Hat embert lelőtt egy 52 éves férfi Mississippiben
Az egyik a volt felesége, de a többi áldozatát is ismerhette.
Az egyik a volt felesége, de a többi áldozatát is ismerhette.
A rendőrség hét betöréssel gyanúsítja az 55, 53 és 50 éves tolvajokat, aki testvérek, és kifejezetten műalkotások, régiségek eltulajdonítására szakosodtak.
Mindkét ügyvéd a nyomozati iratok ismeretének hiánya miatt tett panaszt.
A rendőrség szerint olyan embereket vertek meg, akikről ruhájuk alapján feltételezték, hogy a kitörés napjára jöttek Budapestre.
Fotósok, tévéstábok várták hajnal óta a kecskeméti BV-intézet előtt, mert úgy tudták, ma kell bevonulnia.
A rendőrség és az ügyészség szerint az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket.
Mivel az esetleges terrorista célzat sem volt kizárható, a TEK azonosította és fogta el a 29 éves lengyel állampolgárt.
A drog feketepiaci értéke 9 millió forint.
A nagybaracskai férfi hívott egy örömlányt, jött vele egy másik nő is, aki magához vette a bibliát, kántált, aztán kinyitotta a széfet.