A drogbiznisszel a tálibok sem bírnak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. szeptember 10.

Bűn

Afganisztán még mindig a világ egyik legnagyobb ópiumtermelője.

Afganisztánban növekszik a világon a leggyorsabban a metamfetamintermelés, az országban és a térségben pedig ezzel egy időben jelentősen nőtt a metamfetamincsempészet az ENSZ Kábítószerellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) vasárnap közzétett jelentése szerint.

A dokumentum szerint 2017 és 2021 között csaknem tizenkétszer annyi mennyiséget foglaltak le a hatóságok metamfetaminból, mint korábban.

A vélhetően Afganisztánból származó kábítószer eljutott az Európai Unió és a Közel-Kelet országaiba, Délkelet-Ázsiába és Kelet-Afrikába is – írja a jelentés.

Az UNODC rámutatott arra is, hogy jóllehet az országban a tálibok 2021-es hatalomátvétele nyomán visszaesett a heroinkereskedelem, Afganisztán még mindig a világ egyik legjelentősebb ópiumtermelőjének számít.

Míg Afganisztánban 2019-ben összesen kevesebb mint 100 kiló metamfetamint foglaltak le, 2021-ben már 2700 kiló metamfetaminra csaptak le a hatóságok, azonban – megfelelő adatok híján – nem tudni, az elkobzott mennyiséget exportra szánták-e.

Angela Me, az UNODC kutatórészlegének vezetője újságíróknak azt mondta, a metamfetamin előállítása vélhetően könnyebb a bűnbandák számára.

„Nem kell hozzá föld, csak konyhai eszközök és szaktudás. A metamfetaminlaborokat bárhová el lehet vinni” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Afganisztánban – a metamfetamingyártásról szintén ismert Mianmar és Mexikó mellett – megtalálható a csikófű nevű növény, amelyben a kábítószerhez is használt efedrin található.

A tálibok kormányra kerülésük után betiltották a máktermesztést és sok mákültetvényt felszámoltak.

Abdulmatín Káni, a tálib belügyminisztérium szóvivője az AOP hírügynökségnek azt mondta, hogy a hatóságok már több mint 660 laboratóriumot zártak be és 12 ezer ültetvényre bukkantak, a razziákon pedig mintegy 6000 embert letartóztattak. Elismerte ugyanakkor, hogy még mindig vannak, akik titokban kábítószerrel foglalkoznak.

„Nem lehet az egészet ilyen rövid idő alatt felszámolni” – jelentette ki.

Egy magát megnevezni nem kívánó afgán egészségügyi tisztségviselő a sajtónak azt mondta, körülbelül 20 ezer embert, köztük 350 nőt kezelnek kórházban kábítószerrel – többnyire metamfetaminnal – kapcsolatos problémákkal. Hozzátette, hogy az ellátásra szorulók között gyerekek is vannak.

Az Afganisztánnal szomszédos Irán és Pakisztán hatóságai szintén azt közölték, 2019 és 2022 sokkal több, vélhetően Afganisztánból származó metamfetaminszállítmányra csaptak le, de francia és ausztrál hatóságok is hasonló bejelentést tettek. A Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja szerint az Európába irányuló metamfetaminkereskedelem a már bevált heroinkereskedelmi útvonalakat használja a helyi piacokon kristály vagy meth néven ismert szer terjesztésére.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.