Az Országos Fogyatékosságügyi Tanács összehívását kérték egy megdöbbentő haláleset miatt

Belpol

A magas támogatási szükségletű autisták ellátásában tapasztalható jogsértések és egy tragikus, halállal végződő eset kapcsán az Országos Fogyatékosságügyi Tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az Autisták Országos Szövetsége. Az illetékes államtitkár, Kósa Ádám nyitott erre, de kérdés, minden jószándék ellenére van-e elég szakember, forrás és politikai akarat, hogy a hiányzó ellátórendszert kiépítsék.

Az utolsó cseppet a pohárban Veres Gyula autista fiatalember tragikus sora és megdöbbentő halála jelentette az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ), hogy az Országos Fogyatékosságügyi Tanács (OFT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezze. Jelezték, az intézményrendszer, s ezzel együtt a szakszerű ellátás hiánya sok autista és családjának problémája. A Magyar Narancsban kétszer is foglalkoztunk Veres Gyula elszomorító élettörténetével.

Először négy évvel ezelőtt arról írtunk, hogy nincs intézmény, amely szakszerű ellátást tudna neki biztosítani, ezért élete merő bizonytalanság és bántalmazások soraként folyt. Legutóbb pedig idén nyáron írtuk meg, hogy szakszerűtlen ellátása miatti viselkedészavara következtében büntetőeljárást indítottak ellene. Ennek végén a Gyulai Törvényszék megállapította, hogy a 33 éves férfi nem büntethető, ezért a bíróság kényszergyógykezelést rendelt el. Ám ennek gyakorlatilag minden feltétele hiányzott az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), ahol tavaly karácsonykor elképesztő körülmények között meghalt. Egy nem kezelt hasfájás miatti dühroham miatt kezeit és lábait az ágyához kötözték, és a két órával későbbi ellenőrzés során vették csak észre, hogy saját hányadékában megfulladt. Az ügyben elrendelt nyomozás azóta is tart.

Az AOSZ évek óta figyelemmel követte Veres Gyula sorsát, jog- és érdekvédelméhez többször nyújtott segítséget, több ízben tettek panaszt és feljelentést, beadvánnyal fordultak az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala (AJBH) vezetőjéhez, ám az idén szeptemberben alkotmánybíróvá választott Kozma Ákostól nem érkezett válasz. Hivatalosan máig sem tudni, hogy rendelt-e vizsgálatot Veres ügyében az AJBH.

Mindezekre tekintettel az AOSZ még augusztus elsején az OFT rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte, amelyet az akkori elnök, Kővári Edit jegyzett. (Szeptember 25-én új vezetőt választottak, ekkortól Kapitány Imola irányítja az autisták szervezetét.) Arra hivatkoztak, hogy az AOSZ hosszú évek óta folyamatosan jelezte: a megfelelő, személyre szabott támogatási formák hiánya különösen veszélyezteti a magas támogatási szükségletű értelmi és pszichoszociális fogyatékossággal élő személyeket – különösen akkor, ha súlyos viselkedési problémákkal küzdenek. Hozzátették, a bekövetkezett tragédia nem egyedi eset, hanem a rendszer működésképtelenségeként értelmezhető.

 
Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetsége volt elnöke
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán
 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.