Merényletet követtek el Abe Sindzó volt japán miniszterelnök ellen
Egy kampányesemény közben rálőttek. Egyelőre nem tudni biztosat az állapotáról.
Egy kampányesemény közben rálőttek. Egyelőre nem tudni biztosat az állapotáról.
Drogok mellett készpénzt és egy lopott szivattyút is találtak náluk.
A férfi legalább hat embert megölt, az áldozatok életkora nyolctól 85 évig terjed.
A gyanúsítottat, az egykori nevelőapát letartóztatták.
Többször is. Egy kongói nőjogi csoport elnöke számolt be az esetről az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.
Maxwell nem mutatott megbánást és nem is kívánta vállalni a felelősséget tetteiért.
A fegyveres elkövető 2015 óta ismert volt a biztonsági szolgálatok előtt.
Negyedóra után tűnt föl, hogy valami nem stimmel, amikor egy kijevi melegfelvonulás megszervezéséhez kért segítséget a berlini polgármestertől a csaló.
A kamerafelvétel és a DNS-nyom csak a krimikben megdönthetetlen bizonyíték. A Szegedi Ítélőtábla szerint nem lehet megállapítani, ki ölte meg a 83 éves asszonyt.
Az eljárás során megállapítást nyert az anya és az apa DNS profilja.
A döntést a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.
A tizenöt év börtönre ítélt, nemrég szabadult férfi most a családját fenyegette meg életveszélyesen.
Tevékenysége során több millió forintot szerzett jogtalanul.