A Szentkirályira leadott szavazatok miatt kérnének újraszámlálást Vitézyék

  • narancs.hu
  • 2024. június 12.

Belpol

Szerintük egyes helyeken érvényesnek, máshol érvénytelennek könyvelték el, ha a visszalépett jelöltön kívül másik név mellett is szerepelt az iksz.

Egy–másfél százalék ponttal kellett volna nyernie Vitézy Dávidnak Karácsony Gergely előtt matematikai modellek és algoritmusok alapján a vasárnapi szavazáson – állítja Vitézy Dávid stábja.

Mint ismert, nem jött ki a matek, Karácsony Gergely 324 szavazattal nyerte meg a főpolgármester választást, amit azóta a Fővárosi Választási Bizottság is hitelesített. Vitézy Dávid csütörtök 16 óráig lebbezhet fel a döntés ellen, és mivel matematikai modellekre és algoritmusokra hivatkozva nem lehet jogorvoslatot, illetve újraszámlálást kérni, ehhez jogsértések gyanúja szükséges.

Merker Dávid fővárosi képviselőjelölt, a Vitézy-stáb egyik vezetője a 24.hu-nak arról beszélt: „A IV. kerületben és a VII. kerületben alig látható vékony csíkkal húzták ki a visszalépett Szentkirályi Alexandrát, ezért sok panaszt kaptunk arra, hogy a félhomályos szavazóhelyiségekben ez alig látszódott, így sokan tévesen szavaztak rá Vitézy helyett vagy mellett. Míg átlagosan 3 százalék volt az érvénytelen szavazatok aránya a főpolgármester-jelölti szavazólapokon a fővárosban, addig az Erzsébetvárosban 6,08 százalék, Újpesten pedig 5,02.”

Szerintük sokan emiatt Szentkirályi Alexandrát ikszelték be, ami érvénytelen voksnak számít, de ha jobban látható lett volna a kihúzás, akkor fegyelmezetten Vitézyre szavaztak volna.

Azt persze stáb is elismeri, hogy ez csak egy hipotézis, ám Vitézyék úgy vélik, statisztikailag világosan kimutatható összefüggés látható, amit jogászoknak kell megfelelően alátámasztani. Merker Dávid szerint voltak olyan szavazólapok, amelyeken Szentkirályi és Vitézy is be volt ikszelve, és egyes helyeken ezeket is érvénytelennek minősítették, amiben véleménye szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) is ludas lehet.

Az NVI kézikönyve alapján, amit a szavazatszámlálási bizottságok részére adtak ki, a törvényt tévesen értelmezve írják le, hogy érvénytelennek kell nyilvánítani azt a szavazólapot, amelyen kieső jelölt melletti körben szerepel az „x” vagy „+” jel. A választás délutánján a Fővárosi Választási Iroda kiadott egy ezzel ellentétes értelmezést, amelyben leírták, hogy a Szentkirályira adott szavazatok mindenképpen érvénytelenek, azonban ha az így leadott érvénytelen szavazaton kívül más főpolgármester-jelöltre adott szabályos szavazat is található, akkor a másik jelöltre leadott szavazat érvényesnek minősül.

„Ez azonban információink szerint nem minden szavazókörhöz jutott el, mert egyes helyeken ezt érvényesnek, máshol érvénytelennek könyvelték el”

– jelentette ki Merker Dávid, aki szerint akár ezres nagyságrendben lehetnek ilyen érvénytelennek minősített szavazatok, amelyek érvényessége esetén megfordulhatna a választási eredmény, ezért szeretnének újraszámolást kérni. Ennek érdekében meg fogják támadni a Fővárosi Választási Bizottság által kihirdetett választási eredményt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.