a Megafon propagandistái is arra kérik a közönségüket, hogy jelentsék a hasonló eseteket. Ezzel természetesen nincs semmi probléma, hacsak nem az a furcsaság, hogy Deák Dániel királyi többesben beszél: „Ha te is tapasztaltál ilyet, kérjük írj nekünk még most” – majd Vitézy emailcímét hivatkozza.

 
Deák Dániel arra kéri a közönségét, hogy tegyenek Vitézy követeléséért. Forrás: Facebook
 

 

Vitézy arra is reagált a sajtótájékoztatón, hogy Karácsony Gergely egy hangfelvételen azt mondta, „lapáttal fogják agyonverni Vitézyt” a kampányban. „Ezt is érzékeltem” – mondta Vitézy, aki szerint Karácsony lejáratta őt, amikor fideszesnek nevezte.

Ungár Péter a fideszes Szentkirályi visszalépéséről még azt mondta, nem örülnek neki, de tudomásul veszik”, Karácsony pedig azt, hogy Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.

Oroszlán a tetőn

A cseh központi bank (Česká národní banka) az idén ünnepli száz­éves jubileumát, jogelődje, a cseh­szlovák jegybank ugyanis 1926-ban alakult meg. Működését háborúk, megszállások, rendszerváltások, az ország szétválása és pénzügyi válságok kísérték. A jegybank épületének tetején levő oroszlán és férfialak a független államiság, a stabilitás, a nemzeti identitás és a pénzügyi önállóság szimbólumai. Az oroszlánt a mindenkori politikai hatalom több alkalommal „ketrecbe” zárta, a korona a kormány kiszolgálójává vált.